Zugló;turista;Veres;taxisok;pár;

2016-09-13 11:35:00

Magyaros vendégszeretet - Taxisok vertek külföldi turistákat a Thökölyn

Taxisok támadtak rá egy külföldi párra Budapesten hétfőn hajnalban, nem messze Thököly út és a Stefánia út kereszteződésétől. A lincselésszerű erőszaknak szemtanúja volt az Origo olvasója, aki éppen arra autózott. 

Mint a szemtanú a portálnak elmondta, hajnali fél négy körül tartott a Dózsa György út felé, ám a Thököly úton csak a villamossíneken tudott haladni az utat elálló taxiktól. Mint kiderült, körülbelül 20 taxis nézhette félkörívben, ahogy három-négy társuk vert egy földön fekvő embert, miközben az áldozat párja angolul kiabált, és próbálta leráncigálni a támadókat a férfiról. A szemtanú kissé távolabb megállt, és hívta a rendőrséget. Ezt azonban a taxisok észrevették, és pillanatok alatt eltűntek a helyszínről. Az Origo informátora az - mint kiderült - amerikai áldozathoz sietett, aki elmondta,  hogy gázspray-vel fújták le, késsel fenyegették őket, a fiatalember pénzét pedig elvették a taxisok. Mindezt azért, mert észrevette, és kifogásolta, hogy a sofőr megbuherált taxiórával dolgozott, ezer forintonként ugrott a mutató.

A portál érdeklődött a rendőrségnél, szerették volna megtudni, hány embert keresnek vagy fogtak már el, és milyen gyanúval indult eljárás a Thököly úton történtek miatt. Annyit megerősítettek, hogy a Zuglói Rendőrkapitányság önbíráskodás miatt nyomoz, és egy férfit előállítottak az ügyben. Rablás gyanúja azonban nem merült fel a Thököly úti incidens után – pedig a turisták egyértelműen állították, hogy a taxisok elvették a férfi pénzét. Az Origo megkereste a taxisszövetség elnökét is, Metál Zoltán tőlük hallott először a hétfő hajnali verekedésről, és időt kért a tájékozódáshoz. Az ezresenként ugráló óra lehetőségét azonban ő sem tartotta kizártnak.