Felfüggesztette Ujhelyi mentelmi jogát az EP

Publikálás dátuma
2016.09.13. 16:41
Fotó: Népszava
Felfüggesztette Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő mentelmi jogát kedden délután a testület strasbourgi plenáris ülése.

A javaslatról kézfeltartással szavaztak az Európai Parlament képviselői.

Ujhelyi István mentelmi jogának felfüggesztését a Pesti Központi Kerületi Bíróság kezdeményezte tavaly, miután Sneider Tamás, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke feljelentést tett ellene rágalmazás miatt a képviselőnek az ATV 2014. április 25-i Egyenes beszéd című műsorában tett, rá vonatkozó kijelentései miatt.

Sneider szerint a szocialista politikus "hazugságok terjesztésével" őt "fasisztoid, fajgyűlölő személynek", önmagát viszont a rasszizmus elleni küzdelem harcosának állította be.

Az EP jogi bizottsága azért javasolta a mentelmi jog felfüggesztését, mert a szóban forgó kijelentések még azelőtt hangzottak el, hogy Ujhelyi Istvánt a 2014. évi európai parlamenti választásokon képviselővé választották volna. A szakbizottság álláspontja szerint ebben az időben Ujhelyi jogi védelmét még a magyar törvényhozás képviselőire érvényes jogszabályok garantálták, ezért az EP nem illetékes az ügyben.

A történtekre reagálva Ujhelyi István azt közölte, hogy vitatja az EP jogtechnikai érvelését, a jobbikos képviselő által kifogásolt véleménye azonban továbbra is változatlan.

"Minimum furcsának találom, hogy egy rasszista indíttatású, erőszakos bűncselekményért felfüggesztett börtönre ítélt közszereplő jogi eszközökkel kíván tőlem elégtételt venni. Továbbra is fenntartom azon véleményemet, hogy egy szélsőséges párt, szkinhedmúlttal vádolható tagja nem lehet közjogi méltóság. Sokatmondó, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében ez a mai napig így van" - írta közleményében a képviselő.

Az EP szabályai értelmében az EP tagjait megbízatásuk ideje alatt semmilyen módon nem lehet felelősségre vonni nézeteik, véleményük, kijelentéseik miatt, erről a mentelmi jogukról le sem mondhatnak. Magyarországon az országgyűlési képviselőkkel azonos mentelmi joguk van a magyar EP-képviselőknek. Ujhelyi István 2014. július 1-jén lett hivatalosan EP-képviselő.

Szerző

Parlament - Az alapvető jogok biztosának munkáját értékelték

Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2015-ös tevékenységéről szóló beszámoló keddi parlamenti vitájában ellenzéki képviselők szorgalmazták, hogy az ombudsman foglalkozzon a hálapénz rendszerével és a gyermekvédelmi ellátással is.

Fidesz: az ombudsman és helyettesei a legjobb tudásuk szerint dolgoztak 

Vitányi István (Fidesz) kijelentette: az ombudsman és helyettesei a legjobb tudásuk szerint látták el feladatukat, tavalyi célkitűzéseik megvalósultak. Az ügyek közül kiemelte az embertelen bánásmódról szóló nemzetközi egyezmény megvalósulásának ellenőrzését például a menekültválsághoz kapcsolódóan. Kijelentette: a többi közt a debreceni menekülttáborban tartott ellenőrzést a hivatal. Elismerően szólt az ombudsman jogszabálytervezeteket véleményező feladatáról is, amely tavaly elsősorban a gyermekjog valamint a nemzetiségi jog területén mutatkozott meg. Önkormányzati rendeletek normakontrollját a hivatal elsősorban települési adók és zajvédelmi rendeletek miatt kérte a Kúriától - mutatott rá, megjegyezve: az ombudsman eredményes munkája ezen a területen igazolta az ezt lehetővé tevő új jogszabály helyességét.

Az MSZP a romák jogainak érvényesülését kérte számon

Teleki László (MSZP) leszögezte, hogy pártja egyetért az ombudsman munkájával, kifogásolta ugyanakkor, hogy a hivatal számos ügyben már nem járhat el. A képviselő szólt arról, hogy a kisebbségi önkormányzatok, elsősorban a roma szervezetek gyakran kapnak olyan feladatot, amelyre sem eszköztáruk, sem jogi felhatalmazásuk nincs. Ezek közé sorolta a szociális problémák kezelését vagy a közfoglalkoztatás kezelését.  Hangsúlyosan szólt a roma gyermekek felzárkóztatásáról, esélyhez jutásról, mondván, ennek forrásai hiányoznak a költségvetésből. A szegregált oktatásról szólva azt mondta: szinte minden kistelepülésen van egy olyan intézmény, ahonnan a jobb módúak már elvitték gyermekeiket magasabb színvonalú iskolákba, és csak a romák maradtak. Még mindig mintegy félezer cigánytelep van az országban, ahol összesen 80-100 ezren élnek. Katasztrofálisnak nevezte a kisebbségi nyelvek használatához való jog érvényesülését az intézményekben, megoldásként azt vetette fel: a felsőoktatásban kellene tanítani ezen nyelveket. 

MSZP: a jelentés átfogó képet ad a hivatal működéséről

Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, hogy a több mint 300 oldalas beszámoló átfogó képet ad a hivatal működéséről, a nemzetközi kapcsolatrendszeréről, és az alapjogok magyarországi helyzetéről, a konkrét ügyeket részletesen taglalja. Hozzátette: különös hangsúlyt kaptak a gyermekek, a nemzetiségek, a fogyatékkal élők és a leginkább veszélyeztetett csoportok jogai. Az oktatási ajánlások közül kiemelte a pedagógusok életpályáját érintő vizsgálatot. Üdvözlendő, hogy a kormány idegengyűlölő kampánya mellett felemelte hangját a biztos a menedékkérők emberi jogai védelmében. Meglepőnek tartotta azonban, hogy a menedékkérők tagállamok közötti áthelyezésére vonatkozó uniós határozattal összefüggésben kérte az Alkotmánybíróságot az alaptörvény értelmezésére. A megfogalmazott kérdések meglehetősen egybecsengenek a kormány kvótaellenes kampányával - jegyezte meg a szocialista politikus. Szólt arról, hogy az új ombudsmani struktúrával összefüggő kritikájukat továbbra is fenntartják.

Bangóné Borbély Ildikó felhívta az ombudsman figyelmét egy püspökladányi ügyre is. Egy 59 éves férfi eltűnt a karcagi kórházból, azóta életjelet nem adott magáról, a hozzátartozók szerint az intézmény a felelős. Kiemelte: ötödik hónapja semmit nem tudni arról, hová tűnt a beteg. A képviselő az ombudsmantól azt kérte, indítson vizsgálatot az ügyben.

Heringes Anita (MSZP) közölte, határozati javaslatot nyújtottak be a gyermek sérelmére elkövetett testi, lelki vagy szexuális bántalmazás hatékony megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről. Szerinte az elmúlt időszakban történt esetek miatt a kormánynak lépéseket kell tennie, ugyanis a gyermekvédelmi rendszert szétesett. Kifogásolta, hogy túlterheltek, alulfizetettek a szociális munkások, szerinte a munkaerőhiány még nagyobb ezen a területen, mint bárhol máshol. Elengedhetetlennek nevezte a gyermekvédelmi ellátás felülvizsgálatát.

Ombudsmani zárszó

Székely László, az alapvető jogok biztosa zárszavában rögzítette, hogy a gyermekotthonokban, így a kaposvári Zita-otthonban a kínzás elleni ENSZ-egyezmény alapján vizsgálódtak, több ezer oldalas protokoll alapján ellenőriztek. A vizsgálat eredménye egy pillanatfelvétel - mutatott rá. Az ombudsman elmondta azt is, akkor kér alkotmányértelmezést az Ab-tól, "ha valamit nem ért az alkotmányban". Eddig ez egyszer fordult elő - jegyezte meg, hozzátéve: szerinte az nem a jogállamiság kvantitatív mértéke, hányszor kér alaptörvény-értelmezést. Úgy fogalmazott: "önök engem az alapvető jogok biztosának választottak meg, nem Messiásnak, tehát a bölcsek köve nincs nálam, nem tudom, hogy milyen a jó kormányzás, nekem csak tükröt kell tartanom".

Szerző

Paralimpia az ígért "éremesővel" - Fotógaléria

Publikálás dátuma
2016.09.13. 15:44

KATTINTSON A KÉPRE A TÖBBIÉRT! - FOTÓK: SZALMÁS PÉTER/NÉPSZAVA 

Osváth Richárd ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának kard egyéni versenyében. Az asztaliteniszező Pálos Péter (S11) bronzérmet kapott. Tóth Tamás szintén bronzérmes lett  az S9-es sérültségi kategória 100 méteres gyorsúszó számában a riói paralimpián. 

Szerző