teltház;Juliette Binoche;CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál;Krzysztof Kieslowski;

2016-09-14 07:45:00

Kismenő, aki eltűnt a vadonban

Megvesztegethető-e mindenki, ezt kérdezi a szlovén Damjan Kozole filmje, az Éjszakai élet. Ötpercenkénti hangos nevetés nélkül képtelenség végignézni a Vademberek hajszája című új-zélandi vígjátékot, amelynek főhőse egy maori kissrác, aki bárkit megszégyenít csípős nyelvével. A 13. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén is erős kínálatában két elkeserítő jövő-, illetve jelenképet felvázoló alkotás is teltházzal futott - az Alkonyattal sztárrá vált Kristen Stewarttal a főszerepben.

Nemcsak az ingyenes vetítések, hanem az exkluzív és kiváló filmek miatt van mindig teltház a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A pénteken nyílt seregszemle első filmje a néhai Krzysztof Kieslowski Három szín-trilógiájának része, a Kék volt. Mondani sem kell, a film osztatlan sikert ért el, amelynek Juliette Binoche finoman ágyazott meg azzal, hogy a különdíj átvétele után szívhez szólóan mutatta be a főszereplésével készült filmet.

Persze Kieslowski műve huszonhárom évvel a premier után is különös érzelmi gazdagsággal, nagyszerű alakítással és látványos zenével, vizualitással mesél egy olyan nőről, aki autóbalesetben elveszti férjét és lányát.

Az elsőként vetített versenyfilm, a szlovén Éjszakai élet is balesettel indul, csakhogy ezúttal egy sztárügyvéd kerül életveszélybe. Méghozzá, nem is akárhogy! A férfit vérbe fagyva, kutyaharapások által marcangolva találják Ljubljana egyik útján, testén egy hatalmas felcsatolható pénisszel. Senki nem tudja, mi történhetett vele. Damjan Kozole filmrendező (aki részt vett a miskolci premieren) inkább arra volt kíváncsi, mire képes egy asszony a férje „becsületéért” – idézőjelbe kell tenni a becsület szót egy olyan embernél, aki korrupt politikusokat, bűnözőket mos tisztára különböző trükkökkel.

Az alig másfélórás filmben addig, még az orvosok az ügyvéd életéért küzdenek, az enervált feleség feladva elveit, mindent elkövet azért, hogy megpróbálja eliminál az összes bizonyítékot. Mert ugye, ha az ügy napvilágra kerül, akkor onnan nincs megállás, az ügyvédet darabokra szedik – még, ha ügyesen megrendezett emberölési kísérletről, nem holmi szexuális devianciáról van szó. Eltűnik a műtőből a dildó, ezerötszáz euró vándorol a mentőtiszt zsebébe, de a sebész is ajánlatot kap. Kozole kicsit unalmas, de sok morális kérdést felvető alkotása a feleséget alakító Pia Zemljic jutalomjátéka.

A színésznő remekel abban a jelenetben, amelyben kihallgatják. Táskájában megszólal a telefon, mégis úgy tesz, mintha nem hallaná. Amikor pedig a rendőr nyomására felveszi, higgadtan mered maga elé, pedig ott sistereg a táskában a szexuális segédeszköz, amelyet lenyúlt. Karnyújtáson belül a lebukás, ő mégsem inog meg.

(A film megtörtént eseményeken alapszik, 2010 februárjában valóban ilyen körülmények között találtak rá Szlovénia híres – politikában ismert, minisztereket kezelő – orvosára, aki belehalt sérüléseibe. Az ügy megosztotta a közvéleményt, az egyik oldal szerint politikai karaktergyilkosság történt, a másik egyenesen „kutyabaszóknak” nevezte a másfajta politikai nézetűeket.)

Amennyire lelombozó az Éjszakai élet, annyira üdítő Taika Waititi alkotása, a Vademberek hajszája. Az új-zélandi produkció első látásra jópofa családi mozi, de valójában éppen annyira „felnőtt film” is. Hőse, Ricky Baker egy tízévesforma kis zabagép (tényleg, szinte mindent megeszik), akinek jóformán senkije sincs. Nagynénje halála után a gyermekjóléti minisztérium állami gondozásba dugná. Egykori börtönlakó nagybátyja sem lelkesedik az ötletért, hogy felnevelje a srácot, aki végső elkeseredésében humorosan megrendezi saját halálát, s lángba borítja a pajtát. Nem sokkal később már vadászpuskával rója a mutatós új-zélandi vadont, de nem kell sokat várni arra, hogy rokona utolérje.

A morózus öreg és a fiú kapcsolatáról sokat elárul az is, hogy amikor a férfi meglátja a srácot, egyből azt mondja neki, hogy csak egy „kis hülye, aki eltévedt a vadonban”, táncát pedig szörnyülködve vizslatja. Amikor a férfi eltöri a lábát, a kölyök sem rest keményen beszólni. Végül annak rendje és módja szerint összeszoknak, mégis sok köztük a konfliktus, amiből a film jócskán profitál. Körözést adnak ki ellenük, hónapokon át üldözik őket. Ricky és bácsikája, aki nem szívleli ezt a barátságos megnevezést, elmondhatatlanul jól megírt és kivitelezett kalandokon keresztül rója a vadont, Rambo is megirigyelhetné a teljesítményüket.

Két ilyen eltalált karakterrel, mint amilyen a Sam Neil és Julian Dennison által játszott két figura, ritkán találkozhatunk a moziban. A Rickyt, a felvágott nyelvű pufók maori fiút alakító tizenhárom éves srác valóban meglepetés, tényleg méltó partnere a hatvanas éveiben járó Neilnek. Az is hétszentség, hogy remek karaktert kellett megformálnia: Ricky nyelve éles, mint a szike, haikukat ír, mindene az, hogy „gengszteréletet” élhessen, kutyáját is Tupacnak hívja (Beethoven és Bach kedvelőinek: Tupac Shakur, művésznevén 2Pac, ikonikus amerikai rapper volt). A film fináléja is emlékezetes: a szórakoztató üldözési jelenet Waititi príma humoráról, biztos kézzel irányított történetvezetéséről, na meg nagy adag érzelemről vall.

Alig lehetett beférni azokra a hétvégi filmekre is, amelyben Kristen Stewart játszik. Az Azonosak című disztópia olyan jövőbe vezet, ahonnan egy világszakadást követően kigyomlálták az érzelmeket. Az egyenfigurák robotmódra élnek, a szép új világ meg egyszínű, mint a film képi világa. Bizonyos aspektusaiban a film valós fenyegetésről szól. Hőseik, már ha lehet ezeket a passzív alakokat annak nevezni, kiszolgáltatottak a hatalomnak, életük szinte nem áll másból, mint munkából. Szociális érzékenységük nulla, jelentenek egymásról, a rendszer pedig mindent tud róluk, a metróhasználattal egybekötött egyszerű kódleolvasással minden adatuk publikussá válik.

Ebben a világban fertőződik meg az érzelmeket kiváltó betegséggel a Nicholas Hoult és Kristen Stewart játszotta két fiatal, akik sci-fibe öltött Rómeó és Júlia történeten keresztül harcolnak egymásért. Segíti őket egy-egy „rejtőzködő” (ilyen az ausztrálok nagy színésznője, Jacki Weaver által alakított doktornő), de jóval többen vannak a merev társadalom agymosottjai, akik árgus szemekkel lesik őket. Drake Doremus filmje jó ötlet, de semmi több. Az azonban, ahogyan Hoult és Stewart életre kelti a figurákat, akik számára ismeretlen és tiltott a szerelem, tényleg szép.

Sajnos az amerikai független filmes rendezőnő, Kelly Reichardt kis költségvetésű műve, az Egyes nők sem kínál jobb alternatívát a boldogságra. Habár a lassan csordogáló dráma napjainkban játszódik, az általa felmutatott Montanában az élet annyira sivár, hogy egy szellemvárosban is nagyobb nyüzsgés lehet. A három, igazán össze sem érő cselekményszál különböző nőket állít középpontba.

Ott van mindjárt elsőként egy ügyvédnő, aki kénytelen túsztárgyalóvá válni problémás ügyfele miatt, egy futás közben is cigiző kiégett anya az egykori iskola köveit kunyerálja el egy beszámíthatatlan öregtől, hogy autentikus alapokból építhessenek házat, egy fiatal jogásznő pedig órákat autózik azért, hogy a diákok jogairól tartson kurzust, pedig alig tud valamit a témáról. Laura Dern, Michelle Williams és Kristen Stewart játssza a három nőalakot, de a mellettük asszisztáló kevésbé ismert társaik is kitesznek magukért.

Az Egyes nők érzékeny film, mégis sokszor zavarba ejti közönségét az események látszólagos jelentéktelenségével, a nem összeillő jelenetekkel. És a maróan száraz stílusával, amely manír nélkül tesz a néző elé kismesteri munkákat.