Kitiltottak egy prédikátort az országból

Megtiltották a Dél-Afrikába való belépést annak az amerikai prédikátornak, aki Desmond Tutut korábban „egy rózsaszín ruhába öltözött perverz alaknak” nevezte. Steven Anderson, szélsőjobboldali baptista már nem egy ehhez hasonlatos megdöbbentő kijelentést tett. 

Egy ízben például nem átallott úgy fogalmazni, hogy a homoszexuálisokat meg kell ölni. A prédikátor ezen a hétvégén látogatott volna el Dél-Afrikába, amint fogalmazott, „megmenteni az ország lelkét”.

Amikor múlt héten Dél-Afrikában vita kezdődött arról, beengedjék-e az országba, a melegek érdekeit képviselő csoportokkal találkozó belügyminisztert a prédikátor „viccnek”, „elmaradottnak” nevezte. Kedden aztán a kormányzat arra a következtetésre jutott, hogy a férfi társadalmi erőszakra szólít gyűlöletbeszédével, ezért a bevándorlási törvény értelmében megtagadták tőle a beutazási engedélyt.

Az arizonai Anderson egy ízben azt mondta, azt akarja, hogy Barack Obamával agyrák végezzen, mert támogatja az abortuszt.

Szerző

Bombamentes övezet Szíriában?

A szíriai ellenzéki vezető, Anasz al-Abdeh arra kérte Londont, segítsen egy bombamentes övezet létrehozásában, Szíriában, s ezzel járuljon hozzá a fegyverszünethez. Parlamenti képviselőknek elmondta, mind törvényileg, mind gyakorlati szempontból mindent meg kell tenni a polgári lakosság védelméért. 

Azt követően nyilatkozott így, hogy Szíriában, helyi idő szerint este hét órakor életbe lépett a tűzszünet. Egyelőre úgy tűnik, tartós is a fegyvernyugvás. Moszkva kedden azt közölte, hogy a szíriai kormányerők „teljes egészében” tarják magukat a fegyverszünethez.

Anasz al-Abdeh azonban arra figyelmeztetett, hogy nincsen lehetőség a fegyvernyugvás ellenőrzésére és nem is lesz következménye annak, ha valaki megszegi azt. Utalt arra, a folyamatos bombázások hatására Szíria földi pokollá változott, s mivel túl nehéz lenne egy repülési tilalmi övezetet létrehozni, ezért is törekednek egy bombamentes zónára, amelyet brit és amerikai hadihajók segítségével is biztosítani lehetne – vélekedett.

Mint mondta, ezzel csökkenteni lehetne az Oroszországgal való konfrontáció lehetőségét is.

Szerző

Börtönt kapott a volt elnök

Korrupciós botrányok miatt ítélték el Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnök egykori munkatársát, Svetozar Marovicot, akire három év és kilenc hónapig tartó börtönbüntetést róttak ki. A döntés értelmében 1,1 millió kártérítést kell fizetnie az egykori politikusnak, ráadásként további 100 ezer eurót humanitárius célokra kell fordítania. A bírák szerint a vádlott elismerte bűnösségét.

Marovicot tavaly decemberben vették őrizetbe. Letartóztatását az ügyészség rendelte el. A politikus elismerte a hivatali visszaélést, s azt, hogy politikai hatalmát kihasználva tette lehetővé földterületek vásárlását Budvában a Milos nevű turisztikai cég számára.

Az ügy kapcsán letartóztatták fiát, testvérét, sógornőjét, valamint a család további tagjait is. Marovic egyúttal bejelentette, lemondott a szociáldemokrata párt politikai tanácsának igazgatói tisztségéről. Marovicot Djukanovic kormányfő pártja főideológusának tartják. 2003-2006 között Szerbia és Montenegró elnöke volt.

Szerző