WADA;sportolók;hekkertámadás;Fancy Bear;bizalmas információk;

2016-09-15 07:55:00

Hekkertámadás a WADA ellen

A Fancy Bear nevű orosz hekkercsoport hatolt be a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisába, szerzett bizalmas, a riói olimpiával összefüggő információkat sportolókról, és közölt első lépésként amerikai sztárversenyzőkről – szerinte – egyértelműen doppingolásra utaló adatokat.

A WADA, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), illetve az érintett amerikai versenyzők és sportszervezetek is határozottan tagadják a vádakat, míg az orosz kormány elhatárolódott az akciótól. Az orosz csoport a honlapján vállalta fel nyíltan a támadást, egyúttal azt írta, hogy számos amerikai sportolóra, köztük a teniszező Serena és Venus Williamsre, illetve a tornász Simone Bilesra vonatkozóan rendelkezik terhelő bizonyítékokkal.

„Az amerikai csapattal kezdjük, amely szégyent hozott a nevére romlott győzelmeivel. Készüljetek, hamarosan szenzációs bizonyítékokat közlünk majd híres versenyzőkről, akik doppingszereket használnak” – írták honlapjukon a hekkerek, egyúttal jelezték, hogy további országok élversenyzőiről is rendelkeznek információkkal, melyeket hamarosan nyilvánosságra hoznak.

A WADA közleményében Olivier Niggli, a szervezet főigazgatója azt írta, hogy az ügynökség elítéli az akciót, amelynek célja, hogy aláássa az ügynökség tekintélyét és a nemzetközi doppingellenes rendszert. A főigazgató jelezte, hogy azonnal felvették a kapcsolatot az érintett sportolókkal és szervezetekkel. A WADA azt is közölte, hogy a doppingellenes adminisztrációs és irányítási rendszert (ADAMS) törték fel, s a hekkerek hozzájutottak a gyógyászati okokból adott mentességi (TUE) listához is.

Niggli egyúttal annak a véleményének adott hangot, hogy a mostani eset „nagy mértékben megnehezíti” a nemzetközi bizalom visszaállítását Oroszországgal szemben, az elmúlt évek doppingbotrányai és a júniusban kiadott McLaren-jelentés után.

A WADA által megbízott, Richard McLaren vezette független bizottság azt állapította meg, hogy Oroszországban 2011 és 2015 között 30 sportágban 643 esetben alkalmazták a pozitív teszteredmények elleplezését szolgáló rendszert.

Orosz atléták ezért nem is vehettek részt a riói olimpián, és a többi sportágban sem engedték elindulni azokat, akiknek volt már korábban doppingügyük. A riói paralimpiáról pedig – csakúgy mint a 2018-as téli paralimpiáról – valamennyi orosz sportolót kizárták.