Lehoczky nyilvános születésnapja

Publikálás dátuma
2016.09.17. 09:21
A társulat tagjai köszöntötték Lehoczky Zsuzsát, jobbján Bodrogi Gyula FOTÓK: KÁLLAI-TÓTH ANETT

Lehoczky Zsuzsa nyolcvanévesen is szédítő. Illetve már picivel el is múlt, mert júliusban volt annyi, de hát olyankor nyári szünetet tart a Budapesti Operettszínház, ahol bizony már 1962 óta tag, és jó ideje örökös tag. Nyáron zárt körben megünnepelték a szép jubileumot, de most sajátos évadnyitóként a Mágnás Miskát adták az ő jutalomjátékaként, és nyilvános születésnapi megkoronázásaként. Ziccerszerepet játszik benne, amit tovább zicceresítettek a számára, a sok rátarti és hülye arisztokrata között egy felvágott nyelvű, természetes nagymamát ad, aki még mindig habzsolja az életet, az idétlen urizálás helyett pedig szót ért a fiatalokkal, és esze ágában sincs azt gondolni, hogy szentségtörés, ha egy mérnök szerelmes egy arisztokrata lányba. Amúgy pedig kleptomániás, hát istenem, ilyen nyársat nyelt közegben neki is szórakoztatnia kell valamivel magát.

Lehoczky persze pontosan tudja, hogyan kell egy sztárnak színpadra lépnie. Hangja már hallatszik a színfalak mögül, és ebben a hangban telivérség, életöröm, némi élvetegség meg gúny is van, fitymálkodva jelezve, hogy nagyjából pök arra a közegre, amiben léteznie kell, erre a nagyképűsködő, gazdagságára és nemesi kutyabőrére beképzelt önfényező világra, ő juszt is jól érzi magát benne. Azért mint a primadonnák, abszolút középen, az elmaradhatatlan operettlépcső legtetejére érkezik, mutatós nagyestélyiben, ami csipetnyit bohócosan tiritarka, de közben fölöttébb méltósággal, kimondottan nőiesen hordja. Szerényen, de mégis kihívóan mosolyog. Jelzi, hogy megjelent valaki, aki tud olyan előkelő lenni itt, mint bárki, de közben kissé paródiát is csinál ebből az egész mihaszna, túlzottan is díszes kompániából. Egy perc leforgása alatt elénk tár egy igen markáns figurát, és ennyi idő alatt azt is bőven megmutatja, hogy fajsúlyos, nagy színész áll a színpadon. Ezt az operettbe nagyon is való, kis ripacskodástól sem mentes, mégis méltósággal teli bejövetelt, nem tudom, hogy bárki is utána csinálná-e magyar deszkákon. Akkora vastapsot kap rá, hogy szinte leszakad a csillár. Persze őt vártuk ma este leginkább, de rögvest rá is szolgál arra, amiért annyira vártuk.

A régi primadonna iskolából az utolsó mohikán. A színház másik Kossuth-díjasa, Oszvald Marika társ utolsó mohikán, de ő nem a nagyasszony, a díva fajtájából, hanem ő az örök gyerkőc, aki még mindig akrobatikus kunsztokra ragadtatja magát, változatlanul bőrébe nem férő, imádni való rosszcsont, míg Lehoczky, bár nála is túlsúlyban voltak a szubrett szerepek, a csodálni való nő, aki annak a típusnak a megtestesítője, akinek pezsgőt kell inni a cipőjéből.

Nem végzett főiskolát, de néhány évesen már Mustármagot adta a Szentivánéji álomban, a Szegedi Nemzeti Színházban. Később kiragyog a balettkarból. A főrendezőnek kinevezett Sarlós Gábor átcsábítja szubrettnek Kaposvárra. Ahol olyan nagyságtól, a pesti Nemzeti egykori igazgatójától, tanulhatja a mesterséget, mint Németh Antal, akit a pálya peremére szorítottak. Majd Lehoczky visszamegy Szegedre, és a Bál a Savoybantól a Csárdáskirálynőig, A mosoly országától a Viktóriáig, nagy elánnal végig szubretteskedi az operetteket, sőt még a Koldusoperában is Lucy Domján Edit Pollyja mellett. Hamar elmegy az országos híre, hogy milyen jó. Az Operettszínházba hívják. Nem hatódik ettől meg annyira, hogy fiatalos önbizalommal teli pimaszsággal kapásból ne alkudja föl a kezdő fizetését. Nem ültetik a kispadon. Rögtön a legnagyobbakkal játszik, Latabár Kálmánnal, Rátonyi Róberttel, Németh Marikával, Feleki Kamillal és persze Honthy Hannával, akiről az a hír járja, hogy többeket szinte lesöpört a deszkákról, de Lehoczky annyira tetszett neki, hogy örökbe akarta fogadni. A nagy legenda a My Fair Ladyból Eliza szerepe, a színészóriás, Básti Lajos oldalán. Ez volt nálunk az első nyugati típusú musical produkció, műsorról szinte levehetetlenül, hosszú ideig maradt repertoáron.

Igen nagy sztár lett. Amit csak növelt, hogy a méltán népszerű, klasszis labdarúgóhoz, Tichy Lajoshoz ment feleségül. Amíg el nem váltak, közkedvelt álompárnak számítottak.

Lehoczky lépést tudott tartani a korral. Bár a zenés műfaj kétségkívül igényel bizonyos kliséket, nem merevedett bele a saját eszközeibe. Fanyar humora, intenzív öniróniája, és kiadós életismerete megóvta ettől. Nem akart lecövekelni, és a súgólyuk előtt énekelni. Nem csak a lába virgonc még mindig, bizonyos táncfigurákban, a szelleme is friss. Miközben tud apatikus lenni, holtfáradt, elkeseredett. De ezt csak civilben engedi meg magának, a színpadon bámulatos koncentrációval kivirul. Mesterien odatesz egy-egy poént, ha kell egészen fenséges jelenségnek mutatkozik, míg máskor komédiázik, ahogy csak belefér. Könnyedségekbe is mélységeket lop. A tragikus színek sem idegenek tőle. Az Alföldi Róbert által rendezett Kabaréban például az idős Schneider kisasszonyt adta, aki vészkorszakban nem mer megházasodni a hozzáillő zöldségessel, mert az zsidó. De simán beilleszkedett a Menyasszonytánc című klezmer musicalbe éppúgy, mint Parti Nagy Lajos Ibusár című darabjának operettszínházi verziójába, amit ráadásul gyors öltözésekkel is tetéztek, mert Anyuskaként szegény asszonyt, Leopold főhercegnéként pompázatos nőt kellett alakítania.

A nyilvános születésnapján királynőként ünnepelték. A Mágnás Miska előadása a második részben bizonyos időre félbeszakadt, és a teátrum színe-java, egy-egy strófával, és száll vörös rózsával, énekelve érkezett hozzá a színpadra, hogy aztán, ahogy ez egy primadonnának dukál, leboruljanak a lába elé. Láthatóan meghatódott, de nem akarta, hogy érzelgőssé váljon az este, remek pikírt megjegyzéseket rögtönzött. Aztán, amikor az előadás végén, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyetteseként, bejött Hegedűs D. Géza, és neki, akinek nincs diplomája, egész eddigi pályája elismeréseként átnyújtott egyet, akkor rövid időre eltört a mécses, majd újabb szellemes megjegyzés következett.

Hogy utána milyen hosszas állva vastapsolással és üdvrivalgással folytatódott az este, azt nehéz leírni, de ez már szólt a színészeket felszabadultan játszani engedő Verebes István rendezésének, a Marcsaként és Miskaként brillírozó Peller Annának, Peller Károlynak, a Pixiként, Mixiként kedvesen marháskodó Csere Lászlónak, Kocsis Dénesnek, és a többieknek, például Kalocsai Zsuzsának, Lévai Enikőnek, Faragó Andrásnak, az egész társulatnak. Méltó módon, hatásosan, de szívvel ünnepeltek meg egy nagy színésznőt, aki végül azt mondta, hogy a hetvenedik születésnapján megígérte, hogy színpadon lesz a nyolcvanadikon is. És ugyan bizarrnak tartja, hogy most megígérje a kilencvenediket is, de a lánya kedvéért megteszi. Így legyen!!!



Szerző

In memoriam Csoóri Sándor

Publikálás dátuma
2016.09.17. 09:14
Fotó: Népszava

Utoljára Mezei András temetésén láttam, először 1953-ban az Írószövetségben: „Keringek gyűlő gondjaim között/ mint ártatlan túsz, bezárt vak veremben”. Mint „fiatal”, azaz nem egészen egyenrangú író elsőként beszélt a parasztság szenvedéseiről.

A két találkozás között negyvenkét év telt el, hol Budapesten, hol Párizsban beszélgettünk, ő mutatott be Göncz Árpádnak. A rendszerváltás előtt elképzelni se tudtam, hogy ő „viszi be a hátán” az MDF-et a parlamentbe, még kevésbé, hogy megírja, majd megbánja a Nappali holdat.

Az MDF-et később se bánta meg, nem is volt miért, a Nappali holdról négyszemközt elmondta, hogy tévedett, szégyelli. Vigasztaltam: amit a zsidóság politikai szerepéről írt, több volt mint tévedés és méltatlan hozzá, de még így is akadt a szövegben egy igazság morzsa, a „habverős különítményekről”, azaz a minden oldalt elöntő politikai hisztériáról.

Rövidre zárva: Csoóri Sándor sem akkor, sem előtte, sem utána nem volt antiszemita. Ezt nem zsidó barátaival (akik közé magamat sorolom) kell alátámasztani, hanem egész életével, habitusával, írásaival. Csoóri a politikába tévedt költő volt. A rendszerváltás előtt és alatt a helyén, de a következő két évtizedben súlyos szereptévesztésben – amit ugyancsak megbánt.

Tévedésében természetesen – és ismét csak minden oldalon – sokan osztoztak. Bocsánatos bűn, amit a máig is reménytelenül torz magyar társadalomfejlődés ment és magyaráz. Egyrészt válsághelyzetekben, az elnyomatás hosszú századai alatt a közéleti gondolkodás és cselekvésképesség hiánya. A költők, írók, mindenféle lateinerek mások helyett szóltak bele olyan prózai kérdésekbe, mint az utak állapota, a birtokviszonyok, vagy a munkabér. Másrészt a 20. század első felét megfertőzte a ma már alig érthető, mesterségesen szított urbánus-népies ellentét, amelyből csak a legnagyobbak maradtak ki – ők is sebeket szerezve.

Csoóri Sándor úgy érezte, kötelessége ebben a vitában is oldalt választani. A társadalom mélyrétegeiből jött, azt hitte szolgál, ha félig-meddig a politikában marad. Önzetlenül és tisztességesen tette, de szövetségesei nem így viszonozták. Ő volt a Magyarok Világszövetségének első és egyetlen elnöke, aki megpróbált életet lehelni, ebbe a politikai tákolmányba. Belebukott. Elvállalta egy sokfelé nyitott folyóirat szerkesztését, de mozgástere egyre szűkült, majd megszűnt. Hitt a plebejus jelszavakat skandáló „polgári” ifjaknak egészen addig, amíg Petőfitől Wass Albertig jutottak.

Élete végére csak a keserű tudat maradt, hogy visszaéltek nevével, művével, hogy a szó intellektuális-erkölcsi értelmében magára hagyták. Tavaly még reméltem, hogy ’56 hatvanadik évfordulóján eszmét cserélhetünk; az év elejére kiderült, nincs remény.

Temetés előtt túl korai arról elmélkedni, milyen méretű volt kortársai között. Annál is inkább, mert több műfajjal próbálkozott: a költészet mellett esszék és forgatókönyvek szerzője. Gyakran emlegette, szerencsésnek tartja azokat, akik a nyugati nyelvekben és kulturális közegben megmerülhettek. Neki, mert vállalta csak a Lajtán-inneni valóság maradt.

Ez formálta, ezt próbálta a maga szerény eszközeivel alakítani.

Kereszt a lépcsőn

Publikálás dátuma
2016.09.17. 09:07
Az a bizonyos „megbecstelenített” lovagkereszt FOTÓ: NÉPSZAVA
"Végigpásztázva az elmúlt 25 év listáit, felesleges volna tagadni, hogy minden kormány elsősorban vagy kizárólag a hozzá közel álló tudósokat, művészeket, újságírókat részesítette elismerésben. Nem vitás, hogy a baloldali-liberális kormányok jobban törekedtek a procedúra átláthatóbbá tételére, az elfogulatlanság látszatának fenntartására és a szakmai szempontok figyelembe vételére, míg a jobboldali kabinetek – a szakmai teljesítményt afféle bolsevista trükként kezelve – nyíltan saját klienseiket jutalmazták állami díjakkal. (...) Ennek tudható be, hogy a díjak amúgy is kérdéses presztízse a nulla felé tart. Ami pedig az újságírók hatalom általi kitüntetését illeti, sokszorosan igazak G. B. Shaw szavai: „Kitüntetést visszaadni nem lehet. Úgy kell élni, hogy ne adjanak!” [Vásárhelyi Mária: Különvélemény lovagkeresztügyben, 168. Óra]"

Látványos dolog a kitüntetést visszaküldeni, lerakni az Országház lépcsőjére, vízbe dobni, megtaposni. Látványos és esetleg hasznos is, ha valakinek lényeges, hogy rövidebb-hosszabb cikk, vagy néhány másodpercnyi híradókép jelenjen meg róla. Érdemes azonban e döntés meghozatalánál mérlegelni, hogy kitüntetés és kitüntetés között lényeges a különbség, attól függően, mikor kapta azt valaki. Persze, minden állami kitüntetést körülleng a gyanú árnyéka, hiszen az odaítélés előkészítésének egész folyamata az államapparátuson belül folyik, az odaítélésről politikusok döntenek, a díjazottak kiválasztásában, megítélésében nincs szerepe az érintett szakmának.

Miután a kitüntetési listák nyilvánosak, megjelentek a Magyar Közlönyben, elérhetőek a jogtárban, bárki megnézheti, hogy az egyes kormányzati kurzusokban mennyire érvényesült a politikai hovatartozás, hányan kaptak kitüntetést azok közül, akik nem, vagy kevésbé voltak arra méltóak. Összevethetők a listák abból a szempontból is, melyik kormányzat idején kaptak több, vagy kaptak kevesebb állami elismerést a köztudottan másik oldalhoz tartozók. Igaz, ez az összevetés erősen szubjektív, de gondolkodásra késztető. Tény viszont, hogy az elmúlt huszonhat évben változtak a javaslattevők, az adományozók A lényeg mégis az, hogy 2011-ben megváltozott az ország alaptörvénye [kisbetűvel írva, mivel a jogrendszer alapját képező törvényre utal], benne az ország elnevezése. Megváltozott a kitüntetések odaítélésének törvényi alapja is. Így bátran kijelenthető, hogy a kitüntetettek akkor sem tartoznak egy csokorba, ha az eltérő időszakokban adományozott kitüntetések elnevezése azonos.

A köztársasági elnök szerepe

Az legmagasabb állami kitüntetéseket mindig a hivatalban lévő köztársasági elnök adományozza, a mindenkori miniszterelnök előterjesztése alapján. Nyilván a miniszterelnök személye meghatározó. Kézenfekvő kérdés: köteles-e teljesíteni a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatát? Az Alkotmány egykori rendelkezései nem voltak egyértelműek: a köztársasági elnök adományozza a törvényben meghatározott címeket, érdemrendeket, kitüntetéseket. Az adományozással kapcsolatos jogköre gyakorlásához azonban a miniszterelnök ellenjegyzése szükséges.

E szabály nyelvtani értelmezéséből az következne, hogy a köztársasági elnök szerepe formális, köteles teljesíteni a miniszterelnök kérését. A köztársaság elnöki jogkör valóságos tartalmának feltárása akkor vált aktuálissá, amikor a köztársasági elnök 2007-ben megtagadta annak a miniszterelnöki kérelemnek a teljesítését, amely egy korábbi miniszterelnök kitüntetéséről szólt. A köztársasági elnök indokolása szerint a „felterjesztett személy” nem méltó az állami kitüntetésre. A köztársasági elnök alkotmányértelmezésre benyújtott indítványa alapján, ugyanebben az évben az Alkotmánybíróság kimondta: a köztársasági elnök nem jogosult ugyan olyan személy kitüntetésére, aki nem szerepel a miniszterelnök előterjesztésében, joga van viszont mérlegelni a megküldött miniszterelnöki előterjesztésben foglaltakat. "A köztársasági elnöknek az Alkotmányban meghatározott kitüntetés-adományozási hatásköre tartalmi, érdemi döntési jogot foglal magában, amely a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjének érvényre juttatásán, illetve az alkotmányos értékrendet sértő előterjesztések elfogadásának megtagadásán keresztül fejeződik ki.

A Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjébe ütköző kitüntetési előterjesztés kapcsán a köztársasági elnök joga, hogy - indokai közlésével - az előterjesztést ne írja alá, a kitüntetés adományozását megtagadja. A kitüntetés-adományozás, illetve -viselés engedélyezésének megtagadása ebben az esetben a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjének a védelmét szolgálja."

A Fidesz az Alkotmánybíróságnak ezt a döntését elfogadhatónak tartotta. Ezért az Alaptörvény - amelyik szintén tartalmazza a köztársasági elnöknek azt a jogát, hogy törvényben meghatározott kitüntetéseket, díjakat és címeket adományozzon, a miniszterelnöki ellenjegyzés mellett - kiegészült azzal a rendelkezéssel, miszerint a köztársasági elnök a miniszterelnöki előterjesztés teljesítését megtagadja, ha az az Alaptörvény értékrendjét sértené.

Értékrendek közötti különbség

Van-e különbség a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendje és az Alaptörvény értékrendje között? A törvényi preambulum utal arra, miért is alkotta meg az adott törvényt az Országgyűlés. 1989-ben az Alkotmány újraszövegezésekor a többpártrendszer, a parlamenti demokrácia és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállam felépítése volt a megfogalmazott cél, az alkotmányos értékrend. Az Alaptörvénynek nincs preambuluma. Van viszont Nemzeti Hitvallás című fejezete, amelynek legkézzelfoghatóbb rendelkezése a történeti alkotmány vívmányainak és a Szent Koronának a tisztelete. Ez az Alaptörvény értékrendje. Van különbség!Nem csoda, hogy 2012. január 1-jén a nemcsak az Alaptörvény, hanem egy új kitüntetési rend is hatályba lépett.

A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény rendelkezései alapján a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában, az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrendet és a Magyar Köztársasági Érdemkeresztet adományozhatta. A Magyar Köztársasági Érdemrend fokozatai: nagykereszt a lánccal, nagykereszt, középkereszt a csillaggal, középkereszt, tisztikereszt, lovagkereszt. A hazafias helytállással példát mutató, a magyar függetlenséget szolgáló, a társadalmi párbeszéd, a társadalmi béke, a nemzet egységének megvalósítása, a békés rendszerváltozás megteremtése érdekében kifejtett tevékenység elismerésére a köztársasági elnök Nagy Imre Érdemrendet adományozhatott.

A 2011. évi CCII. törvény Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről megalkotására azért volt szükség - mondja a törvény indokolása -, mivel megváltozott az ország elnevezése. A törvény címe pedig nem módosítható. Ez az indokolás pedig nem helytálló, hiszen a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény eredeti címében az ország megnevezése Magyar Népköztársaság volt. Az új törvény megalkotásának valóságos célja, hogy a hatalom ezzel is világossá tegye, uralmával új időszámítás kezdődött az országban.

Az új törvény nem tartalmazza a Nagy Imre Érdemrendet. Újralapított azonban egy sor olyan elismerést, amely a történeti alkotmány vívmányai alapján érdemelte azt ki. Az új törvény szerint a köztársasági elnök a kimagasló teljesítmények megbecsülésére és elismerésére a Magyar Szent István Rendet, a Magyar Corvin-láncot, a Magyar Becsület Rendet, a Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkeresztet adományozhatja. A Magyar Érdemrend osztályai: a nagykereszt a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal, nagykereszt, középkereszt a csillaggal, középkereszt, tisztikereszt, lovagkereszt. Ezek az elnevezések megegyeznek ugyan a Magyar Köztársasági Érdemrend fokozataival, mégis más-más érdemek elismerését szolgálják.

A korábbi rendelkezések alapján a Magyar Köztársasági Érdemrendet, a Magyar Köztársasági Érdemkeresztet, valamint a Nagy Imre Érdemrendet vissza kellett vonni attól, aki arra érdemtelenné vált. A visszavonásra a miniszterelnök előterjesztése alapján a köztársasági elnök volt jogosult. Ilyen határozat utoljára 2010-ben jelent meg, amikor egy olimpia bajnok vált méltatlanná a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjére. Az új törvény nem rendelkezik a visszavonás lehetőségéről, és egyik törvény sem tartalmazott rendelkezést a kitüntetés visszaadásáról. Az az elv, miszerint a többen benne van a kevesebb, a visszavonásra nem alkalmazható, hiszen törvényben meghatározott feltételek hiányában önkényes lenne minden visszavonás. A visszaadás is vitás kérdés. Nem biztos, hogyha valaki elfogadja a kitüntetést, arról érvényesen le is mondhat. Számos olyan jognyilatkozat van, amelyet utóbb nem lehet megváltoztatni. Törvényi szabályozás hiányában, meg lehet kísérelni ezt a lépést, mint ahogy sokan meg is tették. Igaz, - ha még nem tették meg - kezdeményezniük kell a miniszterelnöknél azt is, hogy nyújtson be javaslatot a köztársasági elnökhöz az adományozásról szól határozat módosítására, nevük törlésére. A köztársasági elnök pedig mérlegelheti, hogy a kérelem teljesítése sérti-e az Alaptörvény értékrendjét. Természetesen aki ilyen eljárást kezdeményez, az küldje vissza az adományozást igazoló okiratot is. A törlésről rendelkező határozat megszületése után égesse el a kitüntetés átadásáról készített fényképeket és a gratuláló leveleket. Aztán már csak részleges amnéziára van szüksége, hogy minden tökéletes legyen.

Amíg a jegyzékből törlő határozat nem jelenik meg, addig a kitüntetés tulajdonosa marad az is, aki azt hiszi, hogy megszabadult a keresztjétől. Ezért egyszerűbb és célravezetőbb dolog követni Vásárhelyi Mária "Különvélemény lovagkereszt ügyben" című a 168 Órában megjelent írásából kiolvasható tanácsot: alaposan meg kell fontolnia az adományozásra jelöltnek, mit válaszol arra a kérdésre, elfogadja-e a kitüntetést?

Szerző