cigányság;romák;

"Szégyen, amit művelnek" - Kihasználja a kormány a romákat

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány vezetők a kormány bábjai. A kabinet mellett azok a romák agitálnának leginkább, akik ellen különböző ügyekben büntetőeljárás folyik, azt remélve, hogy nem marad el a köszönet - reagálta lapunknak Lakatos Béla, Ács polgármestere. 

A Borsod megyei cigány vajda ugyanis erőteljesen beszállt a kvótakampányba. „Most még szabadon elengedjük a gyermekeinket iskolába, mert nem bántja őket senki. Ha bejönnek a bevándorlók, akkor félteni fogjuk a lányainkat, a feleségeinket és a családunkat, mert senki nem lesz biztonságban” – fogalmazott Lakatos Attila. Miskolcon meg is alakult az Európai Romák Egyesülete nevű civil szervezet, amelyhez erdélyi, felvidéki és kárpátaljai romák is csatlakoztak. Az egyesülésbe továbbá cseh és nyugat-európai cigányokat is várnak, de nyitottak arra, hogy Európán kívüli cigányokat is integráljanak, „hiszen például Kanadában vagy az Egyesült Államokban is sok roma él."

A Fideszből tavaly nyáron kilépő ácsi városvezető szerint szégyen, amit a kormány művel, kihasználják a romák nagy részének aluliskolázottságát és félelmet keltenek a segélyek megvonásának belengetésével. De nemcsak a borsodiak akarnak a kabinet kedvében járni, rendkívüli mozgósításba kezd napokon belül a Lungo Drom is, hogy arra biztassa a cigányokat, vegyenek részt a népszavazáson, és nemmel voksoljanak – értesült több forrásból is a RomNet.

A Lungo Drom 2002-ben kötött választási szövetséget a Fidesszel, és minden választáskor arra biztatták tagjaikat, szavazzanak a polgári oldalra. Bár ezt a szövetséget Orbán 2014-ben nem kötötte újra parlamenti képviselőtársával, a jól ismert Farkas Flóriánnal, a cigány szervezet vezetőjével, de a roma politikus minden választáskor külön sajtótájékoztatókon bizonygatta, hogy a magyarországi romák több mint kétharmada a Fideszre szavazott.

A nyilvánosság és a sajtó elől csaknem egy éve bujkáló Farkas egyébként könnyen lehet, hogy előkerül a kampány finisében, legalábbis erre utalt legutóbbi kormányinfóján Lázár János. A kancelláriaminiszter azt ígérte, hogy a miniszterelnök szolnoki barátja hamarosan a sajtó elé áll. Lázár kijelentéseit érdemes azonban erős fenntartásokkal kezelni, miután a Népszavának is megígérte, hogy még ezen a héten összehozza a miniszterelnöki biztossal. Ez nem sikerült neki.