Vereczkei Zsolt bronzérmes lett a paralimpián

Publikálás dátuma
2016.09.17. 10:33

Vereczkei Zsolt bronzérmet nyert az S5-ös sérültségi kategória 50 méteres hátúszó számában a riói paralimpia pénteki versenynapján.

A pályafutása hetedik paralimpiáján szereplő, 38 éves bajai sportoló a délelőtti előfutamból a negyedik helyen került be a fináléba, ahol aztán remekül versenyzett, s harmadikként ért a célba. Vereczkei - aki a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság döntése alapján kapott kvótát a mostani versenyre - eddig minden paralimpiáján szerzett érmet, köztük három aranyat. Az övé a magyar küldöttség 17. dobogós helye Rióban, egy arany, hét ezüst és kilenc bronz az eddigi mérleg.

Vereczkei Zsoltnak fejlődési rendellenesség miatt mindkét alkarja hiányzik, s már az 1992-es, barcelonai paralimpián is indult, ahol 50 méter háton aranyérmet nyert. Atlantában (1996) és Sydneyben (2000) is megvédte címét, majd Athénban (2004), Pekingben (2008) és Londonban (2012) egy-egy bronzéremmel gazdagította éremgyűjteményét. A sikersorozat most, Rióban sem szakadt meg.

Eredmény:

úszás:
férfi 50 m hát (S5), paralimpiai bajnok:

Daniel Dias (Brazília) 35.40 mp
2. Andrew Mullen (Nagy-Britannia) 37.94
3. VERECZKEI ZSOLT 38.92

Szerző

Ezüstérmes lett a magyar női tőrcsapat Rióban - Fotók!

Publikálás dátuma
2016.09.17. 10:20

A Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva összeállítású magyar válogatott ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók tőr csapatversenyében a riói paralimpia pénteki napján, miután a döntőben 45-28-ra kikapott Kínától.

Az együttes első csoportmeccsén magabiztosan, 45-23-ra verte a fehéroroszokat, majd a folytatásban 45-34-re kikapott a favorit kínaiaktól, s az elődöntőben - akárcsak csütörtökön, a párbajtőr versenyben - a hongkongiakkal találkozott, akiket nagy izgalmak után 41-40-re legyőzött. A finálé a kiírthoz képest egy órával később kezdődött.

Krajnyák kezdett azzal a Csang Csung-cujjal, akit az egyéni verseny bronzmérkőzésén legyőzött, most azonban a kínai nyert, mégpedig 5-1-re. A folytatásban Dani vívott Zsung Csinggel, ez az asszó is sima volt, 5-0 "oda", majd következett Hajmási Csou Csing-csing ellen, de ő is kikapott (2-5), így az első kör után 15-3-as kínai vezetést mutatott az eredményjelző.

A második szakaszt Dani és Csang párharca és egy újabb 5-1-re megnyert kínai asszó nyitotta, majd Krajnyák 8-5-re megverte Csout, Hajmási viszont kikapott Zsungtól, megint 5-1-re. A magyarok az utolsó kör előtt kilátástalannak tűnő helyzetben voltak, a rivális 30-14-re vezetett.

A harmadik asszók során Dani ugyan legyőzte 6-5-re Csout, Hajmási pedig  7-5-re Csangot, de a befejező embernek, Krajnyáknak így is 40-27-es kínai vezetésnél kellett megkezdenie összecsapását Zsunggal. Utóbbi 5-1-re nyert, így Kínáé lett a győzelem. "Leírhatatlan érzés, hogy ilyen nagyot sikerült teljesítenünk, még nem is fogtam fel igazán - nyilatkozott az MTI-nek Hajmási Éva. - Nagyon egységesek vagyunk, sok a munka mögöttünk, mind a páston, mind a magánéletben összetartóak, barátnők vagyunk."

Ahogy fogalmazott, a csoportok kiegyenlítettek voltak, és a siker kulcsának azt nevezte, hogy Hongkongot le tudták győzni az elődöntőben. "Nem indult könnyen a nap, Zsuzsi és Gyöngyi ugyanis már négy napja vív folyamatosan, fáradtak is, Zsuzsinak ráadásul hasfal-sérülése is van, úgyhogy nem volt egyszerű a kezdet, de jól végződött. Az, hogy Hongkongot megvertük, parádés, korábban ugyanis még csak egyszer sikerült, egy világkupaversenyen. A döntőben Kína nagyon összeszedett volt, mi pedig talán egy kicsit leeresztettünk, de nagyon boldogok vagyunk az ezüstéremmel" - mondta Hajmási.

Dani Gyöngyi, Hajmási Éva és Krajnyák Zsuzsanna

Dani Gyöngyi, Hajmási Éva és Krajnyák Zsuzsanna

A női tőrcsapat a magyar küldöttség 18. érmét nyerte Rióban, egy arany, nyolc ezüst és kilenc bronz az eddigi mérleg. Az UTE 37 éves sportolója, Krajnyák rendellenességgel született, a bal lába nem fejlődött ki teljesen. Magyarország egyik legeredményesebb parasportolója, a kerekesszékes vívást 1998-ban kezdte el, és azóta több világbajnoki és Európa-bajnoki címet nyert, a paralimpiákon pedig ezt megelőzően tízszer volt dobogós egyéniben és csapatban.

Klubtársa, a 41 esztendős Dani 16 éves korában került kerekesszékbe, miután kamaszkori labilis lelkiállapotban, öngyilkos szándékkal leugrott egy négyemeletes ház tetejéről, s eltört a gerince. Több sportágat is kipróbált, mielőtt ugyancsak 1998-ban kikötött a vívásnál, amelyben szintén többszörös paralimpiai érmes.

A Törekvés SE 29 éves versenyzője, Hajmási Éva újonc a paralimpián. Tanulmányi gyakorlaton volt 2008-ban Görögországban, amikor egy robogós baleset során - utasként - a bal lábát térd felett elvesztette. Korábban eredményesen karatézott, 2010 óta vív. Neki ez az első paralimpai érme.

Szerző

Az a kék füzet

Gyűlölet és lázításkampány, közpénzen lapozzuk. "Jogunk van eldönteni, kikkel akarunk együtt élni!" Nos, hazug, korrupt, rabló, gyűlölködő, pazarló, népáruló kormánnyal nem biztos. "A népvándorlás veszélyezteti Európa jövőjét !" Világjelenség, az ENSZ-nek kell megoldani, nem egy kis ország miniszterelnökének. Különben tengerre nem lehet kerítést építeni. "Magyarország megvédi határait!" Hogyan? Belehajt és belelő a nyomorultakba? Szégyen gyalázat lenne. "Az illegális bevándorlás növeli a terrorveszélyt." Nem a ezek nyomorult menekültek a veszélyesek, inkább a pénzért letelepedő gazdagok, akik akár miniszteri széket is vásárolhatnak.

"A kényszer betelepítés veszélyezteti kultúránkat és szokásainkat" Ha volna kényszer betelepítés (de nincs) akkor sem hagynánk. Nem kell lebontani a Granadai Alhambrát, a Pécsi Dzsámit, sem az Egri Minaretet sem. "Brüsszel veszélyes tervei..." Pánikkeltő, primitív hazugság. Ha igaz volna, akkor a hatalom lopott pénzeiből kellene és lehetne a bírságot fizetni. "Üzenjünk Brüsszelnek..." A kormány kezdeményezte népszavazás lapjára a válasz is rá van írva. A képen tüntető tömeg nem kormánypárti és nem Brüsszel ellenes, azok ennyi embert nem tudtak pénzért sem mozgósítani. "Városnyi" ember betelepítését hazudja ide a kormány? "Maradjon kapcsolatban..." Hát csak adja meg a füzet szerzőinek a személyi adatait, aki csatlakozni akar az újabb Kubatov-listájukhoz. Aztán ne tessék csodálkozni, ha bepofátlankodnak az otthonába, életébe, ráadásul hülyének nézik. Nem a migránsok szállták meg ezt a hazát. Egy magyarországi magyar.