Bulvár;Rékasi Károly;Szőke Zoltán;

2016-09-17 17:29:00

Rékasinak aggódó nyílt levelet írt a Barátok közt sztárja

Szőke Zoltán az életben is jóban van a régóta betegeskedő Rékasi Károllyal, ezért amikor megtudta, hogy kollégája állapota romlott a tavalyi motorbalesete miatt, nyílt levélben adott tanácsot barátjának. 

Rékasi tavalyi súlyos balesete óta lábadozik, ráadásul a gyógyulás sem olyan ütemben haladt, ahogy szerette volna. Egy bakteriális fertőzés miatt a színésznek már az élete is veszélyben forgott.

Ez volt az a pont, amikor Szőke Zoltán nyílt levélben próbált erőt adni kollégájának a gyógyuláshoz. A Barátok közt sztárja Facebook-oldalán azt írta: "Ismét azt olvasom, hogy nem javul az állapotod... szerintem az állapotoddal nincs semmi baj, hiszen életben vagy és küzdesz. Küzdesz? Mi ellen küzdesz, ki ellen küzdesz? Egy baktérium ellen vagy Ön-magaddal? – kezdi közösségi oldalán közzétett levelét Szőke Zoltán. A színész szerint barátja nincs jól, ennek okát azonban Rékasinak magában kellene keresnie. – Ha a Test azt jelzi, hogy valami nem stimmel, akkor az okot semmiképp sem kívül kell keresni – hanem Belül. Belül, ahol a Lélek lakik. A Szívünkben – írja. Szőke szerint Rékasinak a gyógyulásáért most csupán annyit kell tennie, hogy – mint őseink vallották – segítsen magán, mert akkor Isten is megsegíti.

Találd meg MAG-adban azt a gyermeket, aki meg tud bocsátani Önmagának. Ez meghozza a Megértést, az Elfogadást és ami a legfontosabb - az ELENGEDÉST!!! Van mit elengednünk, mindenkinek. Ez alól Te sem lehetsz kivétel. De ez csak akkor működik, ha felszámolsz magadban mindazzal, ami mételyezi Lényedet. Lakik bennünk valaki, aki elhiteti velünk mindazt, amit az érzékszerveinkkel felveszünk ebből a hamis világból. Ez az EGO – folytatta a színész, aki szerint ezt kellene legyőznie Rékasinak, az egóját. Figyelj Kari, sem téríteni, sem szédíteni nem akarlak (annyira gondolom ismersz). AZ ÉLETED A TÉT, HAVER!!! – fejezte be sorait Szőke Zoltán, aki baráti öleléssel zárta levelét, és azzal, hogy ha gondolja, "valamikor dumcsizhatnak."