Gödöllő;kisrepülő;

2016-09-18 18:57:00

Lezuhant gépek - Kiderült, mi okozhatta a gödöllői tragédiát

Egyértelműen emberi mulasztás okozta azt a négy ember halálával végződő balesetet, amelynek során két kisrepülőgép összeütközött Gödöllő és Isaszeg között vasárnap reggel - közölte Pető György légi közlekedési szakértő, hozzátéve: a kérdés az, ki hibázott.

Nyilatkozata szerint hosszú vizsgálat várható, az ilyen típusú repülőgépeket ugyanis nem szerelik fel fekete dobozzal, a pilótákat és az utasokat pedig értelemszerűen nem tudják már kikérdezni. Pető György arról is beszélt, hogy a baleset helyszínén ejtőernyős célba ugró bajnokságot tartanak, és ilyenkor van egy elkülönített légtér, amelyben csak az ejtőernyősök és az őket szállító gépek tartózkodhatnak. A négy ejtőernyőst ledobó Piper-28 típusú kisgép feltehetőleg jogszerűen repült a zárt légtérben. A pilótát tájékoztatta az irányítás arról, hogy van egy másik gép a közelében, erre azonban már nem válaszolt, vélhetően azért, mert ekkor történt a baleset - mondta Pető György.

Lásd még: Lezuhant két kisrepülő - Meghalt egy gyerek is Gödöllőnél (Fotók!)