Terézváros;VI. kerületi önkormányzat;választási csalás;

2016-09-19 19:03:00

Kunhalmi: a VI. kerületi választási csalásban partner volt a Fidesz

Kunhalmi Ágnes (MSZP) a 2014-es terézvárosi választási csalást idézte fel az azonnali kérdések során az Országgyűlés hétfői ülésnapján.

A szocialista képviselő szerint a volt Schmuck-féle párt volt érintett a csalásban, és legalább 148 esetben hamis adatot, Fidesz-ajánlók aláírásait használták fel. Két évnyi vizsgálat során a hamisító szervezet részéről csak az elnököt hallgatta meg a hatóság. Megjegyezte: a VIII., a IX., és a XI.,kerületben is valószínűsíthető, hogy csaláshoz kellett folyamodniuk, és ebben szerinte a Fidesz volt az együttműködő partner.

Azt kérdezte a legfőbb ügyésztől, kezdeményezi-e a választási törvény módosítását. Október 2-a előtt mit kíván tenni, hogy nyilvánosak legyenek a vizsgálatok? Mit tesz, hogy a közbizalom és ügyészség iránti bizalom helyre álljon? - firtatta.

Polt Péter legfőbb ügyész válaszában azt mondta: az említett ügyben a BRFK korrupció és gazdasági bűnözés elleni részlege folytat nyomozást. Ezt 2017 januárjáig meghosszabbították, a megalapozott gyanú fennáll, két személyt azonosítottak, közülük az egyik közben elhunyt.

Más kerületben nem folyik nyomozás, arra is figyelemmel, hogy a feljelentés kizárólag a fenti kerületre korlátózódik - jelezte. Reményét fejezte ki, hogy kiderül, mi történt és az elkövetők bíróság elé kerülnek. Eddig 152 hamis adatot lehetett azonosítani - jegyezte meg, hozzátéve: ez még nem biztos, hogy végleges szám.