ORÖ;Országos Roma Önkormányzat;ORÖ-képviselők;

2016-09-19 19:16:00

ORÖ-botrány - Tömegével hallgatja ki a dolgozókat a NAV

Tömeges kihallgatásokat tervez a NAV az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) gyanús költései miatt - tudta meg az atv.hu. A kihallgatás azokat érinti, akik 2014 áprilisa és 2015 augusztusa között pénzt kaptak az ORÖ-től. Az értesülést megerősítette Vajda László, fideszes ORÖ képviselő is, akit tanúként idéztek be a NAV-hoz, mint mondta, főként a Híd a munka világába pénzköltéseit fogják vizsgálni. 

Tudomása szerint nem csak képviselőket fognak kihallgatni, hanem mindenkit, akinek az említett időszakban köze lehetett a pénzmozgásokhoz, családtagokat és külsősöket is. Vajda szerint hamarosan változások állhatnak be az országos romapolitikában, ennek lehet az egyik előszele a tömeges kihallgatás. Emlékeztetett arra, hogy Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke nemrég arról beszélt az ATV-ben, hogy kiadják Farkas Flórián mentelmi jogát, amennyiben a legfőbb ügyész kikéri azt. Egy hete pedig kitették a miniszterelnöki biztost az európai ügyek parlamenti bizottságából.

A NAV az MTI megkeresésére megerősítette, hogy szeptember végén kihallgatják az ORÖ több munkatársát. Mint írták, az ügyben a NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztályán folyik nyomozás. A pénzügyi nyomozók több (tömegesnek nem mondható) tanúkihallgatást terveznek szeptember 28-án - tették hozzá. Többet a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem közöltek.

Mint ismert, az Emmi márciusban közölte, hogy szabálytalanságok gyanúja miatt elállt az Országos Roma Önkormányzattal a Híd a munka világába projektről kötött szerződéstől. A kedvezményezetteknek vissza kell fizetniük a lehívott támogatási összegeket, mintegy 1,6 milliárd forintot. A program ügyében a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) júniusban kihallgatta Hegedűs Istvánt, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnökét, augusztusban pedig Farkas Flóriánt. A NAV tavaly májusban költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, az ORÖ Gellérthegy utcai ingatlanában pedig lefoglalta a programmal kapcsolatos összes dokumentumot.