Szeged;menekültek;Botka László;

2016-09-20 21:22:00

"Béna hamisítvány"-Botkának kamu levelet küldtek Szegedre

Hamis levelet kapott a szegedi önkormányzat, amiben arról tájékoztatták a címzett Botka László polgármestert, hogy a város kapcsolódhat a 2017 márciusában induló uniós programba, melynek keretein belül 50 menekült család befogadását vállalhatja Szeged. A szocialista városatya ócska provokációnak nevezte az akciót, szerinte még a levelet átadó hivatalnok is röhögött a béna hamisítványon.

Szeptember 16-i keltezéssel magyar nyelvű levelet kapott több magyar település vezetése, látszólag az Európai Bizottság bevándorlási és belügyekért felelős főigazgatóságától - írja az Index. A hamis levelet Botka Lászlónak küldték, és azt írják benne, hogy a városnak lehetősége van bekapcsolódni egy 2017 márciusában induló uniós pilot (kísérleti) programba. Ötven menekült család befogadását és letelepítését vállalhatja a város, az Európai Bizottság pedig cserébe 2–9 millió eurós keretösszeggel „egyéves integrációs programot” finanszíroz.

A hamisítók a levélben leírják, hogy 90 európai várost választottak ki a programra, ahol „komplex integrációs folyamat mellett segítenék menekültek beilleszkedését a helyi társadalomba”. Magyarországon Eger, Nyíregyháza, Salgótarján és Szeged került be a kalapba. A levelet egy nemlétező személy, bizonyos „G. S. Preyerbrune” jegyzi.

Botka László az Indexnek elmondta, hogy még a levelet a polgármesteri hivatal postázójából felhozó hivatalnok is röhögött, hogy ilyen béna hamisítványt sose látott. "A levél egy nagy formátumú borítékban érkezett, ami még csak nem is hasonlított az uniós intézmények által használtakhoz. Az iraton se pecsét, se aláírás, se iktatószám nem volt, viszont szeptember 30-ig kellett volna rá válaszolni, ami teljesen egyértelművé tette, hogy ez egy ócska provokáció, nem is foglalkoztunk vele tovább. Elképesztő, hogy már itt tartunk" - reagált a portálnak Botka. 

Az Európai Bizottság egyébként hétfő esti belső levelezésben világossá tette, hogy nem tőlük származik a Szegedre küldött felhívás. Arra is rámutattak, hogy a hamis levél nem az Európai Bizottság hivatalos fejlécét viseli és az iktatási száma nem megfelelő. Felhívták a figyelmet, hogy a Bizottság levelein mindig szerepel kézzel írt vagy elektronikus aláírás, és hivatalos úton kézbesítik őket.