Barcelona;Atlético Madrid;spanyol labdarúgó-bajnokság;5.forduló;

2016-09-21 07:52:00

Barca–Atlético először

Teljes fordulót tartanak hét közben a spanyol labdarúgó bajnokságban. Az ötödik fordulóban ráadásul az évad első nagy rangadóját rendezik a Barcelona és az Atlético Madrid között. 

A bajnok katalánok egy – nyugodtan mondhatjuk – edzői hiba miatt állnak csak a második helyen, a Real Madrid mögött, mivel a harmadik játéknapon lejátszott Alavés elleni találkozón Luis Enrique lényegében a B együttest szerepeltette. A szakember azóta már nem követte el ezt a hibát, olyannyira, hogy mióta újra összeállt a Messi, Luis Suárez, Neymar-trió, a csapat (a Bajnokok Ligája találkozót is beleszámítva) két meccsen 12 gólt ért el.

Nehezen lendült bele az Atlético, amely két döntetlennel kezdte a szezont, ám ezután beindult a gólhenger: Diego Simeone együttese 4-0-ra intézte el a Celta Vigót, majd 5-0-ra a Sporting Gijónt. A remek formában komoly szerepe van az újjáalakított középpályának: Koke partnere középen Saul Niguez, a két szélre pedig Gaitan és Ferreira Carrasco került. Amióta egyébként Diego Simeone a madridiak trénere – s már öt éve ül a kispadon – a madridiak nem tudtak nyerni a Nou Campban. A Real Madrid maradhat az élen, ha otthon győzni tud a rendkívül masszív Villarreal ellen.

Spanyol bajnokság, 5. forduló. Szerda. Celta Vigo-Sporting Gijon, Real Madrid-Villarreal (Tv.: 20.00 Sport 1), Barcelona-Atlético Madrid (Tv.: 22.00 Sport 1), Gránada-Athletic Bilbao, Real Sociedad-Las Palmas, Málaga–Eibar, Sevilla–Betis. Csütörtök. La Coruna-Leganes, Osasuna-Espanyol, Valencia-Alavés (Tv.: 22.00 Sport 1).