A pozsonyi csúcstalálkozó talán legnagyobb hozadéka, hogy az Európai Unió politikai elitjében mind többen ráébredtek: Orbán Viktor maga nagyobb problémája a kontinensnek, mint a menekültkérdés. És valljuk be, hogy ez a probléma kialakulhatott, abban nem kis szerepe volt az uniós vezetők rövidlátásának, a kemény lépések megtételétől való ódzkodásának.
A brüsszeli bürokraták 2010 óta a magyar kormányfő egyetlen antidemokratikus intézkedésének hatására sem voltak hajlandóak kilépni a maguk komfortzónájából; beérték egy-egy erélytelen, következmények nélküli figyelmeztetéssel, vagy egyenesen passzivitást tanúsítottak, mint nemrégiben az egyenlő választójog sérelme esetében. A "megbékéltetés" politikája persze éppúgy kudarcot vallott most Orbánnal szemben, mint Chamberlain hasonló diplomáciai erőfeszítései a harmincas években. Az orbáni ideológia nem csupán rezisztensnek bizonyult, de gyökeret vert más fővárosokban is, mindenekelőtt Varsóban. Lengyelország, mint regionális középhatalom letérése az európai útról pedig már az EU kohézióját fenyegető biztonsági kockázatot jelent.
A luxemburgi külügyminiszter szokatlanul heves kirohanása a budapesti rezsim ellen, illetve Martin Schulz Orbánt illető kemény szavai azonban annak jelei, hogy a „fehér kesztyűs korszak” a végéhez közeledik. Sőt, az Európai Néppárt strasbourgi ülésén is bizonyos meghasonlás lett úrrá a képviselők egy részén. Mint ismeretes, a néppárti politikusok mandátumféltésből egészen idáig szolidaritást tanúsítottak az Orbán-kabinet iránt, rendszerint megvétózva az ellene hozandó szankciókat. A Fidesz EP-képviselőinek szimpátiája a jogállamot aláásó lengyel kormány iránt azonban alighanem vízválasztónak bizonyul. Tekintve, hogy Kaczynskiék a néppártiaktól lényegesen jobbra állnak, ez a rokonszenv bizony a Strauss-doktrína, mint íratlan szabály durva megsértése. Nem véletlen, hogy éppen Lech Walesa fia érvelt az ülésen amellett, hogy az európai konzervatívok zárják ki soraikból a magyar pártot.
A pozsonyi csúcstalálkozó másik nagy tanulsága, hogy kiderült: pártállástól függetlenül egyetlen európai politikus sem híve embertömegek tavalyihoz hasonló ellenőrizetlen beáramlásának a kontinensre, illetve a csúcs valamennyi résztvevője a schengeni határok őrizetének megerősítését szorgalmazza. Rossz hír ez az összeesküvés-elméletek magyarországi kiötlőinek, akik bizonyos „háttérhatalmak” aknamunkáját sejtik a bevándorlás mögött, hol Soros Györgyöt, hol az európai baloldalt nevezve meg felelősként a kvóta-referendumot megelőző agymosás során.
A valóság ezzel szemben egészen prózai. Brüsszelt épp úgy felkészületlenül érte tavaly a hirtelen megnövekvő migrációs nyomás, akárcsak hat éve az autokrata hajlamokkal rendelkező és az európai normákkal hadilábon álló Orbán Viktor hatalomra kerülése. Mindkét probléma megoldása szorosabb integrációt igényel, Orbánnal szemben pedig radikális hangnemváltást is az európai vezetők részéről. Egy uniós határozat elfogadásakor a magyar kormányfő bevallotta, hogy csupán az erőből ért. Ideje levetni a fehér kesztyűt.