Simonka György;tagadás;kampányfórum;

2016-09-22 07:07:00

Simonka nem asszisztál - Farkas még marad

Először lépett a nagyközönség elé Simonka György azóta, hogy az Index megírta: házkutatást tartottak a házában, és szülei otthonában. A fideszes politikus továbbra is tagad, szerinte politikai lejáratás folyik ellene, amihez nem kíván asszisztálni. Simonka a mezőkovácsházi kampányfórumon kínos ügye helyett arról beszélt, amikor esténként a gyerekeivel imádkozik átfut az agyán: lehet, hogy 15 év múlva a lányát "elviszi egy muszlim ember harmadik feleségnek".

Amikor esténként összebújva imádkozik négy és fél éves kisfiával és másfél éves lányával, időnként átfut az agyán: "lehet, hogy 15 év múlva az ő kicsi lányát elviszi egy muszlim ember harmadik feleségnek" - mondta Simonka György a mezőkovácsházi kampányfórumon. A politikus a Fidesz kommunikációs igazgatójával, Kocsis Mátéval az oldalán nyilván nem saját zűrös ügyeivel, hanem a kvótanépszavazási kampánnyal foglalkozott. A Népszabadság szerint ugyanis Simonka továbbra is tagadta, hogy megtörtént volna az Index által korábban megírt házkutatás, állítása szerint politikai lejáratókampány folyik ellene, amihez nem kíván asszisztálni. "Kiadtam egy nyilatkozatot, amelyben egyértelművé tettem, hogy a lakásunkon nem volt házkutatás. Ezt valami helyi információra, nem hivatalos forrásra alapították. Aztán a többiek ezt szépen ügyesen átvették. Készpénznek véve mindezt" - mondta a politikus. A lap arra is rákérdezett, hogy miért nem szerepel az újkígyósi ház a képviselő vagyonnyilatkozatában, amire Simonka úgy felelt, mindenki tudja, hogy ott él, kicsi gyermekeivel együtt.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője annyit közölt az ügyről, hogy jelenleg nem áll módjában tájékoztatást adni, nem cáfolta a házkutatás hírét, amiről Kósa Lajos sem nyilatkozott. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta nem látogatja az egyik legolvasottabb internetes hírportált: "de majd akkor, ha kimegyünk, elolvasom az Indexet, felhívom a Simonkát, megkérdezem, hogy ez igaz-e, tájékozódom arról, hogy az Index az igazat írt vagy sem, mert tudják, a forráskritika, az a legkomolyabb információs források esetén is életfontosságú, és utána pedig meg tudom azt válaszolni, hogy mit szólok hozzá".

A politikus neve a beszámoló szerint a Mengyi "Voldemort" Rolandot érintő korrupciós ügyben bukkant fel. A rendszeresen korrupciós ügyekről beszámoló LMP-s Hadházy Ákos nemrég azt állította, hogy Dél-Békésben ugyanaz a pályázatíró cég, a Public Sector Kft. bonyolította le több nagy projekt előkészítését és pályáztatását, mint amelyik Mengyi pályázatait is menedzselte. Az egyik, 1,8 milliárdos programot az a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Alapítvány nyerte el, amelyben Simonka rokonai, munkatársai bukkannak fel. A Blikk szerint a Simonkához közel álló cégek, alapítványok, szövetkezetek több milliárd forintos uniós és állami támogatásokat zsebeltek be az utóbbi években. Csak az Új Széchenyi Terv révén több mint 700 millió forint jutott Simonkáéknak. Pletykák szerint, amit a Népszabadság idézett, Simonka felesége pár héttel ezelőtt nagy értékű készpénzzel bukott le a román határon.

A DK szerint Mengyi és Simonka összefonódása bebizonyosodott, a párt felszólította Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy kezdeményezze Simonka országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - Mengyiét már korábban felfüggesztették. A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint politikai bűnpártolás történik, ha Kósa nem zárja ki - legalább ideiglenesen - a kétes elemeket.

Simonka egyébként 2006-ban kezdett politizálni egy kis dél-békési falu, Pusztaottlaka polgármestereként. 2010-től lett parlamenti képviselő, mandátumát 2014-ben megőrizte. A Blikk szerint Pusztaottlaka Felcsútot is lekörözi az állami támogatások területén: egy főre vetítve háromszor annyi pénz jutott oda, mint Felcsútra.

A referendumig hagyják Farkast?
"Szerencsétlenül alakult, hogy a NAV a kvótareferendum véghajrájában akarja kihallgatni az ORÖ-botrány lehetséges érintettjeit, mivel a Lungo Dromra még nagy szükség lesz az országos mozgósítás utolsó két hetében" - nyilatkozta egy kormányközeli forrás az atv.hu-nak. A lap azt veti fel, hogy a referendumig nem engedik el a kezét Farkas Flórián korábbi ORÖ-elnöknek, hogy a szavazatok befussanak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a hír megjelenése után megerősítette az MTI-nek, hogy 28-án, néhány nappal a népszavazás előtt több kihallgatást is terveztek. Az ügyben több mint 150 embert idéztek be, hogy számot adjon a roma szervezet 2014 áprilisa és 2015 júliusa közötti gazdálkodásáról, amely során milliárdok folyhattak el. A NAV már tavaly májusban nyomozást indított költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, az ORÖ Gellérthegy utcai ingatlanában pedig lefoglalta a programmal kapcsolatos összes dokumentumot. Az utóbbi időben Farkas eltűnt, ám a kormánytagok és fideszesek fedezik a romaügyi miniszterelnöki biztost. "Ne cigányozzon!" - szólt vissza Lázár János kancelláriaminiszter a legutóbbi kormányinfón, mikor a Magyar Nemzet munkatársa azt kérdezte, nem kellene-e visszafizetnie Farkasnak az európai ügyek bizottságának tagjaként felvett pluszpénzt, miután nem járt be az ülésekre. Kósa Lajos korábban azzal magyarázta Farkas visszahívását a bizottságból, hogy a politikus annyira a munkájába temetkezett, hogy az európai ügyekre már nem is maradt ideje.