Angela Merkel hétfői önkritikus beszéde, amelyben azt mondta, visszaforgatná az idő kerekét, mert hazája nem volt felkészülve a menekültválságra, azért is fontos lépés, mert jelzi: nem akarja egykönnyen átadni a terepet a jobboldali radikális Alternatívának (AfD). Sokat beszéltek már a német politikában arról, hogy ki kellene fogni a szelet a szélsőségesek vitorlájából. Németország politikáját a második világháború sokkja óta példaértékű politikai korrektség jellemzi, a szélsőségeknek esélyük sem volt a térnyerésre, az emberek nem is nagyon mertek hangot adni esetleges rasszista, vagy bevándorlásellenes gondolataiknak.
Az Alternatíva színre lépésével, ezzel együtt a menekültválság tetőfokára hágásával azonban megváltozott a helyzet. Merkelnek reagálnia kellett az új kihívásra, s bár kijelentése arra is utal, hogy változtathat menekültpolitikán, gyökeres kiigazításokra azonban ne számítsunk. Már az önkritikus kijelentést követően ugyanis egyértelműen nemet mondott a keresztényszocialista CSU követelésére, amely szerint évi 200 ezerben kellene maximálni azon menekültek számát, akiket beengednének az ország területére.
Jelentősebb tartalmi változások nem várhatóak ugyan, de a hangnem más lesz, a befogadás, szolidaritás emlegetése háttérbe szorul majd. Várható is volt, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, hiszen az ország hónapok alatt adott menedéket több mint egymillió embernek, s ez történelmi léptékkel mérve is elképesztő teljesítmény.
A választásig azonban már csak egy év maradt, a kancellár pedig felismerte, nem mehet minden a régi kerékvágásban, nem ismételgetheti szinte unásig, hogy úrrá lesznek a menekültválságon, mert a lakosságnak már elege van ebből, az emberek üres szólamnak tartják, s úgy érzik, a menekültek „elszívják” előlük a levegőt. Merkelnek azért kellett lépnie, mert kormánykoalíciójának utóbbi egy évét a menekültkérdés különböző megítélésével kapcsolatos állandó viták jellemezték, a CSU folyamatosan bírálta a CDU-t és az SPD-t, a szociáldemokraták főként a keresztényszocialistákat, miközben a kereszténydemokraták állandó védekezésre kényszerültek.
A felmérések azonban kimutatták, hogy a megkérdezett németek mintegy hetven százalékának elege van a torzsalkodásokból, így az SPD és a CDU folyamatosan romló eredményei a tartományi választásokon nem csak a kormány menekültpolitikájára, hanem az állandó vitákra is visszavezethetők.
Merkel önbírálatának lehet azonban egy másik oka is. Nyilvánvaló, hogy ismételten az uniópártok kancellárjelöltje kíván lenni, ez azonban csak akkor következhet be, ha a CSU is beáll mögé. Horst Seehofer, a keresztényszocialisták elnöke azonban mindez idáig lebegtette a döntést, nem zárta ki a lehetőségét annak sem, hogy a CSU önállóan kampányol majd a 2017-es voksolást megelőzően.
Valójában azonban nemcsak a CDU-nak van szüksége a CSU-ra, hanem fordítva is. Hiába ismert Horst Seehofer hangzatos kijelentéseiről, ő is reálpolitikus, aki azért annyira nem a saját maga ellensége, hogy szakítson a testvérpárttal. Egy ilyen lépésnek a keresztényszocialisták számára is beláthatatlan következményei lennének, s éppen az Alternatívának adnának át nem is csekély terepet.
Merkel tehát beszédével Seehofernek is komoly gesztust tett, aki – bár még egy ideig biztosan kéreti magát – később nagylelkűen támogatásáról biztosítja majd a kancellárt, aki várhatóan decemberben, a CDU kongresszusán be is jelentheti, hogy ismét ő lesz a testvérpártok jelöltje 2017-ben.
A CSU egyébként ebben a kérdésben már Merkel beszéde előtt is hajlott a közeledésre. Erre utal, hogy Horst Seehofer expressis verbis kijelentette: pártja nem kíván saját kancellárjelöltet állítani. A CSU elnökségének múlt héten közzétett dokumentuma is ugyan meglehetősen éles hangú, de nyitott volt a kompromisszumra. Erre utal például az, hogy a CSU eltekintett attól az eddigi követelésétől, amely szerint fel kell függeszteni az uniós csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. (Ne feledjük: az Európai Unió és Ankara közötti megállapodás legnagyobb támogatója Angela Merkel.)
Hogy Merkel lépésével sikerül-e elsimítani a koalíciós feszültségeket, s a kormányzat a következő 12 hónapban csak a munkára koncentrálhat majd, e tekintetben azért némiképp élhetünk a gyanúperrel. További viták várhatóak arról, meghatározzanak-e felső határt a menekültek számára, vagy sem. A CSU régóta a már említett 200 ezres kvóta bevezetését követeli, erre azonban a kancellár következetesen nemet mond.
Seehofer azonban azt mondta, erről a követelésükről nem mondanak le, elvégre „hitelességünk forog kockán” – fogalmazott. A kancellár szerint azonban éppen egy felső kvóta meghatározásával válnának hiteltelenné, mert éppen a menekültek rohamát érnék el, hiszen azon versengenének egymással, hogy bekerüljenek a „kiválasztott” 200 ezer közé.
A CDU másik, nehezen megcáfolható érve: ha elfogadnák a bűvös 200 ezres számot, akkor egy soha véget nem érő „aláígérgetési” folyamat kezdődne el, s feladnák a magas labdát a jobboldali populista Alternatívának, amely egyre kisebb számokkal állna elő, s ezzel persze még népszerűbbé válna a választók körében. Tavaly egyébként a CDU év végi kongresszusán is előkerült a felső határ kérdése, akkor a kereszténydemokraták ifjúsági szervezete, a Junge Union (JU) is átvette a keresztényszocialisták követelését, később azonban kompromisszumra jutottak ebben a kérdésben. A JU vezetője, Paul Ziemiak most már nem akar felső határt megszabni, szerinte ennek azért nincs értelme a jelenlegi helyzetben, mert a tavalyinál jóval kevesebb menekült lép Németország területére.
Merkel egyébként önkritikus beszédében is azt közölte, hogy a kérdést nem oldaná meg a felső határ megszabása. Ugyanakkor lehetséges a kompromisszum, ha nem a menekültek számának maximalizálásáról beszélnek, hanem arról, hogy nagyjából hány menekült befogadását tervezik. Igaz, az aláígérgetés veszélye ez esetben is fennállna. A kompromisszumot mindenesetre segítheti az is, hogy valóban jóval kevesebb a menekült, mint tavaly. A patinás Die Zeit úgy látja, közeledés tapasztalható Merkel és Seehofer között, méghozzá „kis lépésekben”.
Kompromisszumot követelt a minap ez ügyben Gerda Hasselfeldt, a CSU tartományi frakcióvezetője is a Rheinische Post hasábjain. Mint mondta, teljesen mindegy, felső határnak, vagy bármi másnak nevezik, a lényeg: csökkentsék és tartsák korlátok között a menekültek számát. Merkel ezzel kapcsolatban kedden azt is közölte, kezdettől erre törekedett. Ez szintén egy CDU és CSU közötti kiegyezés jele lehet.
Kérdéses persze, hogy Merkel után a CSU is változtat-e majd eddigi éles, katasztrófát vizionáló hangnemén. A keresztényszocialisták számára egyetlen visszafogó erő lehet: a katolikus egyház. A CSU igyekszik igen jó viszonyt ápolni a katolikus főpapokkal. (Bajorországban a lakosság mintegy 55 százaléka tagja a katolikus egyháznak, miközben országosan 30-30 százalék körüli a katolikusok és a protestánsok aránya.) Csakhogy Németországban a katolikus egyház vezetése máshogy viszonyul a menekültkérdéshez, mint a magyar. (Természetesen akadtak magyar főpapok és papok is, akik példaértékű nyilatkozatokat tettek, s kiálltak a menekültek érdekeiért.)
A német főpapok komolyan vették Ferenc pápa menekültpolitikáját, annak szellemében léptek fel. Több plébánia példát mutatott szolidaritásból, amikor a katolikus egyházfő a menekültek befogadására kérte az egyházi intézményeket. Az egyház mind többet bírálja a CSU-t, ami egyre kellemetlenebb lehet Seehofer számára. Ez is inkább kompromisszumot vetíthet előre az uniópártok között.
Mi hozhatja közös nevezőre a CDU-t és a CSU-t? Az egyik lehetőség az, hogy egyesült erővel támadják majd a koalíciós partner szociáldemokrata SPD-t. Minél többször bírálják az SPD-t, várhatóan annál kevesebb súrlódás lesz az uniópártok között. Ilyen közös pont lehet például a menekültek számára létrehozandó tranzitzónák témájának újbóli felemlegetése. Tavaly ezt az SPD jogi megfontolásokra hivatkozva utasította el, ezért is került le a téma a nagykoalíció asztaláról. A megszervezése sem egyszerű, kivált, ha egyszerre sok menekült érkezik az ország területére. Egy biztos. A következő év még sok váratlan fordulatot hozhat a német belpolitikában.
