Új biztonsági és katonai stratégia készül

Publikálás dátuma
2016.09.22. 14:12
Simicskó István honvédelmi miniszter beszámolót tart az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén MTI Fotó: Mát
Új nemzeti biztonsági stratégia és új katonai stratégia kidolgozásáról kezdődtek egyeztetések - számolt be a honvédelmi miniszter csütörtökön az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának.

Simicskó István közölte: az elmúlt egy évben Európa biztonsága jelentősen megváltozott. Kiemelte a migrációs válsághelyzetet, a terrorizmus megnövekedett veszélyét, és kitért a kibertámadások jelentette veszélyekre is.

A honvédelmi miniszter azt mondta: a Belügyminisztériummal és a Külgazdasági és Külügyminisztériummal közösen már megkezdték a munkát az új stratégiákról, és ha elkészülnek vitaanyagukkal, a parlament szakbizottságának véleményét is kikérik majd.

Simicskó István hangsúlyozta: a Magyar Honvédség katonái a megváltozott biztonsági környezetben az országon belül és a külföldi missziókban is tisztességesen helytálltak. Az ország határain is szolgálnak magyar katonák, továbbá a válságövezetekben a katonai és humanitárius segítségnyújtással is hozzájárulnak a tömeges migrációs helyzet kezeléséhez - fejtette ki a miniszter.

A Magyar Honvédség három földrészen továbbra is mintegy ezer katonával vesz részt nemzetközi missziókban, köztük Afganisztánban, Irakban és a Nyugat-Balkánon. A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy különösen a tömeges migrációs helyzettel, s az Európában megnövekedett terrorveszéllyel összefüggésben még szorosabbá és hatékonyabbá vált a V4-ek közötti katonai együttműködés. Emellett a hazai rendvédelmi szervekkel is szorosabb kapcsolatot alakított ki a Magyar Honvédség - fejtette ki.

Simicskó István ismét felidézte: a honvédelmi törvény szerint Magyarország biztonsága három pilléren nyugszik, a Magyar Honvédségen, a szövetségi együttműködésen, valamint az állampolgárok hazafias hozzáállásán. A társadalom hazafias elköteleződésének, s a Magyar Honvédség állampolgárokkal való kapcsolatának erősítése érdekében új alapokra szervezik az önkéntes tartalékos rendszert. A tervek szerint minden járásban kialakítanak területvédelmi egységet. Emellett a honvédelmi sportszövetségen keresztül szeretnék megszólítani a lakosságot - fejtette ki.

Harangozó Tamás, a testület szocialista alelnöke a honvédségi létszámhiányról, s a közmunkások körében tartott toborzásokról feltett kérdéseire Simicskó István elmondta: a Belügyminisztérium határvadász toborzása némileg nehezíti munkájukat, de a honvédség is készül toborzókampányra. Ennek keretében egyetemekről, és a közmunkások köréből várják a haza szolgálata iránt elkötelezett, s az alkalmassági követelményeknek megfelelő állampolgárokat.

A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy a katonák egyéni felszereléseinek modernizációját, illetményemelését is megkezdték, kiszámítható életpályával kívánják vonzóvá tenni a katonai hivatást. A 2016-2026-os időszakra honvédelmi- és haderő-fejlesztési programot dolgoztak ki. Ezen fejlesztésekhez minden évben növelik a honvédelmi kiadások keretét. Az eddigi fejlesztések eredményei közül kiemelte a Különleges Műveleti Ezred és a Katonai Rendészeti Központ létrehozását, s a befogadó nemzeti támogatás (BNT) lehetőségének megteremtését.

Emellett az elöregedett haditechnikai eszközök fokozatos cseréjét is kiemelt feladatok között említette a miniszter. Elsőként a légiszállítási képesség biztosítását nevezte meg, mivel elmondása szerint a negyven-negyvenöt éves An-26-os repülőgépek már nem sokáig lesznek alkalmasak arra, hogy a missziós területekre elvigyék az alakulatokat. Szólt továbbá arról is, hogy a közelmúltban hadrendbe állítottak két könnyű helikoptert, valamint négy Mi-17-es helikopter felújítására is lehetőségük volt, de ezzel együtt továbbra is tervezik új, illetve újszerű helikopterek beszerzését - tette hozzá a miniszter. Mindemellett a védelmi ipar kialakításán is dolgoznak, s a nehéz haditechnikai eszközök - például harckocsik, páncélozott járművek - modernizációja is tervbe van véve - fejtette ki a miniszter.

Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke, valamint Harangozó Tamás, a testület szocialista és Firtl Mátyás, a testület KNDP-s alelnöke is köszönetet mondott a Magyar Honvédség katonáinak hazai és missziós feladatainak ellátásáért.

Kósa Lajos és Harangozó Tamás kérdéseire válaszolva a miniszter arról is beszámolt, hogy a Honvéd Egészségpénztárban bent ragadt megtakarítások ügyén, s a honvédségi lakhatási támogatási rendszeren is dolgoznak.

Harangozó Tamás és Vadai Ágnes, a bizottság független tagja is kérdezte a minisztert arról, hogy Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő egy fővárosi lakossági fórumon "tűzparancsot" javasolt a menekültek ellen. Simicskó István ennek kapcsán leszögezte: Nógrádi György szavaiért nem vállal felelősséget, a honvédelmi tárcának megvannak a maga szakértői.
Vadai Ágnes nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy Simicskó István is kiveszi a részét a kormány "gyűlöletkampányából". A Demokratikus Koalíció politikusa szerint ettől a honvédelmi miniszternek távol kellene maradnia. Azt is elmondta: értesülései szerint a napokban egy szentendrei laktanyában a katonákat is a népszavazáson való részvételre buzdították. Erre válaszolva Simicskó István leszögezte: a kampányban való részvétele párthovatartozásán felül áll, az "nemzeti ügy", mert a népszavazás az ország jövőjéről szól.

Kérdésekre válaszolva a miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt az incidens miatt, mely során a Hír TV egyik munkatársát akadályozta egy katona, de kiemelte: az eset egy lőtéren történt, ahol csak szigorú szabályok között lehet mozogni.
Demeter Márta szocialista képviselő és más bizottsági tagok is azt firtatták, hogy a hortobágyi tűzszerészbalesetet okozhatta-e a túlóráztatás, de erre válaszolva a honvédelmi miniszter leszögezte: az állomány pihentetését biztosították.

Szerző

Együtt: a kormány rémhíreket terjeszt az önkormányzatokban

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja arra szólította fel a kormányt, hogy ne terjesszen rémhíreket az önkormányzatokban és ne fenyegesse a rossz anyagi helyzetű embereket.

Szigetvári Viktor pártelnök a témában csütörtöki, pápai sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek azt mondta: kormánypárti politikusok az elmúlt napokban Gödöllőtől Csepelen át Szegedig több helyen is "rémhíreket terjesztenek az önkormányzatokban". "A kormánypárt azt hazudja", hogy ha a népszavazás kimenetele kedvezőtlen lesz számukra, akkor az veszélyezteti a szociális bérlakásokban élőket, mert migránsokat telepíthetnek a helyükre - fogalmazott a politikus, aki a Modern Magyarország Mozgalommal (MoMa) és a Párbeszéd Magyarországért párttal közösen szervezett kampányuk során Pápán vett részt egy rendezvényen.

Szigetvári Viktor szerint a "hazugságkampány" tovább rombolja az ország nemzetközi kapcsolatait. Szégyennek nevezte, hogy az Egyesült Királyságnak tiltakoznia kell amiatt, hogy egy magyar kormányzati kiadvány "hazudik Londonról, hazudik Nagy-Britannia közbiztonságáról", amikor azt állítja, hogy a brit fővárosban úgynevezett no-go zónák jöttek létre, ahová a rendfenntartók erők sem merészkednek be. Magyarországnak az lenne az érdeke, hogy a Brexit után jó kapcsolatokat ápoljunk az unióból távozó Egyesült Királysággal - jelentette ki.

Szerző

A kormány afrikai gazdagoknak kínál letelepedést

„Szerezzen állandó lakhelyet önnek és családjának az Európai Unióban!” – így kezdődik a magyar kormány kétoldalas hirdetése, ami a NewAfrican magazin legfrissebb számában toboroz afrikai bevándorlókat - írja a 444.hu.

A hirdetéshez mellékelt szöveges anyagban megszólal Garamvölgyi Balázs bahreini konzul, és elmondja, hogy a program elsősorban a közép- és felsőosztálybelieket célozza meg. 

Nem foglalkoznak a "hamis" reklámkampánnyal

Nem foglalkoztak még a letelepedési kötvények hamis reklámkampányával, amint konkrét információi lesznek, tájékoztatni fogja a sajtót - mondta Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a Hír Tv-nek. 

Megírtuk, korábban egy kanadai reklámfilmben azt állították, hogy útlevelet és állampolgárságot is kaphatnak azok, akik magyar letelepedési kötvényt vásárolnak. Hozzátették, nem kell hazánkban élni, viszont nyelvvizsgát kell tenni a hatályos jogszabályok szerint, ám ez hamarosan változhat. A Kormányzati Tájékoztatási Központ később ezt tagadta. Az értékesítő cégeket az Országgyűlés gazdasági bizottsága jelölte ki. A letelepedési kötvényekről lapunk már megírta, július 1-től eltörölte a kormány a szabályozásból azt a korábbi kitételt, miszerint a kötvényt jegyző külföldiek először csak tartózkodási engedélyt kapnak, és csak fél év tartózkodás után kapják meg a letelepedési engedélyt.

Szerző