Homoszexualitásuk miatt elítélteket részesítenek utólagos kegyelemben

A brit kormány olyan törvénytervezet benyújtásáról döntött, amely utólagos kegyelemben részesítené a korábbi évtizedekben homoszexualitásuk miatt elítélt tízezreket. A Downing Street szóvivője csütörtöki tájékoztatóján közölte, hogy Theresa May brit miniszterelnök és kormánya elkötelezte magát a kegyelmi törvénytervezet beterjesztése mellett. A szóvivő nem fedte fel, hogy a tervezet mikor kerülhet az alsóház elé, csak annyit mondott, hogy "a megfelelő időpontban" ez megtörténik.

Nagy-Britanniában 1967-ben törölték el azt a jogszabályt, amely bűncselekménynek minősítette a férfiak homoszexuális kapcsolatát. A nőkre nem vonatkozott ez a jogszabály. Az utólagos kegyelemről szóló törvény beterjesztéséért jó ideje kampányoló aktivisták adatai szerint a múlt században 49 ezer embert ítéltek el a homoszexualitást kriminalizáló jogszabály alapján, közülük 15 ezren ma is élnek.

A kegyelmi törvénytervezetet máris Alan Turing-törvényként emlegetik, a XX. század egyik legzseniálisabb brit matematikusára utalva, akit homoszexualitása miatt az 1950-es években szintén elítéltek. Turing, akit a modern számítástudomány és a mesterséges intelligencia koncepciójának megalapozójaként tisztel a tudományos utókor, a II. világháború idején annak a csoportnak az élén állt, amely Bletchley Parkban, a brit katonai hírszerzés kódfejtésre szakosodott akkori központjában feltörte a német hadvezetés által megfejthetetlennek hitt Enigma-kódot. Ezt a kódot használták az Atlanti-óceán északi vizein szövetséges konvojokra vadászó, a háború első szakaszában súlyos veszteségeket okozó német tengeralattjárók kommunikációjához is.

Turingot e rendkívüli siker ellenére 1952-ben "súlyos közszeméremsértés" vádjával elítélték. Az ítélet börtönbüntetés volt, amelyet azonban önkéntes kémiai kasztrációval ki lehetett váltani. Turingot végül e kezelésnek vetették alá, és nem kellett börtönbe vonulnia, ám a tudós alig két évvel később, 1954-ben, néhány nappal 42. születésnapja előtt meghalt.

Alan Turingot II. Erzsébet királynő a brit kormány kezdeményezésére 2013-ban utólagos kegyelemben részesítette, de ez csak egyedi eljárás volt, amely kizárólag a néhai tudósra vonatkozott. Turing hozzátartozói évek óta kampányolnak egy általános érvényű amnesztiatörvényért, és kezdeményezésükhöz csatlakozott mások mellett Benedict Cumberbatch színész, aki a Kódjátszma (The Imitation Game) című életrajzi filmben a matematikust megszemélyesítette.

Szerző

Betiltották Kijevben az éjszakai alkoholárusítást

A kijevi önkormányzat határozatot hozott csütörtökön, amelyben megtiltotta a szeszes italok árusítását este tizenegy és délelőtt tíz óra között az ukrán főváros üzleteiben. Az éjszakai alkoholárusítás tilalmát a 100 fős kijevi városi tanács 86 képviselője támogatta. A testület utasította a főpolgármesteri hivatal illetékes osztályát, hogy a döntésről értesítse a fővárosban működő üzletek tulajdonosait. A tilalom egyaránt vonatkozik a szupermarketekre és a kisboltokra is, nem terjed ki viszont az éttermekre.

A tanács ülésén a határozatot ismertető képviselő, Vladiszlav Mihajlenko elmondta, hogy külföldi országok gyakorlata alapján vezetik be a szeszes italok éjszakai árusításának tilalmát. Szavai szerint hasonló szabályozás van érvényben Svédországban, Finnországban, Lettországban, Litvániában, valamint Spanyolországban, Németországban és Franciaországban is. Hozzátette, hogy Ukrajnában is több város vezetése vezetett be ilyenfajta korlátozást az alkohol árusítására, tudomása szerint a kárpátaljai Ungvár, valamint Szumi, Luck és Herszon, továbbá Munkácson Poltavában, Kremencsugban és más településeken is tervezik ennek bevezetését. 

A képviselő rámutatott arra, hogy a statisztikai adatok alapján Ukrajnában évente 40 ezren halnak meg túlzott szeszes ital fogyasztás, alkoholizmus okozta megbetegedések következtében. A tanács egyik képviselője, Ihor Balenko a vitában kétségének adott hangot afelől, hogy az intézkedés hozzájárulhat az alkoholizmus visszaszorításához. "Ha valami eltűnik a legális kereskedelemből, más mechanizmusok lépnek működésbe" - jelentette ki. Példaként hozta, hogy taxisok szállíthatnak házhoz ezentúl szeszes italt, megjelenhetnek illegális italmérések, esetleg olcsó éttermek nyílnak valójában nem elsősorban ételek, hanem alkohol árusítására.

Szerző

Kvótareferendum - Egyetlen külképviseleti megfigyelőt sem jelentettek be

Csütörtök délután 16 órakor lejárt a külképviseleti megfigyelők bejelentésének határideje az október 2-ai országos népszavazásra, de a határidő lejártáig egyetlen megfigyelőt sem jelentettek be a Nemzeti Választási Bizottsághoz. 

A választási eljárási törvény szerint a külképviseletekre a népszavazás kezdeményezője, valamint a parlamenti frakcióval rendelkező pártok külképviseletenként két-két megfigyelőt bízhatnak meg. A megfigyelő figyelemmel kísérhette volna a szavazás menetét a külképviseleten.

A választópolgárok az országos népszavazáson 75 ország 105 külképviseletén adhatják le voksukat, vagyis a népszavazás kezdeményezője, valamint a parlamenti frakcióval rendelkező pártok ennyi külképviseletre jelenthettek volna be megfigyelőt.

A külképviseleti megfigyelőt a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) szeptember 22-én 16 óráig lehetett bejelenteni, de egyet sem jelentettek be a testülethez. (A 2014-es európai parlamenti választáson 45 külképviseleti megfigyelőt jelentettek be a pártok.)

Szerző