ENSZ;emberrablás;Nigéria;Boko Haram;

2016-09-23 10:17:00

Elrabolt lányok: az ENSZ közvetíthetne

Hiába szerepelt kampányígéretei listáján szinte az első helyen, gyakorlatilag semmit nem sikerült elérnie Muhammadu Buhari nigériai államfőnek a Boko Haram által elrabolt iskolás lányok kiszabadítása ügyében. A 73 éves politikus ezért – voltaképp kudarcának beismeréseként – úgy nyilatkozott: országa üdvözölné, ha az ENSZ diplomatái közreműködnének a radikális iszlamista terrorszervezettel folytatott tárgyalások beindításában és egy kompromisszumos megoldás kimunkálásában.

A Boko Haram, amely főként a hatalmas afrikai állam észak-keleti régióiban tevékenykedik, az évek során rajtaütéseivel, merényleteivel és sorozatos emberrablásaival vált hírhedtté. Ám a nemzetközileg legnagyobb felháborodást keltő akciójuk az volt, hogy 2014 tavaszán körülbelül 200 iskolás lányt ragadtak el és hurcoltak magukkal Csibok faluból. A tizenéves áldozatok sorsa azóta sem tisztázódott, megszökni alig néhányuknak sikerült, a többséget hírek szerint erőszakkal férjhez adták az iszlám milicisták valamelyikéhez, vagy pedig emberkereskedők kezére kerültek. Megmentésükre széleskörű szolidaritási kampány indult ugyan, de a nigériai hatóságok képtelennek bizonyultak bármilyen érdemi lépésre.

„Üdvözölnénk bármilyen nemzetközi közvetítőt, mint például az ENSZ-t” – mondta a Reuters hírügynökség jelentése szerint Buhari államfő tegnap New Yorkban Ban Ki Munnak, a világszervezet főtitkárának. A nigériai politikus az ENSZ közgyűlésén tartózkodik az Egyesült Államokban, s a diplomáciai fórum lehetőségét kihasználva igyekszik az ENSZ illetékeseit bevonni a diáklányok ügyének megoldásába.