A jobboldali antiszemitizmus csak felmérgesít. Több hatással nincs rám, mert – idézzük a Költőt – „Tőke és Fasizmus jegyesek”. Amikor viszont a politikai baloldalon észlelek antiszemita megnyilvánulást, az a szívemet tépi. Baloldalinak ismert történészprofesszor (fő kutatási témája a későközépkori, illetve újkori Oroszország) a következőt teszi közzé a Facebookon: „Tényleg nem tudni, kinek jobb [a sora], az aranyozónak [a megrendelésekkel teli sírkőfelirat-aranyozónak] vagy az Auschwitz-túlélőnek…”. Másnap pedig olvasom a hírekben, hogy – dacára a több mint egy évvel korábbi meghívásra – Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője nem megy el a Jad Vasembe. Továbbra is fontosabb elfoglaltságai lévén. Valamelyik helyettesét delegálja. Nem tudok arról, hogy a leginkább demokrata balliberálisok vagy a rendszerkritikai baloldaliak megbírálták volna Corbynt (most, illetve akkor, amikor nyíltan barátként kezelte a Hamászt és a Hezbollahot). Befejezésül nem állom meg, hogy rögzítsem. Az utalt egyetemi tanár – jelzem, ugyanis a történet még cifrább – hozzám hasonlóan ugyancsak zsidó származású. Az ő felmenőit se kímélte a holokauszt.
Elcserélné szülei sorsát az „aranyozóéval”? Hiszen szerinte nem kizárt, hogy a nem zsidó aranyozók és nem aranyozók rosszabbul jártak… Én ellenben mindenképpen elutasítom a cserét. Inkább legyek üldözöttek, mártírok ágyékából/öléből, mint hóhérokéból és/vagy cinkosaikéból.
