Magyar Gárda;Pásztor István;Gaudi-Nagy Tamás;

2016-09-23 23:34:00

Felmentették a volt Magyar Gárda tagját

Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a bíróság Gaudi-Nagy Tamást pénteken Pásztor István leköpése ügyében, a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberi elsőfokú ítéletét.

A törvényszék ítéletét maga a volt jobbikos országgyűlési képviselő, a per másodrendű vádlottja tudatta. Gaudi-Nagy Tamást azzal vádolta az ügyészség, hogy felbujtója volt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Pásztor István elleni budapesti inzultusnak.

A vád szerint a volt országgyűlési képviselő 2014. május 6-án bejelentett demonstrációt szervezett a magyar föld megvédéséért a budapesti Kossuth Lajos térre, és ott elmondott beszédének hatására többen is fenyegetően léptek fel Pásztor Istvánnal szemben.

Az ügyészség megítélése szerint "a rendezvényen a 12 óra körül felszólaló szónok beszédével lincselésbe hajló hangulatot keltett a tömegben". Ekkor Gaudi-Nagy Tamás felfigyelt az Országgyűlés alakuló üléséről távozó Pásztor Istvánra, majd kivette a szónok kezéből a mikrofont, és rendkívüli hírként, fokozódó hangerővel a Délvidék kiemelkedő árulójának és a megtévesztett délvidéki magyarok szavazatait szállító megélhetési politikusnak nevezte, majd rá is mutatott, és ezzel a tömeg figyelmét ráirányította a tér másik végén haladó politikusra.

Az ügyészség szerint a VMSZ elnökével szemben ellenséges, a testi épségét fenyegető hangulat alakult ki, és közben egy ismeretlen nő megakadályozta a politikus továbbhaladását.

Gaudi-Nagy Tamás ekkor ismét magához ragadta a szót, és a rendezvény többi résztvevőjét rábírta arra, hogy csatlakozzanak az ismeretlen nőhöz. A kialakult csoportosulás megállásra kényszerítette a politikust, közben fenyegették, trágár szavakkal illették, majd többen is megpróbálták megragadni - állt a vádiratban.

Az elsőfokú bíróság ugyanakkor azt mondta ki tavaly szeptemberben, hogy az ügyészség adós maradt a bizonyítással, a tanúk - köztük rendőrök - épp a váddal ellentétes vallomásokat tettek. Így a bíróság sem a lincshangulatot nem állapította meg, sem azt, hogy Gaudi-Nagy Tamás felbujtója lett volna a történteknek.

Az elsőfokú ítélet szerint azt sem lehetett megállapítani, hogy minősített garázdaságról lett volna szó, az eseménysor már nem a rendezvény helyszínén történt. A csoportos minősítés pedig azért nem állt meg, mert a helyszínen tartózkodók közül többen éppen azt próbálták megakadályozni, hogy a politikus közelébe elsőként érő, árpádsávos kendőt viselő, máig ismeretlen nő akár csak hozzá tudjon érni Pásztor Istvánhoz.

A per elsőrendű vádlottját első fokon közérdekű munkára ítélték garázdaság vétsége miatt, mert a felvételeken egyértelműen látszott, hogy leköpte a VMSZ elnökét.

Gaudi-Nagy Tamás azt mondta: örömteli, hogy "egyre több bíró van, aki képes és kész a törvényességnek és az igazságosságnak egyszerre érvényt szerezni". Másrészt viszont "gyalázatos", hogy a rendőrség és az ügyészség miatt egyáltalán idáig eljutott ez a "koncepciós" eljárás - tette hozzá.