Hálátlan feladat nekrológot bírálni. Most azonban olyan kegyeleti írást (Márton László: In memoriam Csoóri Sándor. Népszava, 2016. szeptember 17., Szép szó) kaptunk, amely messze meghaladja a műfaj illetékességét, ugyanis benne a búcsú fölé kerekedik az értékelés, holott igencsak vitatott közéleti személyről szól. "[Csoóri] a Nappali holdról négyszemközt elmondta, hogy tévedett, szégyelli" A Nappali holdat a nyilvánosságnak kínálta. E körülményre tekintettel a "köztérben" is illett volna megbánását kifejezni. Amire különben tucatnyi év állt rendelkezésére. A nevezett írás egy helyzetértékelő proklamáció, vele Csoóri tudatosan a közérzületet célozta meg. Dacára, hogy majd fél évszázaddal a holokauszt után, vagyis annak alapos ismeretében eszkábálta, kihagyja a nemzet tragédiáiból az antiszemita népirtást. Sőt, meg se említi, így történelmet hamisít, epét hányva a magyar zsidóságra. Innen, mint dobogóról rugaszkodott el Varga Domokos György "A kisebbség és a zsarnokság"-ja, Lovas István Véralgebrája, a valamikori Népszabadság pártélet-rovatának munkatársa (Bencsik András), no meg azután a széljobb újdondászhad. "Tévedésében természetesen – és ismét csak minden oldalon – sokan osztoztak. Bocsánatos bűn..." – Miben is tévedett Csoóri? Elkerülhetetlen a rákérdezés, tudniillik a nekrológot jegyző Márton László a válasszal adós marad. Ekként nem marad más hátra, mint megkockáztatni a feleletet: Csoóri talán legsúlyosabb tévedése (tévedés? vétek? bűn?) az volt, hogy a nép fölemelését egybekapcsolta a zsidók kirekesztésével. Szénási Sándor emlékezésében (Búcsú a távolból. 168 óra, 2016. szeptember 13.) így ír: "1990 nyarán, amikor Csoóri és Csurka velünk ebédelt a Magyar Rádió éttermében, a költő már magától értetődően mesélte, hogy egy társaságban nem lehetett valamit jól megbeszélni, mert zsidó is volt jelen. Csak néztünk. Bolond vagy te, Sándor." A "Halottról jót vagy semmit!" csak az esetben nem sunyi frázis, ha a halott ember életében bizonyos határt nem lépett át a gonoszsággal való kacérkodásban. Az antiszemitizmushoz való viszonyulásukkal Csoóri, Csurka átlépték. Csoórit akkor sorolhatjuk nagy költőink közé, ha elfogadjuk, hogy a magyar nemzetbe nem tartoznak bele mindazok, akik semmilyen kompromisszumra nem hajlandók az antiszemitizmussal. A rendszerváltás utáni Csoórit nem hitelesíti, nem igazolja a rendszerváltás előtti Csoóri. Képtelenség antikommunista metszetben értékelni, hogy az utóbbi negyedszázadban hű maradt-e kibocsájtó osztályához, a parasztsághoz Csoóri Sándor, vagy sem.
