Előfizetés

Drámai vallomás a pokol mélyéről

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2016.09.26. 07:32
Szöulban rendszeresek a tüntetések az észak-koreai rezsim ellen FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CHUNG SUNG JUN
Számos észak-koreai menekült osztotta meg élményeit már a világgal könyv formájában. Szung Li Ju visszaemlékezése azonban abból a szempontból más, mint a többi, hogy sorstársaival ellentétben sokáig luxusban élt, s apja a felsőbb katonai vezetés tagjaként vált kegyvesztetté egyik napról a másikra. Megtapasztalta, hogy az ország egy részében valójában tombol a nyomor, ő maga is éhezett.

A kilencvenes évek éhínségét követően egyre többen menekültek el Kínán keresztül Dél-Koreába. Ugyanakkor becslések szerint Észak-Korea létrejötte, 1953 óta legalább százezren hagyták el az országot. Nagyobbára nők menekülnek el, egy 2011-es dél-koreai adat szerint az országba érkezett észak-koreai menekültek 70,5 százaléka képviselte a gyengébbik nemet. A tragikus gazdasági helyzet ugyanis jobban sújtja a nőket, mint a férfiakat. A férfi menekültek ugyanakkor jóval gyakrabban menekülnek el politikai okokból.

Szöuli közlések szerint a disszidensek 76-84 százaléka az északkeleti tartományokból származik, azokról a területekről, amelyek határosak Kínával. Szung Li Ju a kivételek közé tartozik, hiszen ő Phenjanban nőtt fel. A brit Daily Mail által megszólaltatott férfi jelenleg 29 éves, s 2002-ben menekült el az országból, amikor még mindössze 15 esztendős volt. Jól szituált család gyermeke. A legtehetősebbek közé tartoztak. Számos privilégiumuk volt. Apja ugyanis annak a katonai gárdának volt tagja, amelyik a jelenlegi diktátor, Kim Dzsong Un apja, Kim Dzsong Il volt elnök személyes védelméért volt felelős.

A fővárosban annyira jó dolguk volt, amilyenről a lakosság túlnyomó része még csak nem is álmodhatott. „Mindenem megvolt, amire szükségem volt. Az apám külföldi autót, BMW-t vezethetett, abban a lakásban éltünk, amelyet az államtól kaptunk. Olyan édességeket ehettem, köztük fagylaltot, amilyet akartam. Nagyon jó életünk volt, sosem nélkülöztünk, boldogok voltunk. Hétvégenként elutazhattunk a fővárosból” – mesélte Szung ifjúkori napjairól. Közismert, hogy Phanjanban nem telepedhet le akárki, erre csak az elitnek van lehetősége.

Az iskolában megtanították neki, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea „meg akarja semmisíteni” országokat, s az invázió bármikor megtörténhet. Ezért ugyanúgy, mint sokan mások, már kiskorától rendkívül bizalmatlan volt a Nyugattal szemben. „Folyton azt sulykolták belénk, hogy az amerikaiak meg akarnak támadni minket, s emiatt kell akkora hadsereget fenntartani. Csak így védhetjük meg a hazánkat. Természetesen nem volt internet, mobiltelefon, nem nézhettük más országok televíziós műsorait, csak az államit, így senki sem tudhatta, mi az igazság. Elfogadtuk azt, amit mondtak nekünk, senki sem kérdezett semmit” – fejtette ki.

Tíz éves volt, amikor drámaian megváltozott a család helyzete. Apja „politikai hibát” követett el, s hirtelenjében földönfutókká váltak. El kellett hagyniuk Phenjant. „Az apám egyik nap hazajött, s azt közölte, el kell mennünk. Túl kicsi voltam még, hogy felfogjam, mi is történt. Sokkolt, amikor vonattal az ország északkeleti része felé haladtunk, mert már az ablakból láttam, mennyire más is errefelé az élet”. Megtapasztalta, milyen a nélkülözés, a szenvedés, s azt, hogy a földi mennyországnak hirdetett államban sokan éheznek. „Annyira megdöbbentett mindaz, amit megtapasztaltam, hogy megkérdeztem apámat: még mindig Észak-Koreában vagyunk?” Addig azt hitte, hogy a világ legjobb országába élhet.

Ekkor kezdődött a túlélésért folytatott harca. Gjeong-szeong városának peremkerületében telepedhettek le. Apja a közeli vállalatnál kapott munkát. Szung Li Ju magányosnak érezte magát. Nem volt elég élelmük. Az apja az erdőben próbált élelemhez jutni. „Előfordult, hogy fenyőfa kérge került az asztalra, máskor rovarok, néha mókus. Gyakrabban ettünk kígyóhúst. Az első alkalommal, amikor megkóstoltam, egészen undorítónak találtam, de csak így juthatott fehérje a szervezetembe". Enniük kellett, amit találtak, mert csak így kerülhették el az éhhalált. Egy év múltán apja közölte, egy hétre el kell utaznia. Sosem tért vissza.

Szung csak később értesült arról, hogy átlépte a kínai határt és Dél-Koreába ment. Nem sokkal később anyja azt mondta, meglátogatja az apját, akinél biztosan talál élelmiszert. Ő sem tért vissza, Szung mind a mai napig nem tudja, mi történt vele, él-e vagy meghalt. Magára maradt mindössze 12 évesen. Nem keresett pénzt, nem volt semmije. Egyedül maradt a világban.

Eleinte a városban maradt, s az utcán koldult. Időnként sikerült egy kis rizsre szert tennie, ennek köszönhetően nem szenvedett éhhalált. S még szerencsésnek is tarthatja magát. Holttesteket látott heverni az utcákon. Sok gyermek nem tudott elég élelmiszerre szert tenni. Egymással kellett harcolniuk a koncért. A túlélésükért küzdöttek. „Ha vereséget szenvedtél, biztosan halál várt rád” – fejtette ki. A Szovjetunió szétesése után rendkívül súlyos helyzetbe került Észak-Korea. Máig különböző adatok látnak napvilágot arról, hányan vesztették életüket az éhínség során, számukat 330 ezer körülire teszi.

„Az utcák tele voltak emberekkel, akik csak ültek, vagy feküdtek, elvesztették minden erejüket, aztán éhhalált szenvedtek.” Holttestüket később elszállították. „Nem volt munka, semmilyen lehetőség sem adódott a pénzkeresetre. Bár mindenki éhezett, senki sem a hatalmat hibáztatta. Egymástól is kérdezgettük, mi az oka ennek, de senki sem emelt szót a hatalom ellen, hiszen mindenkit, mindent ellenőriztek”.

Szung később egy fiatalokból álló utcai bandához sodródott. „Loptunk a boltból, a piacról. Kicsit értett a harcművészetekhez is, ami segítséget jelentett számára.

Aztán egyszercsak megváltozott az élete. A gjeong-szeongi pályaudvaron egy férfivel találkozott, aki azt állította, ismeri őt, s felajánlotta: költözzön hozzá. „Elfogadtam az ajánlatot azzal a feltétellel, hogy a barátaim is jöhetnek”. Azt tervezték, mindent ellopnak tőle. Amikor azonban belépett a lakásába, megdöbbentve látta a falon családtagjainak fényképét. „Az egyik felvétel a szüleimet ábrázolta az esküvőjükön. Az illető azt mondta, ő a nagyapám”. Négy évig kereste az unokáját, mígnem rátalált. Ott is maradt nála, segédkezett a farmján. „Örültem annak, hogy nem kellett tovább az utcán tengődnöm, s magam mögött tudtam ezt a szörnyű életet” – mondta.

Nyolc hónap telt el, mígnem egy férfi levelet hozott. Az apja üzent neki. „Fiam, Kínában élek. Gyere utánam”. 2002-ben volt mindez. Szungnak embercsempészek segítségével sikerült átlépnie a határt. Csakhamar találkozhatott apjával. „Sokkos állapotba kerültem, amikor megláttam. Leírhatatlanul boldog voltam, el sem tudtam képzelni, hogy egyszer viszontláthatjuk, átölelhetjük egymást”. Ma sem meri elárulni, hol tartózkodik az apja, hiszen attól tart: az észak-koreai kémek a nyomára bukkanhatnak. Ezt követően továbbutazott Dél-Koreába. Szung már itt folytatta tanulmányait.

A világról alkotott képe gyökeresen megváltozott. „Mindig azt tanították nekünk, hogy Washington és Szöul az ellenségeink. Senki még csak meg sem kérdőjelezte azt, hogy meg akarnak támadni minket, mert így akarnak bosszút állni a koreai háborúban elszenvedett vereségükért. Amikor azonban megérkeztem Szöulba, meg voltam döbbenve azon, mennyi gépkocsi jár az utakon, s mennyire barátságosak az emberek”.

Tavaly iratkozott be nemzetközi kapcsolatok szakra, a Warwick Egyetemen, Nagy-Britanniában. Az amerikai újságíróval, Susan McClelland írta meg életéről szóló könyvet azzal a céllal, hogy egy más szemszögből mutassa be, milyen az élet ebben a rejtelmes országban.

Áremelkedésre számít a lakosság

Publikálás dátuma
2016.09.26. 07:25
Illusztráció/Thinkstock
Szeptemberben idei, augusztusi mélypontját követően hibahatáron belül emelkedett a GKI konjunktúraindexe. 

Az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások minimálisan javultak, a fogyasztóiak lényegében nem változtak. Az üzleti szférán belül szeptemberben az ipari bizalmi index tovább csökkent, az építőipari és a kereskedelmi emelkedett, a szolgáltatói nem változott. A foglalkoztatási szándék az ipar kivételével minden ágazatban erősödött, ugyanakkor kissé nőtt a lakosság munkanélküliségtől való félelme. Erősödött a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság helyzetét az építőiparban jelentősen, az iparban és a fogyasztók körében kissé kedvezőbbnek látták az augusztusinál, a kereskedelmi és a szolgáltató cégek viszont valamivel rosszabbnak.

Áremelkedésre számít a lakosság

Publikálás dátuma
2016.09.26. 07:25
Illusztráció/Thinkstock
Szeptemberben idei, augusztusi mélypontját követően hibahatáron belül emelkedett a GKI konjunktúraindexe. 

Az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások minimálisan javultak, a fogyasztóiak lényegében nem változtak. Az üzleti szférán belül szeptemberben az ipari bizalmi index tovább csökkent, az építőipari és a kereskedelmi emelkedett, a szolgáltatói nem változott. A foglalkoztatási szándék az ipar kivételével minden ágazatban erősödött, ugyanakkor kissé nőtt a lakosság munkanélküliségtől való félelme. Erősödött a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság helyzetét az építőiparban jelentősen, az iparban és a fogyasztók körében kissé kedvezőbbnek látták az augusztusinál, a kereskedelmi és a szolgáltató cégek viszont valamivel rosszabbnak.