befektetés;MNB;

2016-09-26 07:21:00

Zsinagógát venne a jegybank

Október végére újabb ingatlannal gazdagodhat a Matolcsy birodalom. A napi.hu kérdésére ugyanis a Magyar Nemzeti Bank alapítványi támogatását élvező Pallasz Athéné Egyetem nem zárta ki, hogy megveszi a jelenleg a Tudomány és Technika Házaként működő volt kecskeméti zsinagóga egy részét.

 Az ingatlan kevesebb mint fele korábban a felszámolás alatt álló Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) tulajdonában állt, de a másik két tulajdonos, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Bács-Kiskun Megyei Egyesülete és a Mazsihisz a portál információi szerint nem akar élni elővásárlási jogával.

A MTESZ-nek korábban a kecskemétin kívül két budapesti és tizenöt vidéki ingatlana volt, ezek közül eddig az egyik fővárosi és nyolc vidéki épületet vagy irodát sikerült eladnia a felszámolást végző Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-nek. A kecskeméti tulajdonrészt most féláron, 170 millióért kezdték árulni, és a Kecskeméti, illetve a Szolnoki Főiskola összeolvasztásával idén júliusban létrejött egyetem szenátusa a hírek szerint október második felében dönt a megvásárlásáról. A hírt az is alátámasztja, hogy az épületet kizárólag kulturális célra lehet használni, amibe az oktatás értelemszerűen belefér. Az új alkalmazott tudományok egyeteme Kecskeméten műszaki és informatikai, kertészeti és vidékfejlesztési, valamint pedagógusképző kart működtet, míg Szolnokon maradt az intézmény gazdálkodási kara. Az eddigi fejlesztésekre is sok támogatást adott az egyetemnek a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány, s a jegybanki alapítvány a hírek szerint hozzájárul egy új oktatási épület kialakításához is a volt kecskeméti kórház területén 2017-ben. Ezt a sort egészítheti ki az egykori zsinagóga egy részének megvásárlása.

Hogy ebben a kérdésben kikérik-e a szakértőként az MNB-ben dolgozó Vajda Kitti véleményét, azt nem tudni, de ha igazak a Népszabadság információi, akkor a Matolcsy György barátnőjeként elhíresült Vajda Zita húgának is stabil hátteret biztosít a jegybank, bár minden bizonnyal kevesebbet kap, mint egykoron havi bruttó 1,73 milliót kereső nővére. A foglalkoztatás tényét sem a jegybankban, sem a Vajda családban nem cáfolták, sőt a nol.hu azt az információt is megszerezte, hogy miután Matolcsy György 2013 március negyedikén jegybankelnök lett, Vajda Zita 2013 március hatodikán már a jegybank alkalmazottja lett, és napokon belül követhette a húga is. A központi bank hivatalosan arról tájékoztatta a lapot, hogy a „Magyar Nemzeti Bank állományában 2013. októbere óta van Vajda Kitti nevű munkavállaló, a jegybank Oktatási Igazgatóságának szakértője.” A korábbi hírek szerint Vajda Zita húga - aki kétdiplomás közgazdász - trafikbizniszben utazott, ám napilap rábukkant, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyik szeptemberi tanulmányára, ahol feltűnt Vajda Kitti neve. A forint 70 éve: Út a hiper­inflációtól az árak stabilitásáig című kiadvány mindössze tíz napja került fel a jegybank honlapjára. Ennek az egyik szerzője Vajda Kitti, az első fejezetet harmadmagával jegyzi.

A jegybank hivatalosan még nem erősítette meg, hogy ez a Vajda Kitti valóban Vajda Zita testvére vagy rokona, jegybanki források azonban tudni vélik, hogy igen.