Michelisz Norbert második Sanghajban

Publikálás dátuma
2016.09.26. 07:51
Népszava fotó/Molnár Ádám
Michelisz Norbert a második helyen végzett a túraautó-világbajnoki sorozat sanghaji versenyhétvégéjének első futamán, míg a főversenyen 11. lett.

A magyar pilóta a fordított rajtrácsos futamot a második pozícióból kezdhette meg, és bár nem a legjobban kapta el a rajtot, az első kanyar után már az élre állt. Tom Chilton ugyan szorongatott, de Michelisz meg tudta tartani a pozícióját.

John Filippi került szendvicsbe, amely után rossz helyen állt meg az autója, így be kellett küldeni a biztonsági autót. Az újraindulás után is biztosan őrizte első helyét Michelisz, a mögötte haladók inkább egymással csatáztak.

Az utolsó három körhöz érve Thed Björk érte utol Micheliszt, a svéd a Volvo első futamgyőzelméért küzdött. Nagy csata kezdődött, több kanyarban is egymás mellé került a két autó, de egészen az utolsó kanyarokig nem változott a sorrend. Az utolsó hosszú egyenesben aztán már nem volt ellenszer Björkkel szemben, nagy volt a sebességkülönbség, ráadásul a harcban le is tört Michelisz hátsó lökhárítója. A célegyeneshez érve még Yvan Mullerre is figyelni kellett, de meglett a második hely.

A főversenyen Michelisz a kilencedik helyről indulhatott, de hamar visszaesett két pozíciót, ráadásul a rivális Tiago Monteiro is elé került. Ez a futam már nem tartogatott annyi izgalmat, a Citroënek kisajátították maguknak a dobogót, és Michelisz sem tudott feljönni pontszerző helyre.

A három gyári hondás különversenyében a magyar pilóta Sanghajban ugyan megelőzte Rob Huffot, de Tiago Monteiro még mindig előtte van.

A Zengő Motorsport versenyzői közül Ficza Ferenc egy 14. és egy 16., Nagy Dániel pedig egy 15. és egy 18. hellyel gazdagodott.

A következő futamokat Thaiföldön rendezik november 4-én és 5-én.

Szerző

Programok K-pop-rajongóknak

Magyarországon is tombol a hallyu, magyarul a koreai hullám, ami egyre több embert vonz a távol-keleti ország felé. Aki a dél-koreai kultúrára, illetve a koreai zenére kíváncsi, annak nem is kell több mint 8 ezer kilométert utaznia. Budapesten is lesz Koreai Kulturális Fesztivál, programjai közt a K-poppal.

Hogy jobban megismerhessük ezt a világot, abban elsősorban a magyarországi Korea Kulturális Központ segít, miközben egyre több egyéni kezdeményezés hirdeti a K-pop, vagyis a koreai popzene terjedését Európában és a világban. Ez a zene egyre népszerűbb. Megismertetésében nagy szerepet vállal a Home Made Asia nevű együttes, amely több programmal is várja az érdeklődőket a fesztiválon.

A Koreai Kulturális Fesztivál idén a Dankook Egyetem táncegyüttesének előadásával indul ma este a MOM Kulturális Központban. A világszerte méltán ünnepelt táncegyüttes a koreai hagyományos táncok számos színfoltját vonultatja fel. A fesztivál fő napján, szombaton 10 órától 22 óráig várják a látogatókat a különféle színpadi produkciók, kézműves workshopok, gasztronómiai bemutatók és gyermekprogramok a MOM Sport Uszoda és Sportközpont belső és kültéri helyszínein. A belépés ingyenes.

Az estét a Koreai Köztársaság nagykövete nyitja meg. A K-pop rajongói szert tehetnek különféle hőn áhított relikviákra, miközben a Home Made Asia a nagyszínpadon mutatja be a legnépszerűbb bandák dalait, táncos és énekes produkciókkal. A nap folyamán bárki kipróbálhatja magát a K-pop tánc műfajában, sőt a HallyuHair standjánál a K-pop hajviseleteket ismerhetjük meg.

Másnap a Koreai Kulturális Központban várják az érdeklődőket. Október 8-án pedig a Deák17 Galériában lesz egész napos gyermekprogram, amelyen bemutatják Korea különleges világát.

Szerző

Marton Éva Énekverseny

Publikálás dátuma
2016.09.26. 07:47
Fotó: MTI/Kovács Attila
Ankhbayar Enkhbold mongol énekes a magasba emeli a Nemzetközi Marton Éva Énekverseny I. díját a díjátadó Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes társaságában a Zeneakadémia nagytermében, szombaton este.

A fehérorosz Alexander Roslavets nyerte a Nemzetközi Marton Éva Énekverseny 15 ezer euróval járó Nagydíját és a közönségdíjat a szombati döntőben.

Az egyetlen magyar versenyző, Horti Lilla a II. díjat érdemelte ki. 

Szerző