Real Madrid;Barcelona;La Liga;6.forduló;

2016-09-26 07:56:00

Megint botlott a Real Madrid

A spanyol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a Real Madrid hiába vezetett kétszer is a Las Palmas otthonában, csak egy ponttal távozott a Kanári-szigetekről. A királyi gárda négy győzelmet követően egymásután kétszer játszott döntetlent, így jelentősen megcsappant előnye a riválisaival szemben.

A mérkőzés után Zinedine Zidane vezetőedzőnek pedig magyarázkodnia kellett, hogy 2-1-es vezetésnél miért cserélte le Cristiano Ronaldót a 72. percben. A francia mester elmondta, hogy elégedett volt a portugál klasszissal, s csak a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés miatt pihentette.

A bajnoki címvédő Barcelona már ott liheg a madridiak nyomában. Lionel Messi sérülés miatt nem állt Luis Enrique vezetőedző rendelkezésére, a katalánok azonban így is elemükben voltak, ötöt hintettek a Sporting Gijon csapatának. A 46 esztendős tréner elismerően beszélt Sergi Robertóról, aki új posztján, jobb hátvédként egyre jobb teljesítményt nyújt. "A Sporting nagyon intenzíven játszott, nem hagyott kibontakozni minket támadásban, de aztán egy gyors támadás végén előnybe kerültünk és lőttünk még egyet a szélről indulva. A második félidőt nem kezdtük jól, de a kiállítás lehetőséget adott arra, hogy tovább növeljük az előnyünket. Egészen addig nem volt lezárva a meccs" - értékelt Enrique.

Az Athletic Bilbao két vereséggel kezdett a bajnokságban, azóta viszont valami megváltozott a csapat háza táján. A Sevilla 3-1-es legyőzésével két pontnyira zárkózott a listavezető Real Madrid mögé. A szebb napokat is megélt Valencia még a Bilbaónál is pocsékabbul startolt, az első négy forduló után 0 pont állt a csapat neve mellett, ezután azonban az Alaves után a Leganes ellen is győzni tudott, így elmozdult a kiesőzónából. Az Eibar viszont erőn felül teljesít, a Real Sociedad 2-0-s legyőzésével tapad az élmezőnyre.

La Liga, 6. forduló

Szombat: Eibar - Real Sociedad 2-0, Sporting Gijon - Barcelona 0-5, Athletic Bilbao - Sevilla 3-1, Las Palmas - Real Madrid 2-2. Vasárnap: Leganes - Valencia 1-2, Atlético Madrid - Deportivo La Coruna 1-0. Az élmezőny állása: 1. Real Madrid 14 pont, 2. Barcelona 13, 3. Atlético Madrid 12.