Betelepítés nem! Kitelepítés igen!

Az átmeneti kvótarendszer alapján jelenleg 1294 jogszerűnek minősített menekültet kellene befogadnunk. A magyar kormány ettől keményen elzárkózik "a magyar és az európai kereszténység értékeinek védelmére" hivatkozva. A kereszténységet több értéket hordozónak, az iszlámot túlságosan hódítónak, terjeszkedőnek véljük. Ferenc pápa úgy látja, hogy a felebaráti szeretet főparancsa az igaz, ezt számos főpap csak a keresztény felekezeten belül tekinti érvényesnek. Őszintén be kellene vallanunk, hogy kialakult jellemünk alapján mi magyarok általában nem vagyunk befogadó és szolidáris nemzet a nálunk letelepedő külföldiekkel kapcsolatban.

Az a nemzet, amelyik belsőleg nem szolidáris, hanem széthúzó, az nem lehet befogadó a mai menekültek iránt sem. A kilakoltatási moratórium ez év márciusi feloldása óta legalább 1500 magyar családot lakoltattak (telepítettek) ki, de ma még a folyamat kezdeténél tartunk, mert a banki és a végrehajtási adatok szerint 150-300 ezer magyar család kitelepítésére is sor kerülhet egy-két éven belül. Ez akár félmillió-egymillió embert is érinthet. A migránsok "nem befogadására" önvédelmi migráns politikát alkalmazzuk, a belső tömeges kitelepítések ideológiai alátámasztására pedig a bankvédelmi adóspolitikát használjuk. Úgy tűnik, hogy mindkettő a mai kormányhatalomnak és a mai társadalmi felfogásnak megfelelő külső és belső "rendpolitika".  József Attila azt írta: „nem így képzeltem a rendet!” Lehet, hogy igaza volt?