önkormányzatok;kiáltvány;baloldali városvezetés;kvótareferendum;BÖK;

2016-09-27 07:08:00

Baloldali kiáltvány a településekről

Fideszes polgármesterek is elmentek a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) balatonszemesi konferenciájára, ezzel is jelezve, hogy pártállástól függetlenül aggódnak az önkormányzatok jövője miatt. A szervezet ügyvezető alelnöke a Népszavának úgy nyilatkozott, az Alaptörvényben kellene rögzíteni az önkormányzatok jogait, hogy a kormány végre befejezze a települések pénzügyi mozgásterének csorbítását, feladataik államosítását. 

Szentgyörgyi József, Halásztelek polgármestere arról tájékoztatott, a helyi vezetők körében erős az aggodalom, hogy ha 2018-ban ismét a mostani koalíció kap felhatalmazást a kormányzásra, a 2019-es helyi választásig meg is szüntethetik a polgármester választást, hogy például az államfő nevezze ki a települési vezetőket.

A polgármesterek követelik az önkormányzatok gazdálkodási önállóságának visszaadását, hogy legyen lehetőségük saját fejlesztéseik megtervezésére, ahogyan azt is elvárják, hogy ahol a település képes fenntartani iskoláját, ott az állam adja vissza a fenntartói jogokat. A helyi hivatalok munkatársainak 30 százalékos béremelését is várják. A BÖK rendezvényén megjelent Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere arról számolt be, hogy Lázár János kancelláriaminiszter a korábbi ígéretek ellenére nem fogadta, hogy erről tárgyaljanak.

A baloldali kiáltvány végül követeli a települési személyi jövedelemadó bevételek 8 százalékának, és a gépjárműadónak a visszaadását az önkormányzatoknak, mert most csak kiadásaik vannak ennek beszedésével, de annyi pénz sem marad helyben, hogy a községek belső úthálózatát rendben lehessen tartani.