Emelik a nyugdíjakat

Publikálás dátuma
2016.09.28. 11:41
FOTÓ: Thinkstock
Egész biztosan sor kerül a bérek és a nyugdíjak összegének emelésére, jelentette ki žagubicai látogatása során Aleksandar Vučić miniszterelnök. Hozzátette, januárban abszolút rekord várható a fizetések tekintetében.

A kormányfő leszögezte, egész biztosan lesz béremelés a közszférában, habár nyilvánvaló, hogy egyes esetekben, mint a rendőrség és a katonaság „egyesek, akiknek segíteniük kellene, ezt nem hagyják jóvá”.

Megismételte, emelkedni fog a rendőrök, a katonák, a tanárok, az egészségügyi dolgozók, a szociális munkások bére, s mindazoké, akik a legalacsonyabb havi juttatást viszik haza az igazságügy területén. A miniszterelnök a nyugdíjak összegének növelését is kilátásba helyezte.

Leszögezte: Szerbiának sikerült 270 millió eurós többletet megvalósítania az év első kilenc hónapjában, s ezzel megteremtődtek a feltételei annak, hogy ezt a pénzt jobban el tudják osztani.

A migránsválságról szóló hétvégi bécsi találkozó kapcsán elmondta, Szerbiának meg kell küzdenie a menekültáradat okozta problémával, de a polgárok biztonságban érezhetik magukat, függetlenül attól, hogy az ország nem emel kerítést, írja az N1 a Fonetre hivatkozva.

Szerző
Témák
nyugdíj Vucic

Bírálják Procházka jelölését

A pozsonyi Bírói Tanácsnak olyan szervnek kellene lennie, amely garantálja az olyan személyek bírói posztra választását, akik nem csak megkérdőjelezhetetlen szakmai, de erkölcsi tekintéllyel és szilárd értékrenddel bírnak. A Nyitott Igazságszolgáltatásért (Za otvorenú justíciu - ZOJ) bírói társulás ezt Radoslav Procházka tanácsnokká választása kapcsán jelentette ki – adta hírül a bumm.sk.

Szeptember 19-én a Háló nevű párt korábbi elnökét, Radoslav Procházkát jelölték a Luxemburgban székelő Európai Unió Törvényszékének tanácsnoki helyére.

A ZOJ elnöke, Katarína Javorčíková a társulás állásfoglalásában leszögezte, hogy a Bírói Tanács hatalomgyakorlásának módja nagyban befolyásolja a bírói hatalom egésze hitelességének megítélését. Megjegyezte, hogy a jelölés kritikájának az a dilemma az alapja, hogy az ilyen jelentős bírói poszthoz elegendő-e a jelölt komoly szakmai felkészültsége, ha felmerül nála az erkölcsi alkalmatlanság gyanúja.

Az elnök szerint ha a Bírói Tanács döntése kapcsán nyilvánosságban komoly kifogások merülnek fel minden bíró megbízhatóságának kárára, akkor a Bírói Tanácsnak elégséges magyarázatot kellene adnia attól függetlenül, hogy törvény kötelezi-e erre.

A kormány szerdán hagyhatja jóvá Procházka jelölését a nemzetközi bírói posztra. A Bírói Tanács a múlt héten titkos szavazáson szűk többséggel jelölte a volt pártelnököt – a jelenlévő 17 tagból 10-en szavaztak mellette. A Bírói Tanács elnöke, Jana Bajánková a szavazást követően azt mondta, hogy nem lehet tudni, milyen tulajdonságok alapján járt sikerrel, hiszen ő csak egy szavazattal rendelkező tanácstag. A tanács egy másik tagja, Jozef Vozár kijelentette, hogy nem támogatja Procházkát, mivel szerinte politikai tevékenysége ártott neki.

Szerző

Szétesett a Nemzeti Koalíció

Szétesett a horvát „nemzetinek” nevezett koalíció. A szociáldemokraták, a liberális HSNS, illetve a parasztpárt együttműködése azáltal ért véget, hogy utóbbi tömörülés bejelentette, Andrej Plenkovicot, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökét támogatja miniszterelnöknek.

Ennek kapcsán Milanka Opacic, aki az SDP-elnök Zoran Milanovic lemondása után ideiglenes jelleggel vette át a szociáldemokraták irányítását, bejelentette, a „Nemzeti Koalíció nincs többé”.

A szeptember elején megrendezett horvát parlamenti választáson a jobboldali HDZ szerezte meg a legtöbb mandátumot. Ennek nyomán Milanovic lemondott a pártelnökségről, s a párt még ősszel új vezetőt választ meg.

Az új kormányba a HDZ mellett a centrista Híd kerülhet, illetve több kisebbségi képviselő is jelezte, hogy támogathatja az új kabinetet.

Szerző