A hiányzó állampolgár

Otthagyja a Tanítanék Mozgalmat Pukli István, a szervezet emblematikus arca. Nem sokat érthet a magyar valóságból az, aki ezen csodálkozik, és még annál is kevesebbet, aki ezért rosszakat mond Pukliról, akit nincs ok azért kárhoztatni, mert nem akar a baloldal messiása lenni.

Ami történt törvényszerű: bármily hévvel támadjanak fel a civil mozgalmak, elhalásuk azt igazolja, hogy pártok, azaz politikai képviselet nélkül nem megy. Ha a civilek ódzkodnak a pártoktól, ha a pártok a civilek nyakára akarnak ülni, csak azt mutatja: a közélet borzalmas állapotban van, a hatalomnak sikerült teljes szerepzavarba kergetnie szinte mindenkit, aki a köz dolgaihoz nyilvánosan hozzá akar szólni. Egyben mutatja azt a fogyatékosságot is, amely az ellenzéket gyötri: képtelen meggyőzni a civil társadalmat a saját igazságáról.

Nincs mit a civil mozgalmak szemére hányni, olyanok, amilyenek, és mindig egyetlen ügyűek. (Amikor sokügyűek, az polgárháború.) Egyetlen ügyben, a netadó ellen vonultak ki százezren, az oktatás miatt telt meg kockás inggel az esernyők alatt a Kossuth tér. Sándor Mária volt az egyetlen, aki árva öt perc csendre össze tudta kötni a tanárok ügyét a nővérekével. Másnak nem sikerült, mert a szálak összekötése a politikai pártok dolga volna. Nekik kellene azt is megértetniük, hogy amit - nem egyedül - Pukli mond, az félreértés: "ne várják azt tőlünk, hogy majd mi megbuktatjuk az Orbán-rendszert. A célunk az oktatási rendszer megreformálása, és az újraépítése az alapoktól. Ha Orbán Viktor nem hajlandó megreformálni az oktatást úgy, ahogy az szükséges volna, akkor ebbe bele fog bukni. Ez törvényszerű következmény lesz."

Igaz: törvényszerű következmény lesz - majd valamikor: Amikor felébred az orbáni álomból az a néhány nemzedék, amely a kormányfői iskolapadokban ma ül. Addig is: Orbán nem akarja, mert nem akarhatja úgy megreformálni az általa nem véletlenül átformált oktatást, ahogyan azt Pukli helyesnek tartaná, mert ahhoz az egész rendszerét kellene 180 fokkal elfordítani. Ellenkezőleg. A teljes mai politikai rendszert kell megdönteni ahhoz, hogy egy részterület is megváltozzon. Igaza van Puklinak: ez nem egy tanár vezette civil szervezet dolga. Hanem egy (több) párté, amelynek sok Pukli, mint állampolgár, a tagja.

Szerző
2016.09.29 08:13

Szerintem

Cafeteria extra  Nem látok csodálkoznivalót a Gundel étteremnek az Orbán-menzán alkalmazott, erősen mérsékelt árain. Ez ugyanaz a vállalkozói magatartás, mint amelyik a TAO pénzekből messze jelentőségén felül juttat milliárdokat a Kedves Vezető felcsúti csapatának. Mindkét esetben a vállalkozó valamilyen előnyre számít a szolgálataiért, a Gundelnél pedig tudjuk is, milyen területen: ez a tendereztetett csomagban szereplő állami fogadások, események cateringje. A Miniszterelnöki Hivatal persze ezt másképp is intézhette volna, például - ha nem tették volna tönkre a cafeteria rendszerét - adhatna étkezési támogatást a dolgozóinak, amivel ők a valós menzaárakat mérsékelhetnék. Akkor persze azon lehetne lamentálni, miért is kell egy miniszterelnöki hivatali dolgozónak, vagy épp egy parlamenti képviselőnek – hiszen az Országház menzáján is hasonló árak vannak - jelentős étkezési hozzájárulást adni. De ez morálisan is egy másik történet, a vállalkozó legalább kimarad belőle. Echter István A remény halála? Az illúziók nélküliség, a Fidesz autokrata stílusa és intézkedései már régen elérték az EU ingerküszöbét. A Sargentini-jelentés a bizonyítéka: a ketrecharcos Orbán érezhetően megroggyant. Akkor mégis, miért ez a beletörődő társadalmi hangulat körülöttünk? Igaz, ennek a farizeus politikának és a Brüsszel-ellenes fellépésnek nem a kormány, hanem a magyar nép láthatja kárát, hiszen az EU-nak vannak elvárásai a pénz felhasználását illetően. Ez azonban mégsem a sötétbe vezető alagút, mert minél rosszabb a nyomás alá helyezett hatalomnak, annál szélesebb út nyílik az ellenzéknek. Én nem forradalmat vizionálok egy kormányváltás érdekében, csak érzem: előbb-utóbb csordultig lesz ama bizonyos pohár. A Vár ura és oligarchái százas szeget vernek a demokratikus jogállam koporsójába, és nem akarnak bikaként elvérezni a torreádorok ellenében. Egy olyan országban, ahol a miniszterelnök semmitmondó sajtótájékoztatójára is csak meghívásos alapon jutnak be médiumok, a kommunikáció legalábbis dadog. Olyan hangosan kell kiáltani, hogy ők is megértsék! Dr. Nagy Zoltán Egy szavazat Sok szó esik mostanában a közelgő EP választásokról, de nagyon hungarocentrikusan. Mint laikus, szeretnék tisztán látni. Az Európai Parlament képviselőit az Európai Unió polgárai választják meg, demokratikusan, one man, one vote alapon – gondolom én, de lehet, hogy tévedek. Elképzelhető, hogy a kettős állampolgárságú „külhoni magyarok” két országban is választhatnak EP képviselőt? Különösen furcsának találnám, ha a titkos (pl. szlovákiai) kettős állampolgárok fontosabbak lennének, mint a jogkövető uniós állampolgárok. Tisztában vannak ezzel Brüsszelben? Wiegandt Richárd
2019.01.19 16:00
Frissítve: 2019.01.19 16:00

Soros Tízparancsolata

Az a tény, hogy az Európai Parlament majdnem kétharmados többséggel szavazta meg a jelentést, amely szerint jogállamisághoz kötnék a 2021-2027-es uniós költségvetési időszakban a támogatások kifizetését, arra mutat rá: hiába veri vissza keményen a külgazdasági és külügyminiszter, a kormányszóvivő, vagy a kormány bármely tagja a magyar kabinetet ért „sorosista támadásokat”, az EU nagy részének elege van ebből a stílusból. A pökhendi, cinikus, lekezelő, bicskanyitogató megnyilatkozások helyett nem ártana ezen elgondolkodni. 
Eddig az uniós pénzek – finoman fogalmazva – sajátos felhasználásával kisbirodalmak épültek. Itthon ezt minden további nélkül meg lehetett tenni, de más országokban szemet szúr, hogy a NER a németek, a franciák és más demokráciák befizetéseiből hozta létre a saját urizáló elitjét. Az EP által elfogadott javaslatból persze nem lesz egyik napról a másikra minden országra érvényes törvény, de az igenek magas aránya után elég valószínű, hogy az Európai Tanácson is átmegy majd. A magyar-lengyel vétó ezúttal kevés lesz. 
Nyilván egyetlen fideszes képviselőtől sem várhatjuk, hogy a nyilvánosság előtt beismerje a lopást. Az azonban sajátos, hogy a csütörtöki döntést még olyan kormánypárti politikusok is Soros ármánykodásának nevezték, akik épp az EP-től veszik fel nem is csekély fizetésüket. Mintha nem volnának tisztában azzal, hogy épül fel az Unió parlamentje, vagy hogy azt pártok tucatjai alkotják, amelyeknek a lehető legcsekélyebb kapcsolatuk sincs az amerikai magyar milliárdossal. 
Két lehetőség van. Vagy hirtelen elbutulás miatt írják a jelentés elfogadását Soros számlájára, vagy simán hazudnak. S mivel kormányunk a kereszténység bástyája, mélyen hívő politikusai pedig az Evangélium szellemisége szerint élnek, marad az első variáció. Az ostobaság persze nem feltétlenül egy államférfi legszerencsésebb tulajdonsága, de ez itthon talán nem is feltétlenül igaz. S hogy a Tízparancsolatban „Ne lopj” is szerepel? Nyilvánvalóan ez is a Soros-terv része.
2019.01.19 09:10
Frissítve: 2019.01.19 09:13