Forma-1;győzelem;Maláj Nagydíj;Daniel Ricciardo;

Hamilton füstbe ment terve

A Red Bull ausztrál autóversenyzője, Daniel Ricciardo nyerte csapattársa, Max Verstappen előtt tegnap a Forma-1-es világbajnokság 16. futamát, a Maláj Nagydíjat. A rajtbalesete után a mezőny végéről egészen a dobogó harmadik fokáig kapaszkodott vissza a vb-listavezető Nico Rosberg, aki márkatársa kiesését követően már majdnem egy győzelemnyi előnnyel vezeti a pontversenyt.

A szerencse forgandó - tartja a régi szállóige, melynek igazsága Malajziában többszörösen is megmutatkozott. A második helyről induló Rosberg ezúttal nem tudta lerajtolni Hamiltont, ráadásul a német az első kanyar után máris a mezőny végén találta magát.

Az egyébként jól induló honfitárs, Sebastian Vettel torpedózta meg a bajnokság éllovasának versenyét: a koccanásban bár Max Verstappen is érintett volt, a legrövidebbet az a Vettel húzta, aki hamarosan kénytelen volt leparkolni megsérült versenyautójával. "Sajnálom, hogy így alakult. Egyszerre értünk az első kanyarba, mindkettőnknek fordulnia kellett. Nem hibáztathatom Rosberget" - értékelt Vettel a kiesést követően.

Közben az események miatt alkalmazott virtuális biztonsági autós szabály miatt megfékezett sor élén Hamilton igazán nyeregben érezhette magát. A brit előtt a csapattárs visszaesésével jó esély kínálkozott a pontversenyben összegyűjtött hátrányának ledolgozására: feltétlenül a címvédő optimizmusának talaját táplálta a maláj hétvégén nyújtott hibátlan teljesítménye.

Mire Hamilton a táv harmadánál először a depóba hajtott a kemény keverékű abroncsokért, a mögötte haladók közül Verstappen már korábban újra lágyakat kapott. Ricciardo Hamiltonnal azonos taktikán volt, így csupán átmenetileg, három kör erejéig vezette a mezőnyt a holland tinédzser. Rosberg eddigre jól állt a felzárkózás tekintetében, a 24. körben már a nyolcadik pozícióban haladt - kicsit hasonló cipőben, mint a motorbüntetés miatt visszasorolt márkatársa hetekkel korábban, Belgiumban.

Ameddig Hamilton magabiztos előnyt autózott ki a Red Bullok előtt, Rosberg némileg beragadt Kimi Raikönnen mögé. Az előzés pillanata a 38. körben jött el, az ellentmondást nem tűrően támadó vb-éllovas Mercedese hozzáért a finn Ferrarijához. A manővert a sportfelügyelők hamarosan vizsgálni kezdték, ezért később Rosberg 10 másodperces büntetésben részesült.

Az csak utólag vált világossá, hogy a futam a tetőpontját a 38. és a 41. kör között érte el. Előbb Ricciardo és Verstappen vívott sportszerű, kerék a kerék elleni csatát - akkor még a második helyért -, az a küzdelem azonban valószínűleg a futamgyőzelemről döntött: Hamilton drámája ugyanis nyerő helyzetbe hozta az osztrák istálló párosát.

Az élről induló, a verseny egészében domináns brit bajnok versenye - s lehet, hogy bajnoki álmai is?! - a 41. kör megkezdése után, a célegyenes végén ért(ek) véget. A Mercedes-erőforrás látványos füst kíséretében adta meg magát, a technikai hibával szemben tehetetlen pilóta csak a fejét foghatta a váratlan balszerencse észlelésekor. "A csapat remek munkát végzett a hétvégén, hihetetlen, hogy éppen az én autómban adta meg magát a motor. A történteken sajnos túl kell lépni" - nyilatkozta csalódottan Hamilton.

Ekkor elvben egy új verseny kezdődhetett volna, a harmadik kerékcseréket követően azonban elmaradt a tűzijáték: Verstappen az utolsó körökben nem tudott újra támadási pozícióba kerülni Ricciardo mögött, aki a végén ráadásul növelni tudta előnyét a kevésbé elhasznált lágy gumigarnitúrán futva. Sikerével Rosberg, Verstappen és Hamilton után Ricciardo is feliratkozott a 2016-os győztesek listájára, az ausztrál pályafutása negyedik F1-es elsőségét könyvelhette el.

Fotó: Getty Images/Mark Thompson

Fotó: Getty Images/Mark Thompson

A mindig mosolygós Ricciardo érthetően boldogan pezsgőzött a pódiumon állva, ahol jó ausztrál szokás szerint újfent a cipőjéből kortyolta a nedűt. Noha Verstappen és Rosberg sem kerülhette el a kóstolót, a vb-előnyét jelentősen növelő éllovas mégsem savanyú arccal nyilatkozott. Hamilton győzelme esetén közel egyenlő lett volna a felek közti állás, így viszont - öttel az idényzárás előtt - Rosberg elhúzott.

"A startnál azt hittem, hogy elszállt minden esélyem, így örülhetek, hogy sikerült visszakapaszkodnom a harmadik helyre. Növeltem az előnyömet, ez egy jó pillanat most számomra" - nyilatkozta az első címére hajtó Rosberg.

Ha létezik égi igazságszolgáltatás, Ricciardo Sepangban visszakapta azt a győzelmet, amit csapata hibájából Monacóban elbukott. Hamilton egyetlen öröme az ürömben Rosberg küzdelmesebb versenye lehet, hiszen noha már megnyugtató, 23 pontos a rivális előnye (egy győzelemért 25 egység jár), ez vélhetően csak több lett volna, ha Vettel nem üti ki Rosberget a rajt után. Hamilton számára öt futam maradt a visszavágásra, legközelebb egy hét múlva, Japánban próbálkozhat.