Orbán Viktor;kvótareferendum;

2016-10-03 00:22:00

Orbán-bukás 15 milliárdért

Nagyszerű eredményt értünk el – mondta Orbán Viktor a vasárnap esti népszavazást értékelő tájékoztatóján. A miniszterelnök utalt rá, hogy „erős fegyvert” kapott az Európai Unióval vívott harcában. Arra viszont nem tért ki, hogy a referendum érvénytelen lett. A több mint 8 millió választópolgár közül csak mintegy három és fél millió járult az urnákhoz, az érvényes voksok száma pedig nem érte el a 40 százalékot sem. 

"Alkotmányjogi javaslatot nyújtok be az Országgyűlés asztalára. Úgy gondolom, hogy az emberek akaratát meg kell jelenítenünk, és ezt rögzítenünk kell az alaptörvényben is" - hangzott az orbáni kinyilatkoztatás este fél 10-kor a Bálnában. 

Fotó: Molnár Ádám

Fotó: Molnár Ádám

Az ünneplő fideszesek gyűrűjében a miniszterelnök arról beszélt, Brüsszel is fontos döntés előtt áll. Az EU "egy demokratikus közösség, ma egy tagállamban a résztvevők 92 százaléka kijelentette, nem ért egyet az unió javaslatával. Megteheti-e ezek után Brüsszel, hogy a betelepítési kvótát ránk erőltesse. Azt ígérem, hogy minden meg fogok tenni, hogy ez ne történhessen meg". Az előttünk álló évek legfontosabb kérdéséről Magyarország jövőjéről van szó, kikkel élünk együtt, mi lesz a kultúránkkal, eddigi életformánkkal, és mi lesz a keresztény gyökereinkkel. Modern kori népvándorlás zajlik a világban, ami fájdalmasan elérte az EU-t. Az unió javaslata az, hogy a migránsokat osszuk szét a tagállamok között. 

A magyarok ma ezt a javaslatot elutasították. A magyarok úgy döntöttek, hogy csak mi dönthetünk arról, hogy kikkel akarunk együtt élni. "Brüsszel vagy Budapest - ez volt a kérdés. Úgy döntöttünk, hogy a döntés joga csak Budapestet illeti meg".

Tizenhárom évvel az EU-s népszavazás után ma ismét európai ügyben hallatták a hangjukat a magyarok és Orbán szerint nagyszerű eredmény született. Ezen a vasárnapon ugyanis többen mondtak nemet, mint akkor, 2003-ban igent a csatlakozásra. Ráadásul ezúttal 15 százalékkal többen vettek részt a voksolásban most, mint a EU-népszavazáson. Orbán azt ígérte, a fegyver elég erős lesz Brüsszelben is. Hatalmas egyetértésről beszélt, hiszen ezúttal 10-ből 9 ember Magyarország önálló döntési joga mellett voksolt. Büszkék lehetnek arra, hogy az EU első és eddig egyetlen tagállama a magyar, ahol közvetlenül megszólították a választópolgárokat.

A nyilatkozatban, amit testközelből csak kiválasztott fideszesek hallgathattak szó volt brüsszeli diktátumról, ami ellen Orbán harcolni fog, arról azonban nem lehetett hallani, hogy a referendum érvénytelen és soha nem látott mennyiségű az érvénytelen szavazatok száma. Kérdezni ugyanis a miniszterelnöktől nem lehetett, a terembe a kormánypárti eredményváróba akkreditált tudósítókat nem engedték be. A fotósok, operatőrök ugyan ott lehettek, ám alig láttak valamit. Beszéde végén a kormányfő mindenkit arról biztosított, az emberek számíthatnak a kormányra, a Fideszre, a KDNP-re és személyesen rá is.