nyomozás;elkövető;körúti robbantás;

2016-10-04 10:58:00

Körúti robbantás - Kiurott légiós, vagy zsoldos is lehetett az elkövető

A rendőrséget támadta a Teréz körúti robbantó, akit vélhetően diverzáns akciókra is kiképeztek. A katonai titkosszolgálat sorra veszi a speciálisan kiképzett, harci tapasztalatokkal rendelkező, ám leszerelt vagy elbocsátott katonákat. Volt légiósokat és zsoldosokat is elszámoltatnak - írja a Magyar Idők.

Az ügyben – eddig – semmilyen iszlamista terrorszál vagy ideológia nem vetődött fel. A támadás mögött zavarkeltés éppúgy meghúzódhat, mint az állam elleni bosszú; az utóbbit személyes sértettség éppúgy motiválhatta, mint akár a harctéri depresszió, azaz a poszttraumatikus stressz szindróma.

A férfi nagy valószínűséggel kiképzést kaphatott robbantástechnikából vagy tűzszerészetből. A végrehajtás menete, a nagy önuralom pedig arra utal, hogy korábban már robbantott, pontosan tudta, mire képes a pokolgépe, még az is elképzelhető, hogy bevetésen, harctéri körülmények között szerezte a gyakorlatot. Éppen ezért a százfős nyomozócsoport egyik egysége azokat is sorba veszi, akik kiképzett katonaként szolgáltak külföldön éles helyzetben, majd leszereltek, esetleg elbocsátották őket például fegyelmi okokból. Azokat is feltérképezik, akik az egyenruhát levetve elszegődtek zsoldosnak. Az elemzéshez a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat segítségét fogják kérni.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai közben olyan személyeket vizsgálnak, akik speciális kiképzést kaptak, és vagy leszereltek, vagy megszöktek a Francia Idegenlégióból, illetve a nemzetközi szervezett bűnözés résztvevőivel tartanak kapcsolatot.

A teljes cikket itt olvashatja!