Erdogan lecsapott a rendőrségre is

Az ankarai kormányzat tegnap is folytatta a július 15-i sikertelen katonai hatalomátvétel nyomán kezdett tisztogatást. Alig néhány órával azután, hogy hétfőn újabb 90 nappal meghosszabbították a július 20-án bevezetett rendkívüli állapotot, kedden reggel felfüggesztettek újabb 12 801 rendőrt azzal a gyanúval, hogy közük van az Egyesült Államokban élő iszlám hittudós, Fethullah Gülen törökországi hálózatához. A felfüggesztett rendőrök közül 2523 vezető beosztásban volt.

Ezt követően a rendőrség gyanú fölött álló egységei folytatták a már-már mindennapivá váló rajtaütéseket, ezúttal egy kurdbarátnak mondott isztambuli televízió székházát rohanták le és függesztették fel a sugárzását.

Legutóbb múlt héten pénteken került sor nagy méretű elbocsátásokra, letartóztatásokra. Ekkor a hatóságok újabb 12 televízió állomást zártak be, azzal a váddal, hogy kapcsolatot tartanak fenn terrorszervezetekkel vagy olyan alakulatokkal, amelyek az ország biztonságát veszélyeztetik. Nemzetközi hírügynökségek megjegyezték, hogy a legtöbb állomás „kurdbarát” volt és volt köztük egy gyermekcsatorna, amelynek a terrorizmussal való kapcsolata abban merült ki, hogy kurd nyelvű mesefilmeket sugárzott.

Ugyancsak pénteken elfogatóparancsot adtak ki 87 bírósági alkalmazott és a büntetés-végrehajtás 75 munkatársa ellen, azzal vádolva őket, hogy a Gülen hálózat tagjai, s a gyanú szerint ők is használták azt a titkosított üzenetküldő alkalmazást, amelyen keresztül állítólag a júliusi összeesküvést szervezték.

A puccskísérlet óta Törökországban több mint 100 ezer embert bocsátottak el főleg a rendőrségtől, a hadseregből, az igazságszolgáltatásból, a köz- illetve felsőoktatásból is több tízezer tanárt küldtek el. Már az első héten 3 hírügynökség, 23 rádióállomás, 16 televízió, 45 újság, 15 magazin és 29 kiadó működését szüntette be a hatalom, s azóta is folyamatosak a média elleni intézkedések.

Már mintegy 32 ezren kerültek rács mögé, 70 ezer esetben indítottak eljárást, közel 200 gazdasági társaságot államosítottak gülenizmus vagy terrorizmus (ez elsősorban azt jelenti, hogy kurd vagy kurdbarát) vádjával.

Szerző

Gázömlés Kunszentmiklóson

Megszüntették a gázömlést a szolgáltató szakemberei kedd délelőtt Kunszentmiklóson, az emberek visszatérhetnek otthonukba - közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem.

A gázömlést az okozta, hogy földmunkák során átvágtak egy nyomócsővezetéket. Emiatt nyolcvan embert kísértek biztonságos helyre, és kiürítették a közelben lévő óvodát is.

A mentők három, fejfájásra panaszkodó embert vizsgáltak meg a helyszínen, de egyikük sem szenvedett gázmérgezést.

Szerző

Gázömlés Kunszentmiklóson

Megszüntették a gázömlést a szolgáltató szakemberei kedd délelőtt Kunszentmiklóson, az emberek visszatérhetnek otthonukba - közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem.

A gázömlést az okozta, hogy földmunkák során átvágtak egy nyomócsővezetéket. Emiatt nyolcvan embert kísértek biztonságos helyre, és kiürítették a közelben lévő óvodát is.

A mentők három, fejfájásra panaszkodó embert vizsgáltak meg a helyszínen, de egyikük sem szenvedett gázmérgezést.

Szerző