Kolumbia;

2016-10-05 10:39:00

Megmentenék a kolumbiai békét

Miután vasárnap a választók nemet mondtak a szélsőbaloldali gerillaszervezet, a FARC és a kormányzat közötti békemegállapodásra, az illetékesek szükségmegoldásokat keresnek. Juan Manuel Santos államfő ezért bejelentette, hogy október 31-ig hosszabbítják meg a fegyverszünetet a gerillákkal.

 „Remélem, hogy addig konkretizálni tudjuk a megállapodást és véget tudunk vetni a konfliktusnak” – fogalmazott az államfő. Előzőleg a lázadók is bejelentették, hogy továbbra is tartják magukat a tűzszüneti megállapodáshoz.

A kormány és a FARC augusztusban állapodtak meg a kétoldalú fegyvernyugvásról. Ez azonban eredetileg csak a referendum megtartásáig szólt. Miután a népszavazáson a nem szavazatok, tehát a megállapodást elutasítók győztek, meghosszabbították a tűzszünetet.

A kolumbiaiak általános meglepetésre utasították el az egyezményt. A dokumentum bírálói elsősorban azt kifogásolják, hogy a gerillák alig számíthatnak büntetésre, illetve részt vehetnek az ország belpolitikai életében. A megállapodás azonban még megmenthető legalábbis abban az esetben, ha újratárgyalják azt.

Juan Manuel Santos kolumbiai államfő azt is közölte, hogy a továbbiakról elődjével, Álvaaruo Uribével is tárgyalni kíván. A két politikus szerdán tart megbeszéléseket.