Putyin;Erdogan;

- Erdogan október 10-én fogadja Putyint

Október 10-én találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal Isztambulban – jelentették be Moszkvában. 

Jurij Uscsakov, Putyin tanácsadója azt közölte, az orosz elnök az október 9-13 között esedékes Világenergetikai Kongresszuson is beszédet mond, majd biletarális találkozóra kerül sor. Médiaértesülések szerint kulcsfontosságú találkozót tarthatnak, hiszen ezen háríthatják el az utolsó akadályokat a Török Áramlattal kapcsolatos megállapodás útjából.

Miután egy török gép 2015 novemberében lelőtt egy orosz harci gépet, fagypontra került a két ország viszonya. Júniustól azonban gyors enyhülés következett be a bilaterális kapcsolatokban, mígnem augusztus elején Szentpéterváron találkozott egymással a két elnök. A legutóbbi, Kínában megrendezett G20 csúcson egyetértettek abban, teljesen helyre kell állítaniuk a kétoldalú viszonyt.

Nem akármilyen járvány sújtja a horvát labdarúgó válogatottat. Sorra dőlnek ki a játékosok a Koszovóval szembeni világbajnoki selejtező mérkőzés előtt.