Matolcsy György;LMP;

2016-10-06 18:12:00

Matolcsy lemondását követelik

Az LMP felszólította Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét, hogy mondjon le tisztségéről, miután a sajtóban megjelent: a Bankszövetség vezetőjenek lakásában lakik.

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezetője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően közölte, a jegybankelnök feladata lenne a pénzintézetek ellenőrzése, amit így nem láthat el függetlenül. Az LMP kíváncsi arra, miként lehet a Bankszövetség elnökének lakásából levezényelni a "bankok elleni szabadságharcot" - mondta Schmuck Erzsébet, hozzátéve, ha az MNB vezetője nem mond le, akkor a kormányfőtől elvárják Matolcsy György visszahívásának kezdeményezését.

Az LMP képviselőcsoportjának vezetője szólt arról is, az ország nemzeti érdekével ellentétesnek tartják, hogy a kormány bejelentette, támogatja a Kanada és az EU közötti szabadkereskedelmi egyezményt. Kiemelte, ez a "titokban készült" megállapodás biztosan nem szolgálja az európai emberek érdekeit, sőt legalább 200 ezren veszthetik el munkahelyeiket.

Schmuck Erzsébet szerint emellett a magyar cégeket is még nagyobb hátrány érheti a multinacionális cégekkel szemben, ráadásul Magyarország GMO-mentessége is veszélybe kerül. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője kedden közölte, hogy a kormánypárti frakció arra hatalmazza fel a miniszterelnököt, hogy az aláírásával elindulhasson a CETA ratifikációs folyamata. Indoklásul azt mondta: nem lépnek hatályba olyan átmeneti rendelkezések, amelyekről Magyarországnak önállóan kellene rendelkeznie. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége a testület csütörtöki ülésén az egyezmény aláírásával kapcsolatos álláspontról szóló határozati javaslat olyan módosítását kezdeményezte, hogy a végleges ratifikálásáról szóló döntés meghozataláig ne lépjenek hatályba ideiglenes jelleggel a tagállami hatáskörbe tartozó rendelkezések.