rágalmazás;

2016-10-08 09:07:00

Rágalom és egyebek

Akinek az a politikai meggyőződése, hogy a rágalom hatásos fegyver, nem gondol arra, hogy az a fegyver sokszor visszafelé sül el, kezelőjében is károkat tesz. Rágalom ide vagy oda, Doktor Bartolo és Don Basilio felsülnek Rossini operájában, ők lesznek nevetség tárgyai. Megtörténhet ilyesmi más közegben is…

Mit tehetünk a rágalmak ellen? – veti fel a kérdést egyik jegyzetében Notker Wolf, a bencések generálisapátja. A másik ember (szervezet, párt) megrágalmazása ipar lett, a média egyik legkedveltebb módszere a másként gondolkodó lejáratására, hiteltelenítésére. Jó, hatásos módszer bírósághoz fordulva keresni igazunkat, leleplezni a hazugságot? A kérdés nagyon időszerű: a magyar igazságszolgáltatás egy visszatérő feladata ítélkezni ilyen ügyekben visszaállítva a megrágalmazott becsületét, emberi tisztaságát.

Lassan "öl" a rágalom

Csakhogy a világban sok helyütt – olykor nálunk is – az ügyészség sajátosan alkalmazza Jézus intelmét („Legyen a ti beszédetek igen – igen, nem – nem!”): lelkesen igent mond és sebesen működik, ha ellenzéki politikus vagy annak vazallusa kerül célkeresztjébe, ám széles gesztusokkal utasítja el a hatalommal közelállókkal szembeni följelentéseket, különböző ürügyekkel magyarázva tétlenségét. Az igazság sokszor évekkel a rágalmak után derül ki, addigra mindenki elfelejtette a történet kezdetét, s a rágalomnak adnak hitelt az emberek.

Nem vagyok operarajongó, nem tartom számon Verdi vagy Puccini valamelyik híres áriáját melyik énekes adja elő szebben. Valójában csak Mozart és Rossini operáit hallgatom rendszeresen. A sevillai borbélyt a főszerepet alakító Réti József jóvoltából legalább tízszer hallottam a vendégkarmester Lamberto Gardelli vezényletével. Az ő irányításával vették lemezre (Hungaroton), benne a híres Rágalom-áriával, melynek szövege ékesszólóan bizonyítja, milyen károkat okoz a másik ember megrágalmazása. Gondolom, amikor százkilencven éve először szólalt meg hazánkban, akkor is lenyűgöző hatást tett, s a hallgatók felszisszentek: ismerős módja a másik hiteltelenítésének, netán kinyírásának. Érdemes teljes egészében idézni:

„Lágy kis szellő, lebbenve szálló, / Szárnya sincsen, könnyedén támad, / Észrevétlen, szépen árad, / Indul, mint egy csöpp lehelet, / S halkan sugdolózni kezd. / Szépen lassan, épp hogy moccan, / Zümmögően, súgva-búgva, / Zizegően, döngicsélve. / Háztól fürgén röppen házig, / Óhatatlan fülbe mászik, / Agyvelőbe fészkelődik, / Menthetetlen benne rezg. / És ha egy szájból kiröppen: / Adják, hordják egyre többen, / Félénksége egyre csökken, / Erre szökken, arra szökken. / S hogyha már zúgó, didergő, / Mint vihar kezén az erdő, / Hogy süvölt és megreszkettet, / Rémülettel látod ezt. / Végre bömböl, zendül, harsog, / Árad és nem látni partot, / Dörgő orkán, szörnyű szárnyú, / Olyat robban, mint az ágyú. / Irgalmatlan végítélet, / Mindent végromlásba veszt. / És e rágalomnak tárgya, / Ronggyá tépve, elcsigázva, / Szörnyen össze-vissza törve, / Pellengéren pusztul el, / Úgy pusztul el…”

A közélet "mérge"

Bár az operában Almaviva gróf nem pusztul el pellengéren, sok pályát, sok ártatlan embert tett tönkre rágalom. Való igaz, nehéz védekezni ellene, igazat adhatunk a bencések generálisapátjának: meg kell találni a védekezés leghatásosabb eszközét. Írásából arra következtethetünk, talán őt magát vagy valamelyik rendtársát hozták lehetetlen helyzetbe. Olyan esettel ugyan aligha szembesült, hogy megrágalmaznak valakit, majd a rágalom kiagyalója és leírója állami kitüntetésben részesül, de a mai világban az érdekek mozgatnak mindent, maguk alá gyűrve erkölcsöt, jó hírt, s aki vállalkozik ilyen ocsmány szerepre, számíthat az érdekelt hálájára. Mindazonáltal ismerve Notker Wolf szellemiségét, biztosak lehetünk benne, ennek az elképesztő históriának hallatán sem változtatna tanácsán. Azt mondja: leghelyesebb mit sem törődni a rágalommal. Úgy tegyünk, mintha nem lenne róla tudomásunk. Ha védekezni, tiltakozni kezdünk, arra gondol mindenki, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.

Ismerünk a jelenlegi magyar politika magaslatain működő személyiséget, aki harsogva cáfolja a róla terjedő híreket, anyagi előnyszerzéseit, nem létező érdemeit. Addig tiltakozik, míg minden rajta ragad, neve hallatán legyintenek, hiába a magas pozíció, a közleményekben olvasható cáfolatok. Lassacskán nemcsak a személyét, állítólagos tetteit ért támadások cáfolata lesz hiteltelen, hanem az írásos cáfolatok általában, ami hovatovább az egész közéletet mérgezi.

A politikában bevett fogalom a karaktergyilkosság, a világnézeti ellenfél, a másként gondolkodó minden eszközzel történő lejáratása. Ilyesmiben kereszténynek mondott politikus is jeleskedett! Ennek egyik jól bevált módja különféle rágalmak terjesztése. Mit se számít, a sunyi közlések, híresztelések megfelelnek-e a valóságnak. A második világháborúban döntő szerepe volt a németek kódolt üzenetei megfejtésének, lehallgatásának. A módszer hasznossá vált békeidőben is; bizalmas beszélgetések szövege kerül elő, gátlás nélkül hatolnak be a másik fél magánszférájába, lejáratás esélyét találják meg az illető családtagjainak tetteiben is. Csak kapkodjuk a fejünket, ma már semmi sem szent? A válasz egyértelmű: itt és most az egész világon szentesíti a cél az eszközt, s ez az eszköz bármi lehet. A maffiózók lelődözték egymást. A maiak kifinomultabbak: rágalmaznak, bíróság elé citálják a célszemélyt, s a kezükben tartott vádiratban „leleplezik” nem létező gaztetteit. Al Capone kezdő napjaink maffiózóival összehasonlítva.

Támadás a család ellen

Eltűnődtem a generálisapát javaslatán: béketűrően nyeljük le a rágalmakat. Ami rám vonatkozik, nem érdekelnek. Megvallom azonban, hogy a családomat érő disznóságokat nem tudnám béketűrő alázattal fogadni. Az ember legnagyobb ajándéka a családja, a szülei, a felesége, a gyermekei, kedves rokonai és barátai. Ha őket érné bántalom, nem hagynám válasz nélkül. Nem vagyok annyira jó keresztény, hogy odatartsam arcom másik felét is a jól irányzott, aljas indokkal elkövetett pofonnak. Maradjon meg a család békességben, kölcsönös szeretetben! De ha erre nem hagynak lehetőséget, ne törődjünk bele birkák módjára!

Sok országban felismerték a szuverén családokban rejlő erőt. Meg is indítják ellenük az aknamunkát, melynek lényege: ne ebben a kis közösségben keresse ideáljait a gyermek, hanem a nagyobban, óvodában, iskolában, olyan szervezetekben, amelyek állami irányítás alatt állnak. Az irányítás megnyilvánulhat például abban, hogy kötelezően előírják, milyen tankönyveket lehet használni, s megszüntetik a szabad választás lehetőségét. Rossz a tankönyv? Sebaj, kijavítjuk! Még mindig? Akkor is maradjon kötelező! Ezt a mechanizmust látták át a pedagógusok – már akik nem értenek egyet vele, vagy nem félnek –, ezért szeretnének tanszabadságot, amelyből persze semmi sem lesz, bizonyos közegben a szabadság csak üres szó.

Párbeszédben halad igazán eredményesen a világ. A rágalom, a hazugság nem ennek eszköze. Szánalmas pótlék, a gyenge erkölcsűek fegyvere.