magyar válogatott;magyar-svájci;

Magyar svájci - Véget ért az éjjel

Szalai Ádám hiába egyenlített kétszer Svájc ellen, a magyar labdarúgó-válogatott 3-2-es vereséget szenvedett a Groupama Arénában. Portugália méretes zakót mért Andorrára, a lettek otthon kaptak ki Feröer-szigetektől.

Megteltek a széksorok a Gropama Arénában, s a több tízezres tömeg teli torokból buzdította a magyar válogatottat. Kiegyenlített küzdelmet vívtak egymással a felek, s az első lehetőségre egészen 26 percet kellett várni. Egy svájci szögletet követően Schär fejesét védte Gulácsi, Dzemaili ismétlését pedig Stieber fejelte ki a gólvonal előteréből. Ezt követően kiegyenlített mezőnyjáték folyt, ám a kapusoknak nem akadt védeni valójuk.

A második játékrészre kettőzött erővel jött ki a magyar csapat, mely beszorította ellenfelét. Stieber 20 méterről eleresztett lökete révén a mienk első kaput talált lövésüket jegyezték. Az 50. percben viszont jött a hidegzuhany, Lang lyukat rúgott, Shaquiri ezáltal ziccerbe került. A szélső lövését még védte Gulácsi, a kipattanót viszont Seferovic a hálóba gurította. A magyar válogatott nem zuhant meg, három perc leforgása alatt egyenlíteni tudott. Kleinheisler 18 méterről eleresztett lövése a kapufáról kifelé pattant, ám Szalai érkezett elsőként a kipattanóra, s az üresen tátongó kapuba passzolt.

A 67. percig kellett várni, hogy újból zörrenjen a háló. A helvétek balhátvédje Rodriguez szabadon kapta meg a labdát a bal oldalon, a tizenhatoson belül, s kapásból a hosszú alsóba lőtt. Az ismétlésekből pedig kiderült, lesállás előzte meg a találatot. A magyar válogatott viszont másodszor is egyenlíteni tudott, ezúttal öt percig örülhettek vezetésnek a vendégek. Dzsudzsák pazar indítása után Stieber bal oldalról érkező labdáját Szalai fejelte a hálóba. Már-már úgy tűnt, döntetlennel zárul az összecsapás, a svájciak viszont harmadszor is vezetéshez jutottak a 90. percben. Egy bedobást követően a csereként beállt Stocker talált a magyar hálóba. Erre pedig már nem volt válasza a magyar csapatnak, így a vendégek térhettek haza három ponttal. Ezzel az eredménnyel nagyon távolivá vált a 2018-as oroszországi világbajnokság.

Portugália igencsak bekezdett Andorra ellen, Cristiano Ronaldo négy perc alatt kétszer is betalált a mini állam hálójába. A második játékrészben a vendégek kilenc emberre fogyatkoztak, az Európa-bajnok hazaiak pedig hat gólig meg sem álltak, ezekből Ronaldo négyet vállalt. Feröer-szigetek megmutatta, hogy nem csak ellenünk tud jól játszani, Lettország vendégeként győzött 2-0-ra.

Magyarország - Svájc: 2-3
Groupama Aréna, 22.000 néző
Jv: Kuipers (holland).
Magyarország: Gulácsi – Fiola, Lang, Guzmics, Kádár – Nagy., Gera – Dzsudzsák, Kleinheisler (Németh, 76.), Stieber – Szalai (Nikolics, 87).
Szövetségi kapitány: Bernd Storck
Svájc: Sommer – Lichtsteiner, Schär, Elvedi, Rodríguez – Dzemaili, Behrami – Embolo, Shaqiri (Fernandes, 81.), Mehmedi (Stocker, 88.) – Seferovic (Derdiyok, 74).
Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic Gólszerző: Szalai (54., 72.), illetve Seferovic (51.), Rodriguez (67.), Stocker (90.)

 

Vb-selejtezők

csütörtök

D csoport

Ausztria – Wales 2-2 (1-1)

Moldova – Szerbia 0-3 (0-2)

Írország – Grúzia 1-0 (0-0)

G csoport

Izland – Finnország 3-2 (1-2)

Olaszország – Spanyolország 1-1 (0-0)

Liechtenstein – Albánia 0-2 (0-1)

I csoport

Koszovó – Horvátország 0-6 (0-3)

Macedónia – Izrael 1-2 (0-2)

Törökország – Ukrajna 2-2 (1-2)

péntek

A csoport

Franciaország – Bulgária 4-0 (3-1)

Hollandia – Fehéroroszország 4-1 (2-0)

Luxemburg – Svédország 0-1 (0-0)

B csoport

Lettország – Feröer-szigetek 0-2 (0-1)

Magyarország – Svájc 2-3 (0-0)

Portugália - Andorra 6-0 (3-0)

H csoport

Belgium – Bosznia-Hercegovina 4-0 (2-0)

Észtország – Gibraltár 4-0 (0-0)

Görögország – Ciprus 2-0 (2-0)