Bulvár;Oszter Sándor;

2016-10-08 18:07:00

Oszter Sándor: egy nemzetközi csaló vert át

Oszter Sándor felesége Facebook-oldalán reagált a vádakra, amikről lapunk is beszámolt. A Kossuth-díjas művészről a Story magazin írta meg, hogy 8 éves börtönbüntetést is kaphat befolyással való üzérkedés miatt, a színészt ugyanis azzal vádolják, hogy egy szökésben lévő bűnözőtől több tízmilliós forintot csaltak ki segítségnyújtásért cserébe.

"Eljárás folyik ellenem egy olyan szélhámos ember vádaskodásai miatt, melyből megmondom őszintén nem is gondoltam volna, hogy ekkora médiavihar keletkezik. Rágalmazóm egy nemzetközi csaló, aki filmproducernek adta ki magát, és azzal hitegetett, hogy egy nagy horderejű filmet szeretne forgatni. Szakmai végzettségét is kitalálta, mivel jogi végzettséget hazudott. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben, soha senkinek, tehát neki sem tettem ígéretet arra, hogy befolyásolni tudnék egy jogi eljárást, illetve annak bírói személyét, sőt pénzt sem kértem és nem is fogadtam el" - írta Donatella Failoni közösségi oldalán a színész, hozzátéve, hogy együttműködött a nyomozó hatóságokkal, de a vádiratban megfogalmazott vádakat nem ismerte el.

A Blikk közben megszólaltatta a színész ügyvédjét, aki elismerte, hogy az ügy rendkívül bonyolult és kiemelt jelentőséggel bír, de a védő szerint a sajtóban eddig olvasható nyolc év helyett maximum öt évet kaphat védence. "Nagyon terhes ez az egész Oszter Sándor számára. Meg van győződve arról, hogy semmit nem követett el" - nyilatkozta a lapnak dr. Balogh Gábor ügyvéd.