Levelezés;SIM-kártya;

2016-10-09 12:54:00

Magyar SIM-kártyák az Iszlám Államnál? - Ijesztget a TEK is

Mióta a kormányközeli Magyar Idők megírta, hogy egy hajléktalan nevére mintegy kétszázezer feltöltős SIM-kártyát vásároltak magyarországi szervezett bűnözői körök, a kormánypárt saját igazát bizonyítva kapva kapott az alkalmon, hogy terroristákkal riogassa a magyarokat. A TEK szombaton megerősítette, hogy összesen nyolc, a párizsi és brüsszeli merénylőkhöz köthető hívószámot azonosított be, amelyek közül hatot aktiváltak a szóban forgó hajléktalan nevére. Ezután a köztévé által szívesen megszólaltatott biztonságpolitikai szakértő mondta, hogy ennél is több magyar kártya kerülhetett terroristákhoz, sőt, az Iszlám Államhoz.

A TEK közölte, hogy a francia és a belga hatóságok nem figyeltek fel magyar telefonszámokról bonyolított gyanús hívásokra, a jogsegélykérelmükben nem hívták fel a magyar hatóságok figyelmét az egy személyhez köthető nagyszámú telefon előfizetésre. Ellenben ők azonosították be Salah Abdeslam Magyarországon használt belga telefonszámait, és a vele kapcsolatba kerülő terroristák által használt magyar telefonszámokat.

Közlésük szerint nem vehették észre az egy személyhez köthető nagyszámú előfizetést, mivel a hatályos magyar jogszabályok alapján nem rendelkeznek online hozzáféréssel a távközlési szolgáltatók adatbázisához, kizárólag konkrét esetekben van módjuk adatok lekérdezésére egy adott telefonszámmal kapcsolatban. A TEK javaslatokat is tett a jelenlegi szabályozás megváltoztatására.

Georg Spöttle, a köztévé biztonságpolitikai szakértője azt mondta, hogy a magyar SIM-kártyák közül még az eddiginél többet is felhasználhatnak terroristák vagy bűnözők. Szerinte a kártyák lehet, hogy külföldön vannak, akár az Iszlám Állam birtokában, ezért ha van rá mód, le kellene tiltani azokat. A szakértő megjegyezte, hogy szerinte Magyarországon szigorítani kell a SIM-kártyák vásárlásának szabályait, miután a Magyar Telekom a Magyar Időknek azt mondta: nincs azzal kapcsolatban jogszabályi korlátozás, hogy egy ügyfél hány SIM-kártyával rendelkezhet, így ezt a szolgáltatóknak nem is feladatuk vizsgálni.

Lapunk megírta, hogy az alvilágnak és a terroristáknak azért van szükségük ilyen mennyiségű telefonkártyára, mert egy kártyát általában csak egyszer használnak, majd kidobják. Az Iszlám Állam központjából koordinált cselekmények végrehajtásához például sokszor elég egy SMS elküldése vagy egyetlen hívás indítása egy megadott mobiltelefonszámra, az ilyen kommunikáció követését pedig szinte lehetetlenné teszi a kártyák folyamatos cseréje. A szervezett bűnözői körök egy biztonsági rést használnak ki, hiszen feltöltős kártyát az ország több száz pontján lehet venni. A vásárlás után a kártyát egy hívással lehet aktiválni, ekkor az ügyfélnek meg kell adnia az adatait, amelyeket a Belügyminisztérium adatbázisa segítségével ellenőriz a telefoncég. Ha az adategyeztetés sikeres volt, a készülék néhány napig működik. Ezalatt a szolgáltató levelet küld az ügyfél által megadott címre, amelyre válaszul postán kell visszajuttatni az adategyeztető kódot. Ha ez nem történik meg, a szolgáltatás megszűnik, közben azonban napokig lehet használni a hívószámot.