Murányi: nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta

Publikálás dátuma
2016.10.09. 21:06
Murányi András, főszerkesztő. FOTÓ: Szalmás Péter
Eredménytelen volt az egyeztetés a Népszabadság hétfői megjelenéséről a napilap főszerkesztője és a kiadó Médiaworks menedzsmentje között vasárnap, a munkatársak nem jutottak be a szerkesztőség budapesti, Bécsi úti épületébe. Az egyeztetéseket a felek a Népszabadság eladásáról folytatják. 

Murányi András, a lap főszerkesztője az egyeztetést követően az épület előtt várakozó néhány száz szimpatizánsnak és újságíróknak azt mondta: a szerkesztőség alapvetése a tárgyaláson az volt, hogy jelenjen meg a napilap hétfőn, illetve oldják fel az online felület korlátozását. Ennek érdekében felajánlást is tettek, amelynek részleteit nem ismertette. A tulajdonos egyetértett a szerkesztőség által felvázolt iránnyal, de azt szeretné megállapodásba, jogi keretek közé foglalni és addig nem szeretné működtetni a lapot - tette hozzá. "Én ezt úgy értelmeztem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta" - fogalmazott Murányi András.

Elmondta: egyedül arról tudnak tárgyalni a menedzsmenttel és a tulajdonossal, hogy biztosítsák a Népszabadság eladását. Hozzátette: ezzel a tulajdonos egyetértett, többek között abba a szándéknyilatkozatba is belefoglalják ezt, amelyet kötni terveznek. Elmondta: a dokumentum a szerkesztőség alapvetéseit tartalmazná, illetve mindazon információkat, adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Népszabadság értékesítése sikerüljön. Ez szerinte a következő napokban megszülethet.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, vasárnap a Népszabadság munkatársai kétszer is megpróbáltak bejutni a Bécsi úti épületbe, de nem tudtak, ezért szimpatizánsokkal együtt az irodaház előtt várakoztak. 

A délutáni órákban a szerkesztőség üzemi tanácsát, valamint a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetét is egyeztetésre hívta a munkáltató, ám az egyeztetés elmaradt, mert az érdekképviselők jogászát arra hivatkozva nem engedték be az épületbe, hogy a munkáltatói oldalnak nincs jelen a jogásza. Danó Anna, a Népszabadság üzemi tanácsának elnöke elmondta: hétfőre kaptak újabb időpontot egyeztetésre, amelyen arról tárgyalnak majd, hogy mi vár a szerkesztőségre. 

Szerző

Tragédia! Pokolgépet robbantottak a török őrsnél, 18 halott

Kisteherautóba rejtett pokolgép robbant vasárnap a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Hakkari tartomány Semdinli körzetének egyik csendőrőrse előtt, 18 ember meghalt, köztük 10 katona és 8 civil, további 27-en megsebesültek - közölte a Dogan török hírügynökség.

A hatóságok a szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) teszik felelőssé a támadásért. Binali Yildirim török miniszterelnök az incidenssel kapcsolatban arról számolt be, hogy öngyilkos merénylet történt, amelynek elkövetéséhez mintegy 5 tonna robbanószert használtak fel. Kiemelte: a felkelők a Délkelet-Törökországban zajló nagysikerű katonai beavatkozás következtében folyamodnak ilyen kétségbeesett lépésekhez. - Legtöbbször meg tudjuk őket akadályozni rémtetteikben, de néha nem - tette hozzá. 

A kapitányság Semdinli településtől mintegy 20 kilométerre található, magashegyvidéki területen, közel az iráni és az iraki határhoz. A támadás helyszínén 10 méter széles, valamint 5 méter mély gödör keletkezett. A sérülteket kórházba vitték.

A szeparatisták gyakran hajtanak végre pokolgépes merényleteket Törökország délkeleti részében biztonsági létesítmények ellen, a PKK-hoz köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű csoport pedig az ország nyugati nagyvárosaiban csap le időnként hasonló célpontokra. Csütörtökön a TAK egy motorkerékpárra erősített pokolgépet robbantott fel Isztambul egyik külvárosi rendőrőrse közelében, az esetben 10 ember könnyebben megsérült. Szombaton az Ankarától harminc kilométerre fekvő Haymanánál két öngyilkos merénylő repítette magát a levegőbe egy rendőrségi akció során. A rendőröknek nem esett bajuk. Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter később azt nyilatkozta, hogy kurd szélsőségesek feltehetően a fővárosban követtek volna el támadást.

A török biztonsági erők és a PKK között két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok. A heves összecsapásokban azóta a biztonsági erők közel 700 tagja és több mint 7000 kurd lázadó vesztette életét. Az 1984 óta küzdő PKK-t Törökországban, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is terrorszervezetté nyilvánították.