Népszabadság;Mediaworks;Murányi András;

2016-10-09 22:49:00

Elhallgattatták a Népszabadságot

Csalódottak ugyan, hogy a kiadóval nem sikerült megállapodni, így az újság és a nol.hu nem tud folyamatosan megjelenni, ennek ellenére fontosnak tartják, hogy legyen független média, mert ez a magyar demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen - üzenték vasárnap este Facebook-oldalukon a Népszabadság munkatársai. Közölték, a továbbra is közös műhelyként kíván működni, és bejelentették, hétfőn újra találkoznak. Murányi András főszerkesztő sikertelen tárgyalása után szomorúnak nevezte ezt a vasárnapot. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! FOTÓK: SZALMÁS PÉTER

A Népszabadság szerkesztőségének tagjai csalódottan vették tudomásul, hogy a kiadó nem teszi lehetővé az újság és a nol.hu honlap folyamatos megjelenését - tudatták vasárnap a Népszababadság munkatársai. Szombaton létrehozott Facebook-oldalukon közölték, a "keletkező gazdasági és erkölcsi kárért a szerkesztőség nem felelős", a kiadóval pedig tovább akarnak tárgyalni. Bejelentették, továbbra is közös műhelyként kívánnak működni, céljuk a magyar demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen független média megőrzése. Minden ezt fenyegető gazdasági és politikai nyomásnak ellen fognak állni. Megköszönték a velük szolidáris olvasók és támogatók rokonszenvét, és mindenkit arról biztosítottak, ezt igyekeznek majd meghálálni. A kollégák hétfőn újra találkoznak egymással.

Ez a vasárnap nem vidám, hanem nagyon szomorú. A hosszas tárgyalások ellenére nem sikerült megállapodni a Mediaworks vezetésével, így sem print, sem online változatban nem jelenik meg a Népszabadság addig, ameddig nem sikerül eladni a lapot más tulajdonosnak. Erről Murányi András főszerkesztő beszélt a Népszabadság Bécsi úti székházánál, ahová rajta kívül mást nem engedtek be. Pető Péter főszerkesztő-helyettes megpróbált bejutni, de hiába csöngetett a főbejárat zárt ajtajánál. Vasárnap délután körülbelül kétszázan jelentek meg a budapesti székháznál, hogy együtt vehessék fel a munkát a lap munkatársaival. A kiadó szombat este azt közölte, hogy ha a főszerkesztő be tud mutatni olyan üzleti tervet, amivel garantálható a lap hosszútávú fenntarthatósága, akkor újraindítják a Népszabadságot.

A szerkesztőség kérése az volt, hogy az előre készült anyagokat befejezhessék és megjeleníthessék, de ezt a cég vezetése nem fogadta el. Ahogy azt sem, hogy az újságírók hozzáférést kapjanak a levelezésükhöz, vagy a szerveren tárolt kézirataikhoz. Az üzemi tanácsot képviselő Danó Anna bejelentette: hétfő délután 2-3 óra között várják őket további egyeztetésre.

Hiszen nem engedték be a vasárnapi tárgyalásra a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselőit, akik ingyenes jogi segítséget ajánlottak fel a lap munkavállalóinak. A Mediaworks ezt azzal indokolta, hogy nekik nincs jelen munkajogászuk, így nem is tudnak munkaügyi kérdésekről tárgyalni. A lap többi újságírója sem mehetett be a székházba. Pető Péter főszerkesztő-helyettes megpróbált bejutni, de hiába csöngetett a főbejárat zárt ajtajánál. Ő azt mondta: szeretnék elkészíteni a hétfői lapot, de ha ez nem lehetséges, vannak ötleteik, hogy mit lehetne csinálni. Mint mondta, vannak nagy érdeklődésre számot tartó anyagaik, amik eddig nem jelentek meg.

"Telefonon ébresztett egyik ismerősöm azzal, hogy a Népszabadságnak vége. Felfüggesztették a lap kiadását, már a nol.hu sem elérhető, mindezt egy MTI közleményből tudja. Még magamhoz sem tértem, amikor futár csöngetett be hozzám, levelet hozott a kiadótól, amiben hivatalosan értesítettek, felmentenek a munkavégzés alól" - mesélte az egyik népszabadságos kolléga szombaton délben. Elmondta, nemsokára a Corvin-negyed egyik kávézójában találkoznak, hogy megbeszéljék a történteket és kiderítsék végleg bezár a lap vagy lehet-e folytatás. Azt is tudni szerették volna, mit jelent pontosan a felfüggesztés, meddig kapnak fizetést, lesz-e végkielégítés.

A felmentésről szóló levélben furcsa módon arra is felhívták az újságírók figyelmét, hogy nem fognak tudni bejutni a cég Bécsi úti telephelyére, ahol egyébként vasárnap kellett volna elkezdeniük a munkát, és nem használhatják a szerkesztőségi rendszert sem. Emellé titoktartási klauzula társult, miszerint erről nem beszélhetnek senkinek. Ezt követően Facebook-oldalt hoztak létre, hogy tarthassák a kapcsolatot a nyilvánossággal és adott esetben egymással is, mert elterjedt, hogy flottás telefonszámaikat a kiadó elveszi a munkatársaktól. Erre végül - legalábbis lapzártáig - nem került sor. "Kedves követőink! A Népszabadság szerkesztősége a nyilvánossággal egy időben értesült róla, hogy a lapot azonnali hatállyal bezárták. Első gondolatunk, hogy ez puccs. Hamarosan jelentkezünk" - írták az oldalon, ahol azóta is igyekeznek a velük kapcsolatos híreket megosztani. Az oldalnak már több, mint 37 ezer követője van.

A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni" - tudatta a társaság szombat reggel. A gyorshír 9.18-kor jelent meg az MTI-n. Az is kiderült, hogy a "saját kérésére távozó" Rónai Balázs vezérigazgató feladatait Katona Viktor pénzügyi vezérigazgató-helyettesi és operációs vezetői feladatköre mellett megbízottként veszi át. A hírek szerint Rónai nem vállalta ezt a "piszkos" munkát.

A munkavállalók mellett a szerződéses partnerek szolgáltatásait is időlegesen felfüggesztették, az előfizetőknek pedig a Népszabadság helyett cinikusan más kiadványukat ajánlották. Aki nem akar ezután inkább Nemzeti Sportot, Világgazdaságot, Hot! magazint esetleg vidéki napilapot kapni, annak az előfizetésből a felfüggesztés idejére eső részt visszaadják. A felfüggesztést veszteséggel indokolták, ami a teljes cégcsoport eredményeit negatívan befolyásolja. Ezért új üzleti modellt akarnak találni a Népszabadságnak - fogalmaztak. Pedig pontosan tudták, hogy egy felfüggesztett napilapot hetek múltán nem lehet újraindítani.

Átverték őket - állítják a lap munkatársai, akikkel korábban a kiadó azt közölte, október 8-ra virradóra a Corvin-negyedből a szerkesztőség visszaköltözik a sokkal olcsóbb Bécsi úti székházba. Az újságírók jegyzeteiket, személyes holmijukat becsomagolták és várták, hogy a régi-új helyükön folytathassák a munkát. Pénteken a dolgozóknak azt mondták, vasárnap délután mindenki menjen be a Bécsi úti épületbe, ellenőrizze, hogy megvannak-e a dolgai, működik-e a számítógépe, hozzáfér-e a szerkesztőségi rendszerhez, hogy hétfőtől rendben folytatódjon a munka. A cég vezetése kis ünnepséget is ígért vasárnapra, amire már a pizzát, pezsgőt is rendeltek.

Ehelyett érkezett szombaton az MTI hír, majd a futárral kézbesített levél.

Szombaton gyorsan pörögtek az események. A főszerkesztő a kiadóval tárgyalt, a munkatársak együtt várták a híreket, a Media 2.0 Facebook-csoport a Kossuth térre hirdetett néma tüntetést a sajtószabadságért, az MSZP pedig a Corvin-negyedben lévő széhház elé, ahol még a szombati lap is készült. Murányi András, miután tárgyalt a Mediaworks vezetőivel a nyilvánossággal azt közölte, a zárt ajtók mögött lehetetlent kért a kiadó. Azt, hogy a szerkesztőség két nap alatt tegyen le üzleti tervet, amely alapján biztosítható a hosszú távú gazdaságos működés. A főszerkesztő elmondta, a szerkesztőség együtt akar maradni, és kizárólag az eddigi, független szakmai minőséget akarja előállítani. Az már a Kossuth téri tüntetés után derült ki, hogy Murányit vasárnapra ismét a Bécsi útra hívták az esetleges folytatásról egyeztetni, amivel kapcsolatban a főszerkesztőnek szombaton kétségei voltak.

"Népszabadság!", "Demokráciát!", "Disznóság!", "Nem hagyjuk!", "Orbán, takarodj!", "Szabad ország, szabad média!" - skandálta a többezres tömeg a Kossuth téren a sajtószabadságért meghirdetett civil tüntetésen, amikor a népszabadságos Hargitai Miklós egy létráról a hangosbeszélőbe azt mondta, az újság dolga, hogy ellenőrizze a hatalmat. Hétfőtől azért nem lesz lap, mert túl jól tette a dolgát. "Mostantól olyan országban élünk, ahol a Magyar Idők meséli el, hogy mi történik a politikában". Tamás Gáspár Miklós filozófus pedig azzal hergelte a tömeget, hogy ma "a vezetők a magyar nép ellenségei, és ezt még csak el sem lehet mondani. Rövidesen vége van a sajtószabadságnak és szólásszabadságnak, ha ezt hagyjuk".

A Népszabadság munkatársai kora délután eldöntötték, hogy este erre a civil demonstrációra vonulnak együtt. A Kossuth téren komplett szerkesztőségek vállaltak szolidaritást a lappal, közöttük jobboldali orgánumok. A demonstráción mások mellett ott volt az MSZP-s Molnár Gyula, Horváth Csaba, Kunhalmi Ágnes, de a tömegben feltűnt Karácsony Gergely PM-es polgármester, Juhász Péter, az Együtt, valamint Molnár Csaba, a DK politikusa.

A szocialisták szombaton fél 6-ra hirdettek tüntetést a Futó utcai székház elé, amit a Mediaworks pénteken még használt. Mint írták: "Orbán Viktor a Fidesz kicsinyes, de minden korábbinál agresszívebb politikai bosszújának áldozata a Népszabadság. Október nyolcadika a magyar sajtószabadság fekete napja. Egyúttal jelzés minden újságírónak, a médiában dolgozóknak, hogy senki nincsen biztonságban; ezért kell összetartanunk és szolidárisnak lennünk egymással, az elnyomó hatalommal szemben." A demonstráción Molnár Gyula pártelnök arról beszélt, Magyarország nem mehet tovább ezen az úton. "Ma a Népszabadság, holnap a többi újság, utána a politikai pártok, és akkor ennek az országnak vége lesz". Figyelmeztetett, a hatalom fél, ám az újságok betiltásával nem lehet elnyomni a szabadság hangját, ez "Orbán Viktornak és a Fidesznek sem fog sikerülni". A rendezvény végén a részvevők gyertyákat helyeztek a szerkesztőség épülete előtt, ahol egy táblát is felállítottak, amelyen az állt: "Itt végezték ki a sajtószabadságot 2016. október 8-án". Ezután a demonstrálók csatlakoztak a Kossuth téri tüntetéshez.

Medgyessy: felháborító és kicsinyes
Meddgyessy Péter volt miniszterelnök a Népszavának nyilatkozva elmondta, hogy a Népszabadság felfüggesztését felháborító és kicsinyes lépésnek tartja. A volt kormányfő úgy fogalmazott, bárki is volt az értelmi szerzője, a szólásszabadságot korlátozza ezzel. Medgyessy szerint a véleményeket cáfolni kell, és nem elhallgattatni. A lépésnek ha vannak is gazdasági okai, a döntéshozók nem számoltak azzal, hogy ennek komoly visszhangja lesz. Ez kapkodás, s aki így határozott, az nem tudja, hogy a sajtó nem konzerv, vagy cipő, vagy bármilyen hétköznapi áru - nyilatkozott a volt miniszterelnök lapunknak.