Irak;Szíria;

2016-10-10 11:36:00

Nagy területeket veszített az Iszlám Állam Irakban és Szíriában

Az Iszlám Állam (IS) területének több mint egynegyedét veszítette el Irakban és Szíriában. Az IHS ügynökség közlése szerint a szélsőséges dzsihadisták által ellenőrzött területek kiterjedése 28 százalékkal csökkent 2015 januárjához képest, amikor az IS a legnagyobb területeket mondhatta magáénak.

Az idei év első kilenc hónapjában a dzsihadisták uralma alatt lévő terület kiterjedése 78 ezerről 65 500 négyzetkilométerre csökkent, ami megfelel Srí Lanka kiterjedésének- közlik elemzők. Egyben figyelmeztetnek arra, hogy az utolsó három hónapban jóval kevesebb területet veszített az IS, mint korábban. Júliustól szeptember végéig ugyanis a csökkenés már csak 2800 négyzetkilométer volt – közölte az IHS. A szervezet Oroszország-szakértője, Aleksz Kokcsarov azt közölte, egy évvel ezelőtt Moszkva arra hivatkozva jelentette be részvételét a szíriai polgárháborúban, hogy fel akar lépni a terrorszervezetek, elsősorban az IS ellen, ehhez képest látható célja az volt, hogy elsődlegesen bassár el-Aszad rezsimjét akarták fenntartani. A szakértő arra is rámutat, hogy bár lelassult az IS térvesztése, az eltelt három hónapban stratégiailag fontos területeket kellett elhagynia.