TOKIÓ 2020;evezős versenyek;

2016-10-13 07:54:00

Tokió 2020: evezős versenyek a fővárosban

A szervezők szerint az evezős versenyeket az eredetileg kijelölt helyszínen kell lebonyolítani a 2020-as tokiói nyári olimpián.

A város kormányzója, Koike Juriko kezdeményezésére egy független testület vizsgálta meg, miként lehetne a költségekből faragni a helyszínek áttekintésével, hogyan lehetne már meglévő létesítményeket hasznosítani újak építése helyett. A bizottság több sportág Tokión kívüli lebonyolítására tett javaslatot.

Az evezés – és a kajak-kenu – helyszínéül például a fővárostól 400 kilométerre fekvő Tomét javasolta. A szervezőbizottság azonban ezzel ellentétesen foglalt állást szerdán, s azt hangsúlyozta, hogy az evezésnek a Tokiói-öbölben kell maradnia. Ennek előzményeként Jean-Christophe Rolland, a sportág nemzetközi szövetségének elnöke múlt heti tokiói látogatása alkalmával csalódottságának adott hangot a tervezett költöztetés miatt.

A japán metropolisz a pályázatában azt ígérte, hogy a 31 sportágból 28 küzdelmeit egy nyolc kilométeres sugarú körön belül rendezi meg, és csak a sportlövészet, az öttusa, valamint részben a labdarúgás lesz más városokban.

Később már arról szóltak a hírek, hogy a kosárlabda, a tekvondó és a kerékpár színhelye sem Tokió lesz, utóbbinak a 145 kilométerre található Izu ad majd otthont. Izu és Tome 600 kilométerre fekszik egymástól.

Legutóbb pedig a röplabda, az úszás, az evezés és a kajak-kenu versenyeinek helyszínváltoztatásáról fogalmazódott meg javaslat.