Buda-Cash;

2016-10-13 16:19:00

Lehet, hogy tán torgott?

A Denevér című operett révén – Latabár Kálmán szíves előadásában – jól ismerjük Frosch börtönőr legendás mondatát: „lehet, hogy tán ittam, lehet, hogy tán torgok, de részeg nem vagyok”.

Sokat látott büntetőbírák is elismerően csettintettek, amikor értesültek a Buda-Cash Brókerház róla elnevezett botránya főszereplőjének védekezéséről. Emlékeztetőül: ez az az eset, melyben a cégvezetők 40 milliárd forint értékű ügyfélvagyont sajátjukként kezeltek. (Mi a nép egyszerű nyelvén szólva úgy mondanánk: ellopták az utolsó fillérig.)

Az alapító-vezérigazgató, Pintér Zoltán mentőkörülményként ugyanis azt hozta fel, hogy a vádbéli időszakban, 2007. április 16. és 2014. május 28. között - azaz egészen pontosan 7 éven és 14 napon át – folyamatosan részeg volt. Így járt dolgozni is, tehát képtelen is lett volna bárkinek is utasítást adni, a kétes ügyletekről pedig emiatt nem is hallott. Az is csoda, ha azt tudta, hogy egyáltalán eljött otthonról.

A jelek szerint a védelem látott fantáziát e mentő körülményben, mert, lám előállt vele. És legyen az állítás bármennyire is életszerűtlen, a bíróság orvos szakértővel kivizsgáltatta az abszurd blöfföt. (Amiből persze az jött ki, hogy ilyesmiről szó sem volt.)

Ámbár mégis lehetett némi emlékezetvesztése, mert nem hallott róla, hogy sokkal menőbb azzal előállni, amit Matolcsy György vagyonügyére dolgozott ki precedensjelleggel az ügyészség. Hogy tudniillik: amit tett, azért nem jogsértő, mert azt a tudata nem foga át.

Ezt a hibát a majdani Froschsal még bőven átbeszélhetik.