Jóllehet hallani olyan hangokat, hogy lelassult a Vatikán reformja, s kétségtelen, jóval kevesebb hír érkezik a szentszéki változásokról, mint a Ferenc pápa 2013-as megválasztását követő időszakban, ez azonban nem jelenti azt, hogy esélytelen lenne az egyház átalakítása. Változás lesz, csak a reméltnél lassabban.
Hiába van ugyanis sok támogatója az egyházban egyes bíborosoktól kezdve püspökökön át a hívekig Ferenc pápának, még mindig túl erősek a konzervatívok, no és magunk is megtapasztalhattuk azt, hogy Európában, főként nálunk, milyen példátlan, s felülről is támogatott politikai támadást is indítottak az egyházfővel szemben. A szélsőségesen konzervatív, magát vallásosnak nevező jobboldalt láthatóan a pápa népszerűsége idegesíti a legjobban, no és az, hogy az egyházfőről minden támadás lepereg.
Ne feledjük, így is történtek már előrelépések. A vártnál ugyan lassabb ütemben, de halad a Vatikán reformja, a pápa új alapokra helyezte pénzügyeit, átláthatóságot biztosított e tekintetben, kemény intézkedéseket hozott a szexuális visszaéléseket elkövetett papok ellen, illetve augusztus végén létrehozott egy új hivatalt, Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma néven.
Az új hivatal 2017. január elsejével az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa, a „Cor Unum” Pápai Tanács, az Elvándorlók és Úton Lévők Lelkipásztori Gondozásának Pápai Tanácsa, valamint az Egészségügyi Dolgozók Lelkipásztori Gondozásának Pápai Tanácsa egyesüléséből jön létre. Elsősorban a menekültekkel, a munkával kapcsolatos joggal, a kiskorúak jogaival, a halálbüntetéssel foglalkozik majd. Jelentősége abban is áll, hogy lehetővé teszi: nem egyházi személyiség is a felelős pozícióba kerülhessen a Kúriában.
Ezek sem lebecsülendő változások, s bár sokan a családokat érintő kérdésekben reméltek áttörést, a tavalyi családszinódus is megmutatta, hogy a konzervatív főpapok mennyire nem hajlandóak a kompromisszumra. A másik sarkalatos kérdés a menekültkérdés volt. Közép-Európában, s Magyarországon is akadtak olyan egyházi személyiségek, akik inkább a kormány álláspontját támogatták menekültkérdésben, s nem a pápáét. Ez a kérdés is megosztotta az egyházat és a híveket egyaránt.
Ferenc pápa azonban nem adja fel elveit. Folyamatosan olyan személyeket próbál ültetni a pápaválasztó testületbe, a bíborosi kollégiumba, akik megértik a modern idők szavát, s hasonlóképpen viszonyulnak a világhoz, az elesettekhez, mint ő. Az egyházfő múlt héten jelentette be, novemberre konzisztóriumot hív össze, amelyen új bíborosokat kreál. Összesen 17 kardinálisról van szó, közülük azonban 13 nyolcvan év alatti, azaz vehet részt a konklávén.
Az már első pillantásra is látszik, a pápa folytatja azt a törekvését, hogy a „peremet” is bevonja a világ vérkeringésébe. Hat olyan ország büszkélkedhet majd bíborossal – a Közép-Afrikai Köztársaság, Lesotho, Mauritius, Banglades, Malajzia, illetve Pápua Új-Guinea –, amelynek még sosem volt bíborosa. Tizenegy egyházmegye is felkerül a „bíborosi térképre”.
A New York-i székhelyű America nevű jezsuita magazin arról számolt be, a leendő kardinálisok életrajzából is kiderül, hogy szerény lelkipásztorokról van szó, akik sosem akartak az egyház „hercegei” lenni. (Ferenc pápa rendre felszólítja a papokat arra, ne hercegként éljenek, hanem az emberek közelében.) A párbeszéd emberei, s nem „kultúrharcosok” ők, olyanok, akik az emberséget, megbocsátást különösen fontosnak tartják papi szolgálatuk során.
Az új kardinálisokkal a bíborosi kollégiumnak már mintegy az egyharmada lesz Ferenc pápa kinevezettje, ami egyben a konzervatívok lassú, de fokozatos kiszorítását is jelenti.
A lépés azt is mutatja, hogy a pápa még kisebb hatalmat akar Róma kezébe adni. Valójában ugyanis csak egyetlen pápaválasztásra jogosult olasz főpap lesz a bíborosi kollégium tagja: Mario Zenari érsek, a polgárháború által sújtott Szíriába akkreditált apostoli nuncius. Ez a kinevezés tehát elsősorban nem Olaszországnak, hanem Szíriának szól, az egyházfő ezzel is jelezni kívánja, mennyire szívén viseli a drámai helyzetbe került régió sorsát.
Jellemző az is, hogy a római Kúria is csak egyetlen új kardinálist mondhat majd magáénak Kevin Farrell, írországi születésű amerikai főpap személyében, aki nemrég tette át székhelyét a dallasi egyházmegyéből a Vatikánba, ahol a családokat érintő ügyekkel foglalkozik. Farrell elsősorban a szigorúbb fegyvertartásért szállt síkra az Egyesült Államokban.
Feltűnő továbbá, hogy Közép-Európa egyetlen új bíborost sem kap. Bár a régió katolikus egyházai és a Vatikán közötti földrajzi távolság nyilván nem változik, más szempontból távolodás figyelhető meg. A pápa aligha vette jó néven, hogy a visegrádi országokban csak félszívvel, vagy úgy sem támogatták őt menekültkérdésben. Sokan mintha még nem ismerték volna fel: ha méla csendben veszik tudomásul, hogy a fennálló hatalom milyen támadásokat intéz a pápa ellen, azzal saját egyházuk tekintélyét teszik kockára. (Emlékezhetünk rá, hányszor emelt szót a falak építése ellen, itthon azonban meg sem hallgatták őt, vagy becsmérelték.)
Érdekes ugyanakkor, mennyire nő az amerikai egyház befolyása a bíborosi kollégiumban. Kardinálissá kreálja a pápa ugyanis Joseph Tobint, Indianapolis érsekét, valamint Blase Cupich chicagói érseket is. Mindhárman olyan főpapok, akik támogatják a pápa intézkedéseit, a családokat érintő nyitását, azt, hogy megkönnyítsék az egyházi esküvőt az elváltak számára. Hármójuk közül talán Cupich a legkonzervatívabb, bár ő is a fegyvertartás szigorítását követelte.
Meglepetésként hatott viszont – jegyezte meg a National Catholic Reporter című amerikai lap –, hogy a bíborossá kreálandó főpapok között nem szerepel José Horacio Gómez, Los Angeles-i érsek neve. Olyan egyházmegyét irányít ugyanis, ahol – a sok latinónak köszönhetően – négymillióra tehető a katolikusok száma, hússzor akkora közösség, mint az indianapolisi. A pápa alighanem úgy véli, Gómez nem azt a lelkipásztori felfogást képviseli, mint ő.
Jellemző, hogy mindegyik három leendő bíboros számára kulcsfontosságú a menekültkérdés, Tobin érsek például bejelentette, hogy segíteni kívánja egyházmegyéjében a szíriai menekültek letelepedését. Tobin rendkívül haladó szellemű főpap, aki egy konferencián reményét fejezte ki, hogy a nőket jobban bevonják az egyház vérkeringésébe, s engedélyezik számára a diakonátust. (A pápa augusztus elején hozott létre vizsgálóbizottságot, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik.) A pápa törekvése egyértelmű: olyan testületté kívánja átalakítani a bíborosi kollégiumot, amely egy esetleges következő pápaválasztáskor már valóban reformtestületként működhetne, s nem állná útját a nagy változásoknak sem.
