sajtó;Gulyás Gergely;sokszínűség;

Gulyás Gergely nem érti, miért tüntettek ma

Nem látják, ki ellen irányul az a közös tüntetés, amelyet ellenzéki pártok és civil szervezetek tartanak vasárnap délután a magyar sajtószabadságért - az MTI híradása szerint ezt Gulyás Gergely mondta, és a kormánypárt alelnökének királyi többese a Fideszt jelenti.   

Megtudhattuk tőle azt is, hogy a Fidesz szerint Magyarországon Nyugat-Európa számtalan országánál sokkal inkább érvényesül a tömegtájékoztatás, a sajtó sokszínűsége.   

Az írott lapok piacán a Népszabadság megszűnését követően is két ellenzékinek tekinthető és két kormánypárti kiadvány szerepel, és jó okkal feltételezhető, hogy előbbiek magasabb példányszámban jelennek meg - indokolta szavait a frakcióvezető-helyettes. 

Gulyás Gergely szerint egyértelmű az is, hogy az egyik kereskedelmi televízió erősen kormánykritikus véleményeket jelenít meg, vagyis ellenzékinek tekinthető híradót gyárt, emellett a kisebb kereskedelmi csatornákon is a valószínűleg a kormánnyal kritikus ellenzéki televízióknak van nagyobb nézettsége.  

Majd fejben osztott, szorzott, és arra jutott:

A  politikailag a kormánnyal szimpatizáló médiumok az interneten jelentős kisebbségben vannak olvasottsági szempontból és számszerűen is.