Magyarok a haifai fesztiválon

Publikálás dátuma
2016.10.17. 07:47
A Liliom ösvény főszereplői FORRÁS: BIG BANG MEDIA
Fliegauf Bence Liliom ösvény című alkotása indul a Közel-Kelet rangos filmversenyének, a haifai fesztiválnak a Kármel-hegy díjáért, műsoron lesz továbbá a Jutalomjáték, a Love és a Tiszta szívvel.

Tíz napig tart a Közel-Kelet rangos filmes eseménye, a 32. Haifai Nemzetközi Filmfesztivál, az idei válogatást négy magyar alkotás gazdagítja. Fliegauf Bence legutóbbi filmje, a Liliom ösvény a haifai fesztivál versenyprogramjába kapott meghívást, 11 filmmel együtt versenyez a fesztivál fődíjáért, mely a bibliai Kármel hegye nevét viseli, és sorsáról nemzetközi zsűri dönt.

A Liliom ösvény története során „anya és fia, lázasan vetik bele magukat a mesékkel és titkokkal teli mindennapokba. Az anya meséről mesére avatja be fiát a múltba. Az emlékek kísértik őket, de nem hátrálnak. Szembenéznek a démonokkal, és meglovagolják őket…” A Stefanovics Angéla és a Sótonyi Bálint főszereplésével készült alkotás a berlini filmfesztiválon volt először látható, majd az olaszországi Leccében fődíjat és Palicson a kritikusok díját nyerte el.

Till Attila kerekesszékes bérgyilkosokról szóló, nagysikerű Tiszta szívvel című akcióvígjátéka és az Edelényi János rendezésében magyar-angol koprodukcióban készült Jutalomjáték is műsoron lesz Haifán, utóbbit a magyar mozik október 27-én tűzik műsorra.

A rövidfilmes válogatásba Bucsi Réka Love című animácója kapott meghívást. A 14 perces a magyar-francia koprodukció a szerelemről mesél szürreális hangulatú, haiku-jellegű jelenetekben. Berlini világpremierje óta járja a nemzetközi filmfesztiválokat, legutóbb a spanyolországi Segoviában díjazták, mely jelölést biztosít a tekintélyes Cartoon d’Or elnevezésű páneurópai filmdíjra.

Fliegauf Bence, Till Attila és Edelényi János személyesen mutatja be filmjét a haifai fesztivál közönségének.

Szerző

drMáriás: nálunk a diktátorok sztárok

Publikálás dátuma
2016.10.17. 07:46
Kelet-Európában a szélsőséges gondolkodású emberek lesznek népszerűek FOTÓK: MOLNÁR ÁDÁM
A Zsolnay Negyedben látható drMáriás Meg fogsz gyógyulni! című életmű kiállítása november végéig. A provokatív alkotásairól elhíresült festő, író, zenész hamarosan ötvenedik születésnapját ünnepli. A tárlaton többek között Rákosi, Kádár, Orbán portrék szerepelnek, de a mai közélet „üstökösei” - Habony Árpádtól Fekete Györgyig - is helyet kaptak. drMáriás szerint több évtizedes tendencia, hogy Kelet-Európában a szélsőséges gondolkodású emberek válnak nagyon népszerűvé.

- A napokban Pécsen nyílt életmű kiállítása, de a műterme, ahol beszélgetünk, tele van festménnyel. Ez hogyan lehetséges?

- Elég nagy a pécsi kiállítótér, de mégsem fért el annyi festmény, amennyit szerettünk volna, ezért haza kellett hozni néhányat. Persze az összeset el se vittem.

- Az idén készültek és még nem kiállítottak közül ajánlana nekünk néhányat?

- Az egyik legkonstruktívabb személyiség a mai közéletben, Mészáros Lőrinc, aki nagyon sok számmal van terhelve mindennap, komoly összegekkel kell foglalkoznia és a megértésem és szimpátiám jelenként az orosz konstruktivisták újraértelmezett stílusában jelenítettem meg, mint egy tengerészt, aki a pénz tengerén hajózik. De mutatok egy másikat, ezen Donald Trump amerikai elnökjelölt látható punk stílusban, a frizurája azért is olyan, mint egy punk taraj. Másrészt olyan rikító színekben pompázik, amelyek a nyolcvanas évek lázadóira voltak jellemzőek. Emellett a naiv stílus és némi expresszionista elemek keverednek még ezen a festményen. Az egyik főképemnek tartom ezt a másik festményt, amelynek az a címe, hogy Kádár János belép a Fideszbe. A képen Kádár és Orbán együtt látható. Egy piros fehér zöld címerben helyeztem el őket, kalocsai népi motívumokkal megspékelve. Ami pedig a kép címét illeti, ezzel bárki ki lehet békülve, illetve senki sem. Egyrészt a Fidesz lehet, hogy örülne, ha Kádár belépne a Fideszbe, de ugye tudjuk, ez már nem valósulhat meg. Persze a két rendszer bizonyos analógiáira is utal ez a cím. Másrészt, miközben mindenki korszakváltásról beszél, úgy látszik, azért bizonyos dolgok mégsem változnak.

- Kádárt és Orbánt egy képre festeni, önmagában nem provokáció?

- Én ezt inkább realizmusként fogom fel. Van egy ország, amelynek létezik egy bizonyos múltja, amely bennünk él. Nyilván, hogy ennek kapcsán bizonyos gondolatok, arcok, élmények újra felidéződnek. Ezekkel az emberek szembesülnek. Értékelhető ez provokációként is, de felfogható egy izgalmas, szép lelkiállapot megjelenítéseként is.

- Hogyan választ modellt?

- Minden nap átnézem a bulvár és politikai sajtót, a heti és napilapokat. Érdekelnek az újdonságok, az események, hogy mi is történik velünk. Ennek értelmében választok aktuális alanyt.

- Több mint egy hete eggyel kevesebb politikai napilap közül választhat, hiszen a Népszabadságot gyalázatos módon elhallgattatták. Hogyan érinti ez az esemény?

- Hiányozni fog, főleg azért, mert valamikor a legszínvonalasabb volt, akár egy magyar The Times. Hálás vagyok, hogy a Goodfriend-portrémat a címoldalukra tették.

- Pécsett a kiállítás bejárásán azt mondta, hogy Gulyás Gábor kurátor sok kacat közül választotta ki a tárlat anyagát. Az egyik regényében is használja az igazi festő és a nem igazi festő kifejezést. Ön igazi festőnek tartja magát?

- Én vagyok a legigazibb festő olyan értelemben, hogy olyan realista, valóságábrázoló, bizonyos értelemben lelki tájképfestő vagyok, aki azokat a lelki hangulatokat kívánja megjeleníteni, amelyek a mi mai valónkra jellemzőek. Persze más azt mondja, az igazi festőművész az, aki mondjuk, egy vásznat átfest feketére, vagy esetleg fest egy gyönyörű tájképet. Ezek lehetnek nagyon szépek és semmitmondóak is. Engem viszont inkább az érdekel, amelyen keresztül a művészetnek bizonyos értelemben van társadalmi és közösségi funkciója. Sőt reagálva az életünk körülményeire, eseményeire, megpróbálja az embereket befolyásolni, elgondolkodtatni, állásfoglalásra késztetni, bizonyos témákat újraértelmezni. Ha úgy tetszik, én politikai festészettel foglalkozom.

- A „csipkézett világtól”, amely jellemezte a kezdeti alkotói korszakát, hogyan jutott el a politikusokig?

- Harminc éve foglalkozom képzőművészettel és hamarosan ötvenéves leszek. A pályám kezdeti szakaszán egész más jellegű művészettel foglalkoztam. Akkor festettem az ön által említett papírcsipke motívumú embereket. Ezek egészen elvonatkoztatva jelenítették meg azokat az alapélményeket, amelyeket akkoriban átéltünk. Egyfajta háború előérzetét hordozták magukban.

- Ezeket ugyanis a Vajdaságban festette a nyolcvanas évek végén egészen 1991-ig.

- Igen, 1991-ben költöztem át Magyarországra, ahová a jugoszláviai háborúból menekültem. Akkor szakítottam a hermetikus, zárt művészettel és elkezdtem a közösségi problémákkal foglalkozni. A kétezres évek elején pedig elkezdtem közéleti személyiségeket festeni. Az első politikus portré kiállításom 2007-ben volt, ezen szerepelt Orbán Viktor, mint Jézus Krisztus, Gyurcsány Ferenc pedig, mint Leonardo da Vinci. Tehát majdnem tíz éve tart az a tevékenységem, amely mára bizonyos értelemben a védjegyemmé vált. A politikusokat megelőzően celebekkel is foglalkoztam.

- A celebek és a politikusok is gyakran cserélődnek, jönnek-mennek. Ha őket festi, nem lehet attól tartani, hogy ezek a képek sem lesznek időtállóak?

- Ha így gondolkodunk, akkor az örök sztár a Jézus Krisztus és már Marx sem fér bele ebbe a kategóriába. Én viszont úgy gondolom, hogy azok a szereplők, akiket megfestek, például a 20. század diktátorai Sztálintól Horthyig, benne vannak a mai tudatunkban is. A mai életünket is meghatározzák azok az elvek, módszerek, vélemények, amelyeket képviseltek. Ezeknek az ütköztetése ma is egy fontos és izgalmas tevékenység. Nyilván az összes szereplő közül tíz év múlva nem mindenkire fogunk emlékezni. Ugyanakkor az ő groteszk szerepük, személyes történeteik megmaradnak egyfajta kordokumentumként. A pécsi kiállítást végig nézve nagyon sok fejezet felidéződhet bennünk. Lehet, hogy például Hagyó Miklósra már nem emlékezünk, de mondjuk Demszky Gáborra még igen. De sorolhatnám azokat a szereplőket, akik már nem élnek. Egymás alatt vannak Tito és Milošević. Mind a ketten bizonyos értelemben fontos szereplői voltak az életemnek és azt hiszem, azok is maradnak. Az egyikük pozitív, a másikuk negatív előjellel. Mindenképpen különböző korszakokat képviselnek, és ahogy a tárlaton láthatjuk őket, talán örök szereplőkké válnak és akár ötven, vagy száz év múlva is lehetnek érdekesek.

- Arra utal, hogy diktátorok mindig lesznek, ez egy örök szerep?

- Kelet-Európában nincsenek igazi rocksztárok, hanem diktátorok képviselik a sztárságot. A szélsőséges gondolkodású emberek lesznek nagyon népszerűek.

- De ehhez alattvalók is kellenek…

- Igen alattvalók, és rajongók is kellenek. De nyilván bizonyos korszakban nem Bartók és Kodály voltak a legnépszerűbbek, hanem azok, akik sokkal súlyosabb elveket vallottak és szavakat használtak.

- Az embereknek szükségük van vezérre?

- Egészen biztosan. Az a világ, amelyben most élünk, ezt visszaigazolja. Ennek lehet oka a mentalitásbeli meghatározottság, másrészt az életkörülményekből adódó elkeseredettség, illetve vágyakozás is indokolhatja az indulatok erősebb kifejezésének a szükségét. Így hát nálunk nem lordokat, nemeseket, számítógépes szakembereket, vállalkozókat választanak meg bizonyos pozíciókba, hanem olyan politikusokat, akik nagyon markáns, határozott és nem túl békülékeny hangot ütnek meg. Ez alapvetően kelet-európai sajátosság is, azért is kezdtem el diktátorportrékat festeni. Ezeken keresztül újra hasznosítom a nyugat-európai művészet sajátosságait, ugyanígy hasznosítom újra a szereplőket is. Így találkozhatunk egy vágyott világgal és egy félt valósággal, tehát általában két össze nem illő elemmel, ezért egyszerre lehetnek vonzóak és taszítóak, lehet rajtuk nevetni, illetve elszörnyülködni.

- Ön felvállaltan mindig más művészóriás stílusában fest le egy szereplőt. Nem is akarta kialakítani a saját stílusát?

- Provokatív a felvetése, de van benne igazság. Ezek a képek egyfajta bujkálást, elrejtőzést, mimikrit képviselnek. Gondolatiságukban pedig egyfajta állandóságot. Ha létezik gondolati festészet, akkor azt, amit én csinálok, be lehet ebbe sorolni. A stílusok kissé váltakoznak, ismétlődnek. Paravánokként szolgálnak arra, hogy egyfajta színfalként jelenjen meg rajtuk a politika és a művészet össze nem illő küzdelme, találkozása, groteszk helyzete.

- A paraván, a bujkálás a távolságtartást biztosítja?

- A távolságtartást, újraértelmezést, újrahasznosítást, újraértékelést. Egyfajta kedves zavart képviselnek ezek a képek.

- De erre tudatosan törekszik?

- Teljes mértékben.

- A pécsi kiállítás egyik terme a Közélet üstökösei és állócsillagai címet viseli. Ebben kapott helyet a tárlat plakátjának választott alkotás, amelyen „Andy Vajna a mélyszegénység mielőbbi felszámolásáért fohászkodik”. Ez azért eléggé ironikus felütés.

- Minden kormány állít bizonyos dolgokat és ezekben nyilván fellelhetők ellentmondások. Engem ezek motiválnak. Ezek a festmények nem csak egy kormány vagy párt kritikájaként születtek.

- Mindig az aktuális kormányt kívánja velük bírálni?

- A Gyurcsány-kormány idején más szereplőket festettem, mint most.

- Az újabb festmények között találjuk például Habony Árpádról készült képet, amelyen egy kaszáló embert láthatunk.

- Malevics az egyik kedvenc festőm, az egyik híres képén egy kaszáló paraszt látható. A Habony-képet ez ihlette. Habonyt aktív munkásként láthatjuk, aki kaszál…

- Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke pedig Keresztelő Szent Jánosként tekint ránk a kiállításon.

- Ez Leonardo nagyon híres képe nyomán született. A figura felfelé mutat, ez sugallhat vágyakozást, csiklandozó rákérdezést egyaránt. A kép akkor készült, amikor Fekete György úgy döntött, hogy átveszi a Műcsarnok irányítását.

- A mostani pécsi kiállításának megnyitóján Páva Zsolt is üdvözölte a jelenlévőket. Ráadásul a polgármester szerepel az egyik kiállított képen.

- Páva Zsolt, hogy eljött a megnyitóra és még beszélt is, ez részéről tekinthető egyfajta bátorságnak és nagyvonalúságnak. Nem ő az első politikus, aki bizonyos szimpátiával fogadta az őt ábrázoló képet.

- Az a hír járja, hogy több képet maguk a lefestett politikusok vásároltak meg.

- A festő ugyanolyan termékeket hoz létre, mint bárki más. Ha valaki az autóját adja el, ő sem nézi, hogy milyen pártszimpátiájú a vásárló. Eladja, annyiért, amennyiért tudja.

- Azért az mégis eléggé pikáns, hogy a Lázár Jánosról készült képet L. Simon László vásárolta meg.

- Én is később tudtam meg, hogy a képet Lázár Jánosnak szánták ajándékként. Lázárt a képen műkorcsolyázóként láthatjuk piros hó közepette. De úgy hallottam, hogy a miniszter mégis pozitívan fogadta az ajándékot. Ennek örülök, bár ezekben a képekben sok a kockázat, a játékosság. Különböző módon lehet őket értelmezni. Van, akiben szimpátiát keltenek, mások elutasítják őket. Ez vonatkozik magukra a megfestettekre is.

- Érték támadások a képek miatt?

- Nyílt támadások nem értek. De sok elutasításban részesülök. Egyrészt a szakmabeliek részéről, akiket zavarhat az a nyilvánosság, figyelem, amit az én képeim kapnak, többen legszívesebben kitagadnák azt, amit én csinálok. Engem ifjúkoromban megfogott a punk szele és ez a lázadó hozzáállás bizonyos mértékig ma is jelmező rám. Ez vonatkozik a zenémre, illetve az irodalmi és képzőművészeti tevékenységemre is. Ez utóbbi olykor a külsőségeiben szép, igényes és vonzó, de tartalmában azért mindig hordoz kritikus felhangokat. Ezen a jövőben sem szeretnék változtatni.

- Pécs után hol láthatók majd a festményei?

- November elsején nyílik egy kiállításom majd az A38 hajón, ezután Pekingben lesz két kiállításom, majd várhatóan még az idén Prágában, a Magyar Intézetben, illetve Szabadkán egy kortárs galériában lesznek majd láthatók a képeim.

Névjegy
drMáriás (Máriás Béla)
  • 1966 november 3-án született Újvidéken
  • Belgrádban folytatta művészeti tanulmányait és 1991-ben költözött Magyarországra az egykori Jugoszláviából
  • Alkotói nyelvezetében az avantgárd, a dadaizmus, a pop-art és a szürrealizmus eszközei lelhetők fel
  • A Tudósok zenekar énekes-trombitás-harsonás-szaxofonos vezetője
  • Kiállított többek között Budapesten az A38 Hajón, a Godot Galériában, a Ludwig Múzeumban, a Műcsarnokban, a Francia Intézetben, a Raiffeisen Galériában, valamint külföldön Londonban, New Yorkban, Berlinben, Bécsben, Prágában és Belgrádban
  • Kötetei: Lomtalanítás (2004), Egy halott naplója (2006), Lipót (2007), Szabadkőműves szex (2010), Nem élhetek Milošević nélkül ( 2011), A balkáni tahó (2012), Mona Lisa és a tenger (2015) Művészeti tárgyú írásai az Élet és Irodalomban és művészeti folyóiratokban jelennek meg
Szerző

Megélni mások emlékét

Publikálás dátuma
2016.10.17. 07:45
Montázs Vojnich Erzsébet képeiből, a művész munkáiból ma nyílik kiállítás FOTÓ: DÖMÖLKY DÁNIEL
A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében mutatják be október 18-án Gergye Krisztián az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készült Egy ünnepi színjáték… ’56-’16… című alkotását. A budapesti előadást követően a produkció az Egyesült Államokba utazik, ahol New Yorkban és Washingtonban kerül színpadra egy-egy alkalommal a mű. A rendező-koreográfussal nézőpontokról, emlékezetről, személyességről, csapdákról beszélgettünk.

- Az egyik legjelentősebb nemzeti ünnep évfordulójára készíthetett előadást. Mi foglalkoztatta ’56-tal kapcsolatban?

- Petrányi Barna, a Pro Progressione kulturális ügynökség vezetője keresett meg, hogy Zombola Péter zeneszerzővel készítsünk közös produkciót a 60. évfordulóra. Amikor ilyen témához nyúl az ember, az a legfontosabb, hogy meghatározza, mit nem szeretne csinálni, hogyan nem akar foglalkozni az anyaggal, mit kell elkerülni és mik azok a csapdák, amikbe az ember könnyen beleeshet. Végig kellett gondolnom, 2016-ban, 40 évesen mit és hogyan mondhatok róla, hogy az hiteles és egyben működőképes legyen. Tehát elsődlegesen fel kellett állítanom: honnan és miként vizsgálom a történetet. Nincs könnyű dolgunk 1956-tal, olyan erőteljes fénytörést kap mindenféle irányból, amiben szinte lehetetlen tisztán látni. Ugyanakkor kell, hogy egy alkotó feltárja az adott igazságokat, vagy épp a kételyeket. Engem főleg ez utóbbi foglalkoztat: mire emlékezhetek, kinek a nézőpontját hallgatom meg, hogyan élem meg valakinek az emlékét, hogyan tudunk emlékezni, hogyan tudjuk személyes élményként átadni a gondolatainkat, tudunk-e egy olyan színházi előadást létrehozni, amiből a nézők táplálkozni tudnak. Az a fontos, hogy a tapasztalat, még ha nem is a miénk, ne vesszen el, tudjunk rá emlékezni. Ez nagyon erős önismereti játék. Lényeges szempont volt az is, hogy találjak olyan irodalmi és zenei kötődéseket, amik sűríteni tudják a színházi élményt, ami megközelítően olyan érzelmeket kelthet, mint amit ’56-ban lehetett érzékelni.

- Hogy épül fel a történet?

- Bár a forgatókönyv már jóval korábban megszületett, alig változott a próbák során. Nagyon jó látni, hogy amit az asztalnál ülve kitaláltunk, a színpadon is működik. Nincs klasszikus értelemben vett történet, mégis ’56 történetiségét végig tudtam vezetni. Nincsenek főszereplők és hősök, de közben a hétköznapi hősöket mégis meg tudjuk fogalmazni. Bonyolult, összetett, sokrétű ez a téma és azt gondolom, az előadásunk is ilyen sokrétű lesz. Bár az utóbbi időben elég rossz csengésű a szó, hogy őszművészeti, mégsem tudok jobbat mondani a produkciónkra, hiszen van benne performance, tánc, opera, próza. Ebből egy olyan színházi képletet tudunk teremteni, ami analóg helyzetet képes létrehozni az adott korral, a szovjet elnyomás időszakával. Gyakorlatilag magából az alapszituációból egy közös performance jön létre és ezáltal talán vissza tudunk kerülni abba a sűrített, feszült légkörbe, amiből a forradalom kirobbant. Várjuk a hatalom megérkezését, de nem érkezik meg soha. Akkor most magunkra vagyunk hagyva vagy sem? Szabadok vagyunk vagy sem? Kimehetek a teremből vagy sem? Közben pedig fantasztikus élmény látni, ahogy az emberek közti viszonyok ide-oda billennek: hol vagyok én, az elnyomó, és hol vagyok elnyomott. Mindez egyszer csak összeadódik, s az előadás egy nagyon izgalmas tükröt tart elénk, ami borzasztóan személyes. Ha mi, akik a színpadon vagyunk, meg tudjuk találni magunkban ezt a személyességet, akkor a nézők számára, korosztálytól függetlenül az élmény hátborzongató lesz. Nagyon lényeges, hogy ezek a dolgok megtörténjenek velünk, mert nélküle az ember csak elkeni a múltat és a valóságot.

- Milyen alapanyagokból dolgoztak?

- Nádas Péter-rajongó voltam, vagyok és leszek. Ebbe az előadásba is tőle választottunk szövegeket. A Temetés című drámájából, illetve a Nézőtér című kötetéből vettünk ki részleteket. Mellettük Hajas Tibor performer, író, képzőművész munkái is megelevenednek, igaz, csak nagyon érintőlegesen. Zombola Péter zeneszerzővel azt szerettük volna, hogy ne csak háttér zenék szólaljanak meg a darabban. Régi vágyunk, hogy Heiner Müller Hamletgép című színdarabjából opera szülessen. Most a IV. felvonásból, amiben egyértelműen a hamleti bizonytalanság van párhuzamba állítva ’56-tal, Péter írt egy kamaraoperát. Ez is egy mozaikja a produkciónak. Épp úgy, mint maga a díszlet is, ami gyakorlatilag egy installáció. Vojnich Erzsébet festőművészt kértem fel, hogy ’56-os fotók alapján készítsen képeket, amikből vetítést csinálunk. Az előadás tehát rendkívül erősen fogalmaz az irodalom és a tánc mellett a képzőművészet nyelvén is. A sok kis részletből pedig egyszer csak összeáll az egész kompozíció.

- Kik az alkotótársak?

- Fantasztikus művészeket sikerült megnyerni a produkcióhoz. Zombola Péter zeneszerző pontosan érzi, mit kérek tőle. Vizin Viktóriával Miskolcon ismerkedtem meg, amikor A víg özvegy koreográfiáját készítettem és ő énekelte a címszerepet. Az ő személyiségében tökéletesen benne van a férfi és nő kettőssége, egyszerre Hamlet és Ophélia. Rendkívül erős színházi és operai jelenlétet feltételez az egyénisége, így aztán az egész Hamletgép az ő hangján szólal meg. Bányai Kelemen Barna és Bánfalvi Eszter formálja meg a Nádas Péter-komédia Színészét és Színésznőjét. Hihetetlen nyitott művészek, bátran mozdulnak el a mozgás irányába is. Mellettük Rétfalvi Tamás, Téri Gáspár, Barabás Anita és jómagam veszünk részt az előadásban. A jelmezek Zöldi Z. Gergely munkái. Mérhetetlen bizalom alakult ki közöttünk a próbafolyamat során

- Vizin Viktória azt nyilatkozta, hogy amikor a próbafolyamat elején beült egy próbára, megfogta és felkavarta mindaz, amit a színpadon látott.

- Viktória azt mondta a próbák során, őt már beszippantja a történet. Ez azt jelenti, személyessé tudjuk tenni a játékot pusztán emberek színpadi viszonyaiban, néhány pici gesztusban, vagy egy-egy szónak a jól elhelyezett közegében. Minden maszlag és pátosz, amivel néha leöntik ezt a történetet, félrevisz. Én ezeket a csapdákat szerettem volna elkerülni. Sokáig aggódtam, sikerül-e, elegendő-e egy apró gesztus, vagy az, hogy hét szereplő egymásra néz és egymásnak dől. De elég tud lenni, mindez sűríti a jelenetet. Nézőpontokról van szó: mi hogyan nézhető és hogyan vizsgálható. Nem irányultsága, hanem érzete van az előadásnak. Valamit megfog ezekből az érzetekből és remélem, érvényesen tudja azt képviselni.

Egy ünnepi kiállítás
Egy ünnepi színjáték…’56-’16 című előadáshoz kapcsolódva kiállítás nyílik Vojnich Erzsébet festményeiből ma, 17 órakor a Várkert Bazár Rendezvényterem előterében.
A vendégeket köszönti Bán Teodóra, a BFTK Nonprofit Kft. ügyvezetője, a kiállítást megnyitja Gergye Krisztián.

Szerző